Döbbenetes világrekord: miért jobbak az amerikai farmerek a magyar gazdáknál?

Meghökkentette az agrárvilágot egy virginiai farmer, aki egy múlt évi amerikai takarmánykukorica-termelő versenyen döbbenetes rekordot állított fel. A nemrég közült eredmények szerint hektáronként 41,44 tonnás termést takarított be, amely a kukoricaágazatban elképesztően jó eredménynek számít.

Persze itt mindjárt érdemes figyelembe venni, hogy az ilyen versenyek nem több százhektáros üzemi körülmények között, hanem jóval kisebb – általában legfeljebb néhány hektáros – méretben zajlanak.

A világrekord azonban így is rámutat arra, mekkora potenciál rejlik a ma köztermesztésben lévő, modern kukorica-hibridekben, és azt is igazolja, hogy e teljesítményt a fajtákból ki is lehet hozni.

A rendkívüli eredményhez természetesen szükség volt arra, hogy az időjárás a teljes termelési ciklus alatt optimálishoz közelítő legyen a növények számára. Emellett fontos azt is rögzíteni, hogy a farmer a 41 tonnás termésátlagot öntözött körülmények között érte el hibátlan tápanyag-szolgáltatásra képes talajon, illetve tökéletes növénytáplálási és -ápolási körülmények között.

Hektárra vetítve 30 tonna feletti termést már Magyarországon is sikerült elérni, igaz, nem természetes, hanem mesterséges környezetben.

Az MTA martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontjában úgynevezett fitotroni növénynevelő klímakamrákat alakítottak ki, amelyekben programozhatóan szabályozhatók a növények növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges főbb környezeti tényezők, így a levegő hőmérséklete, páratartalma, széndioxid koncentrációja, illetve a fényintenzitás, a spektrum és a megvilágítás hossza is.

Szántóföldi üzemi körülmények között már jóval árnyaltabb a kép, de a legjobb hazai gazdálkodók öntözés nélkül hektáronként 13-14 tonnás, öntözés mellett 16-17 tonnás termés elérésére is képesek, és ez nemzetközi összehasonlításban sem számít rossz eredménynek.

A gondot inkább az okozza, hogy a gazdák jelentős része jóval elmarad ettől, és ez az oka annak is, hogy például a kukoricatermelés szempontjából

jónak számító tavalyi évben az országos hektáronkénti átlag csak 8 tonna körül mozgott. Eközben az amerikai farmerek egy hektárról átlagosan 12 tonna kukoricát takaríthattak be, és a nyugat-európai hozamok is felülmúlták a magyar terméseredményeket.

E teljesítményekkel nemzetközi összevetésben a hazai gazdák 15-20 százaléka állja csak a versenyt, míg a többi termelő kisebb-nagyobb hátrányba kerül. Ezért fogalmazódik meg ágazati szinten az a törekvés, hogy a következő időszakban az országos termésátlagot a maihoz képest hektáronként legalább 2 tonnával, vagyis 10 tonnára kellene növelni.

A hozamok stabil növekedése azt is maga után vonná, hogy a termelők nagyobb hektáronkénti bevételre tehetnének szert. A jelenlegi árviszonyok mellett egy hektár takarmánykukorica átlagosan 350-400 ezer forintot hozhat, míg a 10 tonnás átlaghozamok 500 ezer forint körüli összeget garantálhatnának. Így megvalósulhatnának azok az

ágazati célok, amelyek szerint a termelők nagy részénél legalább 100-150 ezer forinttal kellene növelni a hektáronkénti bevételeket, hogy hosszabb távon is életképesek maradhassanak.

Az éghajlatváltozás miatti szélsőségekből látszik, hogy a nagyteljesítményű kukoricahibridek termelési potenciálját nálunk is leginkább az időjárás „erodálja”. A kedvezőtlen hatások közül is az egyik legsúlyosabb az aszály, amely egy-egy évben a várható termésmennyiséget drasztikusan csökkentheti. Ezért sokan a kukoricaágazatban is az öntözhető területek bővítését szorgalmazzák annak érdekében, hogy a terméseredményeket kiszámítható módon lehessen növelni. Mindehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a táblák az elérhető magas termésszinthez beállított tápanyagellátást kapjanak.

E kérdések pedig már átvezetnek a technológiai problémákhoz, amelyek a kukoricaágazatban is tetten érhetők.

Az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy a tavaszi vetéskor, illetve az azt követő időszakban rendkívül nagy, hektáronként 250 ezer forint körüli költséggel kell szembesülniük a termelőknek, akik közül e kiadásokat sokan nem tudják teljes mértékben finanszírozni.

Ezért arra kényszerülnek, hogy egyes technológiai elemeken – például a vetőmag-felhasználáson vagy a tápanyag-kijuttatáson - spóroljanak, vagyis nem biztosítják a növényeknek az optimális körülményeket, ez pedig később egészen biztosan negatív hatást fejt majd a várható termésre.

Az évenként lebonyolított hazai fajtakísérletek eredményeiből látszik, hogy a gazdálkodók már azzal nagyjából egy tonnával növelhetnék a hektáronkénti termésátlagokat, ha a tesztelt növények rangsorának felső harmadából választanának hibrideket. Jobb odafigyelésre is szükség van tehát ahhoz, hogy az üzemi eredményesség javuljon. Emellett természetesen az optimális vetés, vagy például a különböző érésidejű fajták együttes alkalmazása is mérsékelheti a termelési kockázatokat.

Az ágazati kimutatások szerint a hazai évenkénti kukoricaigény 4-5 millió tonna között mozog, amelyből a legtöbb alapanyagot az állattenyésztés és a gabona-feldolgozó ipar – az izocukor- és a bioetanolgyártás – használja fel. Átlagos és jó években nincs gond, mivel a belföldi igényeken felül több millió tonna terményt exportálni is lehet. Szélsőségesen rossz években azonban a jelenleg termelési színvonal mellett áruhiány alakulhat ki, és ez az állattenyésztés és a feldolgozás számára is hátrányos lehet. Ezért az ágazati teljesítmény növelése a kukoricára épülő szektorok helyzetét is stabilizálhatja, illetve kedvező években tovább bővítheti a külpiacokon értékesíthető árualapot.

Exportszempontból a hazai termékek számára sok célországban versenyelőnyt jelent, hogy Magyarországon csak olyan kukoricahibridek szerepelhetnek a termelésben, amelyek nem estek át mesterséges genetikai módosításokon (GMO).

A GMO-s növények köztermesztését az Alaptörvény is tiltja, de a kategorikus elutasítás folyamatos szakmai vitákat is generál. A GMO-s hibridek ugyanis az egyes rezisztencia tulajdonságok miatt elvileg nagyobb terméseredményekre lehetnek képesek, de más oldalról nézve tény az is, hogy a nem GMO-s kukoricák felhasználásával készült feldolgozott termékekkel esetenként jelentős ártöbblet érhető el a nemzetközi piacon.