Elfeledett filmes mesterművek a múlt évtizedből

Loving Vincent (2017)

A maga idején Amerikában csekély 6 millió dollárt szedett össze a jegypénztáraknál. Pedig az animációs filmek történetében komoly mérföldkőnek számít. Ez az első olyan mozi, amelynek minden egyes kockája egy olajfestmény. A Loving Vincent-et több mint 100 művész hozta tető alá. Együtt hat év alatt Van Gogh stílusában összesen mintegy 65 ezer festményt készítettek el. A megvalósítás ámulatba ejtő. A film előnyei azonban itt nem állnak meg. Ez a mozi több egy technikai bravúrnál. A megkapó képek ugyanis egy megható történetet mesélnek el, egy férfiről, aki rá akar jönni, hogy a holland festőművész Vincent van Gogh miért ölte meg magát.

Fantasztikus Kapitány (2016)

A történet főhőse Ben (Viggo Mortensen) annyira undorodik a kapitalizmustól, hogy a gyerekeit egy erdő közepén neveli fel. Folyamatos fizikai és lelki tréning alatt tartja őket. Amikor épp nem közös edzést tartanak vagy együtt vadásznak akkor a tábortűznél irodalmi klasszikusokat olvasnak. Egy nap azonban kénytelenek belevetni magukat a civilizált világ forgatagába. Ebből a sztoriból akár egy térdcsapkodós vígjátékot is ki lehetett volna hozni. Bár a humornak is hagyott teret, a rendező Matt Ross a sajátos alapötletből mégis egy szívbemarkoló drámát készített.

A bűnös (2018)

A dán moziipar remek évtizedet tudhat maga mögött. Alig van olyan műfaj, amelyben ne tudtak volna egyedit alkotni. Mads Mikkelsen főszereplésével még egy egész jó westernt is forgattak (A megváltás). „A bűnös” viszont még ebből az erős felhozatalból is kiemelkedik. Már csak azért is, mert ékes példája annak, hogy kitűnő filmet fillérekből is lehet forgatni. Az egész sztorinak lényegében egyetlen főszereplője van, aki a játékidő túlnyomó részében mást se csinál csak telefonál. Hősünk egy felfüggesztett rendőr, aki büntetésből készenléti diszpécserként kell dolgozzon. A történet akkor kap igazán szárnyra, amikor felhívja egy elrabolt nő. Bár egyetlen akció-jelenet sincs a filmben és az egész sztori két szobában játszódik, mégis ez az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mozija.

Freaks (2018)

Az első 10-20 perc még megtévesztő. Ekkor még úgy tűnik, hogy a „Freaks” egy paranoiás apáról szól, aki mindenféle ok nélkül elzárta a lányát a külvilágtól. Ám, ahogy elkezd kibontakozni a cselekmény lassan fény derül rá, hogy az apa nem is őrült, a  külvilág pedig valóban veszélyes hellyé változott. A sztori fordulatait nem szeretnénk kivesézni, de annyit elárulunk, hogy a történetet a képregény-mozik ihlették meg. Viszont a "Freaks" nem követi a szokásos sablonokat. Nyugodtan megkockáztatható, hogy ez az elmúlt évek legeredetibb szuperhős filmje. A véres jelenetek miatt viszont elsősorban a felnőtt közönségnek ajánlott.

Steve Jobs (2015)

Látszólag minden adva volt a sikerhez. A rendező Danny Boyle korunk egyik legfelkapottabb direktora, aki a Gettómilliomosért annak idején még Oscart-díjat is kapott. A főszereplő Michael Fassbender pedig a premier idején az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész volt Hollywoodban. A filmjükre mégis alig volt valaki kíváncsi. Pedig az Apple alapítójáról szóló alkotás ügyesen kerüli ki az életrajzi mozik összes megszokott hibáját. Boyle vigyázott rá, hogy ne markoljon túl sokat. Nem akarta Jobs egész életét vászonra álmodni. Csak három termékbemutatót és a kulisszák mögötti vitákat vitte filmre. A párbeszédek viszont olyan erősek, hogy a jelenetek azokat is lebilincselhetik, akiket Jobs eddig egyáltalán nem érdekelt. Boyle egyébként nem bálványozza az elhunyt hírességet. Az Apple-vezér nagyonis esendő ebben a majd két órás moziban.