Egyre tovább dolgoznak a 65 év felettiek

Elemzések2019. máj. 10.Növekedés.hu

A várható élettartam emelkedése ellenére sok cég még mindig vonakodik az 50 éven felüliek alkalmazásától, azonban már egyre több olyan vállalati kezdeményezést látni, amely sikeresen alkalmazkodik a „meghosszabbodó középkorú évek”jelenségéhez, vagyis ahhoz, hogy ma már a 60 és 75 év közötti korosztályt „fiatal időseknek” lehet nevezni.

Az élettartam meghosszabbodásával, illetve a fiatalok arányának csökkenésével kapcsolatosan még mindig az a nézet dominál, hogy az idősek növekvő száma visszafogja majd a GDP növekedését, és arra kényszeríti a kormányokat, hogy minél többet költsenek jóléti kiadásokra, ám a munkaerőpiacot is teljesen átalakítja a hosszabb élettartam.

Ha továbbra is az lesz a jellemző, hogy az emberek már életük háromnegyedénél nyugdíjba mennek, az valóban jelentős terhet ró majd a társadalmakra, ennek azonban nem kell így lennie – írja a Financial Times-ban megjelent cikkében Camilla Cavendish, akinek a napokban jelent meg az idősödő társadalmak következményeiről, illetve az általuk teremtett lehetőségekről szóló könyve (címe: Extra Time: 10 Lessons for an Ageing World).

Példaként hozza fel, hogy

sok nyugdíjazott brit és amerikai tér vissza a munka világába, illetve a demencia előfordulása ötödével csökkent az elmúlt 20 évben az idősek körében: szinte észrevétlenül meghosszabbodtak a középkorú évek.

A Financial Times alábbi grafikonján látható, 65 év felett hány évet élnek átlagosan a világ egyes országaiban, és az élethossz mennyivel növekedett 1970-hez képest:

Megjelent a „fiatal idősek” korosztálya

Szuzuki Takaó, a tokiói JF Oberlin Egyetem gerontológiaprofesszora a 60 és 75 év közöttieket, vagy még az annál is öregebbeket „fiatal időseknek” nevezi. „A 30 évvel ezelőtti helyzethez képest ez a korosztály igen aktív, egészséges és produktív” – állítja a professzor.

Szergej Scherbov osztrák demográfus tanulmánya szerint az OECD-tagállamokban az 1946 és 1964 között születettek legtöbbje a hetvenes éveik közepén még „középkorúnak” tekinthető. A kutató szerint a nyugdíjkorhatár mértékét a növekvő várható élettartamhoz kell igazítani, és el kell érni, hogy a mostaninál tovább dolgozzanak az emberek, ami megoldást nyújthat a munkaerőpiac, illetve a társadalombiztosítás finanszírozásának problémáira. 

Az idősebb vállalkozók sikeresebbek a fiatalabb társaiknál

A 65 éves korban várható élettartam az 1970 és 2011 között húszszor gyorsabb ütemben nőtt, mint az 1841 és 1970 közötti időszakban. A társadalom azonban nem tartott lépést ezzel a folyamattal. Sok munkáltató továbbra sem szívesen alkalmaz 50 éven felülieket, azt gondolva, hogy ők nem teljesítenek olyan jól, mint a fiatalabb generációk. Ezzel szemben a Harvard Business Review felmérése azt mutatta ki, hogy

az idősebb vállalkozók nagyobb sikereket érnek el, mint a fiatalabbak. A leggyorsabb ütemben növekedő amerikai startupok alapítóinak átlagéletkora pedig jelenleg 45-47 év körüli,

leszámítva a közösségi média területén ténykedő cégeket.

Egyre jobban figyelnek az idősebb dolgozókra a cégek

Emellett egyre több olyan vállalati kezdeményezéssel találkozni, amelyek azt biztosítják, hogy az idősebb dolgozók is megfelelően el tudjanak látni komolyabb fizikai igénybevétellel járó munkatevékenységeket.

A BMW például 7 százalékkal növelte a termelékenységet, illetve 7-ről 2 százalékra csökkentette a munkahelyi távolmaradás mértékét azzal, hogy az 50 éven felüli szakképzett dolgozói számára külön futószalagot hozott létre, illetve javította számukra a munkahelyi körülményeket.

Sok autógyártó cég pedig megerősített vázú munkaruhát, vagyis motorizált izmokkal rendelkező fémszerkezetet biztosít dolgozóinak, ami segít a súlyosabb tárgyak emelésében.