Egy piszoár, amely megrengette a művészvilágot

1917 ÁPRILISÁBAN MARCEL DUCHAMP, a legendás avantgárd francia művész és kulturális tréfacsináló a Független Művészek Társaságának éves New York-i kiállítására egy porcelán vécécsészével nevezett be, amelynek hátuljára egy titokzatos álnevet írt (a porcelángyártó cég főnökének, Mr. Muttnak a nevét), és elnevezte Forrásnak. Bátran tette, hiszen ő maga is alapító tagja volt az egyesületnek, és tudta, hogy a szervezet alapszabálya kimondja: sohasem utasítják el azokat a munkákat, amelyeket a társaság tagjai nyújtanak be. 

Ám alapszabály ide, művészi összetartás oda, a piszoárt („a legocsmányabb szobrot”) a kurátorok nem ítélték kiállíthatónak. Duchamp mérgében ott is hagyta őket.

Duchamp barátja, a legendás fotós, Alfred Stieglitz azonban elkészítette a piszoár mára már ikonikussá vált fekete-fehér portréját, és a Forrás pillanatok alatt ismertté vált a kulturális életben. És fenekestül felforgatta a művészettörténetet.

Utat nyitott a posztmodern művészet számára.

A piszoár nyomában kerekedett vita a művészet mibenlétéről azóta is változatlan vehemenciával folyik. A Forrás óta műalkotás lehet bármilyen és bármelyik tárgy – ha valaki annak tekinti. 

Ha eltávolítanánk a Forrást a művészet palettájáról, el kellene távolítanunk rengeteg olyan alkotást is, amelynek létrejötte Duchamp merész kiállásának és az ő felszabadító hatásának köszönhető. 

Nem jött volna létre a pop art, amely elmosta a különbséget az egyszerű áruk és a magaskultúra között. A pop art művészei – köztük Warhol – is Duchamp útján jártak, a Duchamp-mű pedig mérce lett a későbbi alkotók számára.

Hetven évvel a Forrás megszületését követően Andres Serrano amerikai művész alaposan felkorbácsolta a kedélyeket.

A Piss Christ című képen egy homályos, sárgás fényben úszó feszület látható. A különleges vizuális hatást az okozza, hogy a feszület egy pohár vizeletben, a művész saját vizeletében lebeg, ahogy arra a kép címe is utal.

Az amerikai művész és fotográfus botrányos alkotása első kiállítása óta vitákat provokál. A művész még 15 évvel a mű elkészülte után is halálos fenyegetéseket kapott az alkotás miatt, egy kiállításon pedig katolikus tiltakozók egy csoportja kalapáccsal rongálta meg az Avignonban kiállított képet.

Damien Hirst 1991-ben készítette el A halál fizikai képtelensége egy élő elméjében című alkotását, amely valójában egy 4 m hosszú tigriscápatetem. Hirst az elpusztult élőlényt a művészet rangjára emelte, és ezzel jócskán megnövelte az értékét. A cápát a galéria tulajdonosa hatezer fontért vásárolta, 2004-ben azonban már 6,5 millió fontért kelt el. 

Utóbb, 2019 decemberében pedig az a mulatságos eset történt, hogy azt a 33 millió forintot (!) érő műalkotást, amelyet Maurizio Cattelan kortárs művész „készített”, nevezetesen EGY BANÁNT, amelyet egy üres vászonra ragasztott fel, egy éhes látogató leszedte a falról, és jóízűen megette. Pedig, mint mondta, egy kissé már erjedni kezdett… 

Az igen drága banán elpusztítását a galéria meglepően jól kezelte. Mint mondták, az alkotás „a globális kereskedelem szimbóluma” volt, ezért aztán egy másik banánnal könnyedén pótolni lehetett a művet.

A Forrás tehát egyértelműen megváltoztatta a művészetet. Örökre. Minden úgynevezett „talált tárgy”, amely megjelenhet egy-egy kortárs képzőművészeti kiállításon, minden mű, amely megkérdőjelezi a koncepció és a kivitelezés kapcsolatát, Duchamp vakmerőségének köszönheti létezését.