Verseket ír Schwarzenegger egykori kaszkadőre - Beszélgetés Piroch Gáborral, a magyar kaszkadőrlegendával

Miért pont Csillaghegy?

Öt percre innét születtem a Nefelejcs utcában. Édesanyám otthon szült és a faterom, aki akkor tefuzott, Csepel teherautóval vitt be a kórházba. Itt nőttem föl. A házunk melletti sarok üresen állt, az volt a grund, de mikor lementünk Pünkösdfürdőre vagy Békásra, az már a világ végének tűnt. Imádtuk a Dunát, a rómain nagy evezős élet volt, ha kiöntött a folyó, a visszamaradt nagy pocsolyákban kosárral fogtuk a halat. Jártunk le snecizni meg keszegezni, és később már volt rendes horgászbotunk horoggal, toll úszóval, csalinak pedig szöcskét használtunk. Csodálatos életünk volt, jöttünk, mentünk, csavarogtunk, a szüleink azt sem tudták, merre jártunk.

Rossz gyereknek számítottál?

Rossznak? Hihetetlen rossznak. Igazi utcagyerekek között nőttem föl, és rövid időn belül én lettem a bandavezér. Az akkori pedagógiában nem volt módszer arra, hogyan kezeljék a hiperaktivitásomat vagy elevenségemet; nem tudom mi a jó szó. Rengeteg gond volt velem az iskolában. A harmadik általánost például kétszer jártam.

Hogy lehet harmadik általánosban megbukni?

Na, ez az. Direkt megbuktatott az osztályfőnököm, annyira nem bírt velem. Lakóhelyismeretből, számtanból és nyelvtanból húzott meg. Nem csoda, hogy nem volt sikerélményem. Erre teleírtam az ellenőrzőmet ötösökkel. S jöttek hozzánk rokonok, a szüleim pedig dicsértek, hogy mennyi ötös van az ellenőrzőmben. Aztán kiderült, hogy kamu az egész. Drága fater, hányszor megpofozott…

Minek köszönheted, hogy végül nem csapott agyon édesapád?

Egyértelműen a sportnak. Elkezdtem kajakozni, s megszűntek az állandó verekedések is a többi kölyökkel. Két évig kajakoztam, a másik nagy szerelmem a foci volt, játszottam a III. kerületi TTVE korosztályos csapatában, voltam toborzón a Vasasban. Imádtam focizni, egész nap rúgtuk a labdát a Római strandon, és gimnazista koromban már sörmeccseket játszottunk a Honvéd focistáival. Sallai, Nagy Anti, Esterházy Marci, csupa nagy név, az Esterházy gyerekek ott laktak a strand mellett. Mégis jobbak voltunk, és nagyon sokszor lehintettük őket. Persze az igazi nagy változást a versenysport jelentette, amikor elkezdtem cselgáncsozni a Honvédban. Úgy volt, hogy már ötödikes koromban ott edzhetek, de nem járult hozzá az iskola, hogy leigazoljak a Honvédba. Végül hetedikben sikerült.

Ebben, a mondjuk úgy, „eleven” kamasz fiúban mennyire volt benne a későbbi kaszkadőr? Voltak pillanatok, amikor akár az életedet is kockára tetted?

Nem nyílt ki az „ejtőernyő”?

Egy pillanatra tartott csak meg, aztán összecsuklott, és rázuhantam a sóderhalom tetejére, onnét pedig lebukfenceztem a Dunába. Nem lett semmi bajom a zúzódásokon kívül, viszont óriási balhé kerekedett a lopás és az ugrás miatt is, úgyhogy a fater kezelésbe vett.

Kemény volt az öreg?

Egy igazi szikár, marha erős proli pali volt, aki szintén rengeteg pofont kapott a fuvaros apjától. Nagyon jól bokszolt, igazi csillaghegyi vagánynak számított. A nálam jóval idősebb csillaghegyi srácok mesélték, hogy a fatertól mindenki majrézott a környéken. Aztán a napernyős ugrásomért a kalászi általános iskolából áttettek a Keve utcai általánosba. De tovább folytatódtak a balhék, a Római strandon folyton bemásztunk a kerítésen, de egyszer nem vettem észre, hogy bekenték kátránnyal, s anyám három napig mosta utána benzinnel. Mindez egy pillanat alatt elmúlt, amikor cselgáncsozni kezdtem.

Kamaszként legtöbbször a barátok előtt is helyt kell állni, ami miatt sok mindenbe belemegy az ember. De mikor le kell ugrani a vasúti hídról, nagyon nem mindegy, hogy fél valaki, vagy nem fél. Bár a barátoknak való megfelelés miatt néha az is leugrik, aki fél.

Ez tényleg így van. Van valami, ami már gyermekkorban is látszik. És ez dönti el, hogy mitől leszel bandavezér, mitől lesz Áts Feri az Áts Feri.

És mitől?

Hogy van benned valami plusz. Igaz ez a kaszkadőröknél, de igaz volt a kamaszkori bandákban is. Ki mer fölmászni, ki mer leugrani, odaállni a nagyobbak elé, ki meri átúszni a Dunát? Életem legnagyobb pofonját egy vízirendőrtől kaptam, aki behúzott minket egy csónakba, az örvénylő folyóból. Szó nélkül olyat lekevert, hogy a fater is megirigyelhette volna.

Soha nem éreztél félelmet?

Van az emberben egy ösztönszerű félelem. De amikor gyerekkorodban csibészkedsz, vagy később ott állsz egy feladat előtt, és felkészültél, ez csak lámpaláz, ami viszont segít. Mert minden megszűnik. A cselgáncsban, amikor bemondták, hogy „felkészül Piroch Gábor, Budapesti Honvéd”, persze, hogy izgulni kezdesz, aztán meglátod az ellenfeledet, aki szintén megy föl a szőnyegre, odaállunk, meghajolsz, „hadzsime”, vagyis tessék, az ugyanolyan, mint amikor bemondja valaki, hogy „action”! Minden megszűnik egy varázsütésre. Az, hogy családod van, hogy 60 méter magasról kell leugranod, és hogy akár meg is halhatsz. Csak és kizárólag az marad, hogy meg kell csinálni.

Akkor mi különbözteti meg a félelmet az izgalomtól? Az izgalom csak egy minden ilyen esetben előforduló adrenalin löket, és nem akadályoz meg abban, hogy megcsináld? Viszont a félelem megakadályoz? Vagyis, aki csak izgul, az megcsinálja, aki fél, az viszont nem?

Pontosan. De kell hozzá – legalábbis én mindig így éreztem – valami adottság is, ami még akár genetika is lehet. Hogy megúszd a legkeményebb dolgokat. A munkáim során mindenből kijöttem eddig. Sokszor azt sem tudtam, hogy kerültem le egy lóról, hogy hol vagyok, mert olyan gyorsan történt minden. És semmi bajom nem lett. Mások meg össze-vissza törték magukat. Ráadásul gyakran meg kell ismételni veszélyes dolgokat. Nem olyan, mint a 100 méteres olimpiai döntő, hogy lefutod és kész, vége. Például gyakran megismételtettek lovasnukásokat.

Ugyanoda menni, ugyanúgy tekerni a lovat, csak még jobban, még látványosabban. Miközben a ló már nem akar menni, te az első felvételnél megütötted magad, vagy rád lépett a ló, de ez senkit nem érdekel. Ha azt mondják, „még egyszer”, akkor nincs mese. És ilyenkor nem a pénzre gondolsz. Nem akarsz felsülni, beégni, hanem azt akarod, hogy jó legyen a jelenet. Az első forgatásomon leszállítottak a lóról és hazaküldtek. A mai napig kísért ez a kudarc. Ez a hihetetlen megfelelni akarás most is bennem van. Ha reggel 6-ra kell valahová mennem, én már 5-kor ott vagyok.

Hogy kerültél a kaszkadőrök közé?

A nagy történelmi filmekbe Papp Berci bácsi, az egykori kardvívó, kétszeres olimpiai bajnok toborozta a sportolók közül a csatajelenetek szereplőit. Nagyon karakán pali volt, egykori ludovikás, aki valahogy megúszta Recsket. Megjelent az edzésen, és kérdezte, hogy ki jönne holnap Gödöllőre az Ítélet című film forgatására; akinek kell kikérő, intézi. Persze, hogy mentünk.

Piroch Gábor Matthew Modine-nal

Ez volt az első filmed?

Igen, de már az Egri csillagok forgatására is átbicikliztem Csillaghegyről Pilisborosjenőre, és majd megszakadt a szívem, hogy nem szerepelhettem a filmben. Tizenhat éves voltam, testnevelő tanár szerettem volna lenni, amivel a szüleimnek akartam megfelelni. Aztán 1969-től már folyamatosan filmeztem. A gimnáziumban úgy hívtak, hogy Művész úr. Az első gázsim 150 forint volt, ami akkor nagyon komoly pénznek számított. A katonaság viszont totálisan betett nekem. A Honvédon keresztül vonultam be a flotillába, de nem tudtam megbecsülni magam. Szabad lelkű ember vagyok és semmilyen kötöttséget nem bírok, nem csoda, hogy teljesen kinyírt a katonaság. Pedig hihetetlen jó dolgom lehetett volna.

Mivel szúrtad el?

Mindjárt az első héten, a kiképzés alatt szóltam az ügyeletes tisztesnek, hogy dobbantani akarok. Micsoda, mit képzel? Azonnal elterjedt a században, hogy az egyik kopasz haza akar menni. Nem érdekelt, kiugrottam a kerítésen és hazafutottam. Másnap reggel a volt feleségem hozott vissza biciklivel. Nem tettem még le a katonai esküt, nem tudtak csinálni velem semmit.

A legkeményebb büntetést, a futkosót nem mérték rád?

Nagyon közel jártam hozzá. Szerencsémre kicseréltek egy focistával, pedig én is jól fociztam, szerettem volna bekerülni a Köteles SE csapatába. Óbudán nagyon jól ment a játék előtte, mindenkire ráraktunk egy zakót. Végül az Ács utcában kötöttem ki, ahol nyolc sorkatona és harminc tiszt volt, mi pedig vártuk a mozgósításokat, hogy behívják a tartalékosokat. Nekem volt egyedül érettségim, így kijelöltek postásnak. De onnan is hazadobbantottam, egyszer pont akkor, amikor riadó volt, és kézbesíteni kellett volna a táviratot. Óriási balhé lett belőle. Végül Kecskéden kötöttem ki, ahol volt egy csomó raktárépület, és pakoltunk egész nap. Onnét meg stoppal jártam haza. De legjobban azt rühelltem, amikor a velem együtt bevonuló srácok elmentek tisztes kiképzésre, s mikor visszajöttek azzal kezdték, hogy Piroch honvéd álljon vigyázzba, meg mossa föl a követ. Mondtam neki, hülye vagy?! Elment az eszed? Együtt vonultunk be, levágták a hajunkat, alig ismertük meg egymást, nyöszörögtél, hogy mi lesz veled, most meg parancsolgatsz nekem?! Normális vagy? Veled fogom fölmosni, ha nem állítod le magad!

A kaszkadőrök világa abban az időben kicsit a szabadságot, a szabad életet is jelképezte. Ezáltal lett valamiféle misztikus, csodált és irigyelt foglalkozás.

Érdekes megfogalmazás, de tényleg így volt. Ideiglenes szerződést kaptunk a filmekre, ami alkalmi munkának számított. Ezért dolgozni is kellett mellette, én például próbálkoztam, mint BKV-ellenőr, de csak a próbaidőig jutottam. Mindig valami tetű munkát végeztünk, s közben vártuk a következő filmet. Emlékszem, egyszer egy presszóban ücsörögtünk éppen, és álmodoztunk mindenféle jó filmekről, meg melóról, amikor bejöttek a rendőrök és igazoltattak. Horváth Antinak, Szamurájnak volt alkalmi munkája a Mátyás király filmben, de nekem semmi. Letartóztattak közveszélyes munkakerülésért, megbilincseltek és elvezettek.

Cseh Tamástól és Cserhalmi Györgytől hallottam először rólad. Mindketten úgy emlegettek, mint a szabadság megtestesítőjét.

Úristen, de jóban voltunk, jaj, istenem… Nézd, tiszta libabőr vagyok! Nagyon különleges, lelki kapcsolat volt a miénk. Valahogy mindig szerettem volna bekerülni Cseh Tamás világába, de a nyolcvanas évek elején szabadidő parkokban dolgoztam külföldön, mint indián. Starker Büffel (Erős Bivaly), ez volt az indián nevem. Aztán 1988-ban együtt forgattuk Tamással a Vadon című filmet, aminek ő szerezte a zenéjét. Énekelgettünk a tábortűznél, négy-öt hétig dolgoztunk a Balatonnál, fantasztikus volt. Akkor mondta nekem, hogy „Gábor, féltelek, nagyon vigyázz magadra, ne szálljon el veled a világ!”

Cserhalmi Gyurit pedig onnan ismertem, hogy amikor kidobták a veszprémi színházból, beállt Oroszlán mellé kaszkadőrködni. Pintér Tamás, vagyis Oroszlán, a színművészetin volt mozgástanár, akkoriban már ikonikus alaknak számított a magyar kaszkadőr társadalomban. Minden filmet ő kapott, és én is az ő csoportjához tartoztam. Cserhalminak voltam a dublőre az Itt járt Mátyás király című filmben, de ő is csinált mindent, remekül lovagolt, vívott. Egyszer Szacsvay Laci bácsival vívott a Deák téri vívóteremben, riposztozott és kirepítette Laci bácsi kardját az utcára a nyitott ablakon. Vagabund gyerek volt, nagyon összebarátkoztunk. András Feri filmjében, a Dögkeselyűben az autós jeleneteket csináltam úgy, hogy nem is volt jogosítványom. Huszonkilenc évesen vettem 800 márkáért egy ócska Opelt, és akkor szereztem meg a jogsit is.

Legendás történet, hogy Cserhalmi Gyuri egyik éjszaka a Szabadság-hídról ugrott a Dunába és könnyedén kiúszott.

Ismerem a történetet. Azért józanul nem csinál ilyeneket az ember. Kell a célzóvíz, mint azoknak a kaszkadőr kollégáknak, akik az öttusából jöttek, és a lövészet előtt mindig lehúztak pár feles kisüstit. Később ugyanezt csinálták akciók előtt is. Ők elég keményen tintáztak.

Viszont rendelkeztek olyan képességekkel, amivel akár vissza is lehetett élni egy balhéban, verekedésben. Volt erre példa?

Néha megesett, főleg a régiekkel. Azért mikor Ferdinandy Gazsival, aki két méter magas, egykori úszó válogatott volt, valamint az öccsével, Gézával, meg néhány másik kollégával bementünk egy kocsmába, az ottani vagányok inkább félrehúzódtak. Még a roma gyerekek is tisztelettel néztek ránk. Hihetetlen respektje volt ennek a kaszkadőr mítosznak. De olykor megfordult a szerencse, a Nagymező utcában a Piafból Móra Attila barátomat, aki éppen „be volt nagyon legelve”, a válogatott birkózók dobták ki, amikor összeszólalkozott velük. A Piaf volt az egyik törzshely. Meg a Rózsadomb, a Schönehelle. Sokszor onnan mentünk forgatni.

Előfordult forgatás közben, hogy komoly veszélyben volt az életed?

A Hosszú vágtában volt egy jelenet, amiben Bács Feri dublőre voltam. Az volt a terv, hogy Ferdinandy Gazsi, Djoko Rosic dublőreként karikás ostorral a nyakamnál fogva kiránt egy német katonai terepjáróból, kicsit húz maga után, de közben lövést kap, leesik a lóról, s ott fekszik a két test, ami fölött átlovagol egy ménes. Gazsinak, ahogy a patronok robbantak a testén, el kellett volna engem is oldoznia a lótól, de nem sikerült. Ő leesett, velem pedig megindult a ló, összeütköztünk, Gazsi fölrepült a levegőbe, a ló pedig ezerrel vágtatott, ment volna vissza az istállóba.

Talán egy fél méterrel húzott el egy Csepel teherautó kereke mellett. Ha eltalálom, most nem beszélgetünk. A jelenet előtt el akartam rejteni a kesztyűmben egy bicskát, de Djoko bácsi rám mordult, hogy Gabikám, minek neked az a bicska, nem bízol Gazsiban? Ezért letettem a bicskát, pedig, ha nálam van, könnyedén levágtam volna magam. Annak köszönhetem az életemet, hogy Garai Lajos, a leghíresebb hortobágyi csikós észlelte a bajt, utánam jött, és megállította a lovat. Pont egy betonárok előtt, mert a Hortobágyon azokban vezetik el a vizet. Pár évvel később Essenben találkoztam vele, mondtam neki, hogy imádom és kőbe vésem a nevét. Az is szerencse, hogy Gazsit nem a fejemmel, hanem a vállammal találtam el, neki eltörött a keze, de ezt is megúsztuk valahogy.

Egy ilyen pár másodperces jelenet előkészítése mennyi időt vesz igénybe?

Akár heteket, de előfordul, hogy hónapokat. A Csonticar nyitásakor leugrottam egy 60 méter magas toronyház tetejéről, ami nagyon alapos felkészülést igényelt. A terepet előkészíteni is nagy meló volt, de az ugrásra is folyamatosan készülnöm kellett. Előtte már ugrottam daruról 47 méteres magasságból, illetve Ausztriában egy 25 méteres szikláról is hússzor leugrottam egy western színházban. Hihetetlen jó szellemi és fizikai állapotban voltam, előtte leugrottam az Astoria tetejéről, az óráról, ami 30 méter magasan van. Ez egy reklám film kedvéért történt, utána beugrottam a pizzériába és rendeltem egy pizzát. És mikor kimentem a 60 méter magas toronyház szélére, akkora volt alattam az ugróhely, mint egy zsebkendő. De leugrottam.

Innét már csak egy ugrás volt Amerika?

Az első komoly inspiráció 1980-ban volt a Kilencedik alakzat című amerikai film magyarországi forgatásán. Itt volt az akkori legmenőbb hollywoodi kaszkadőr, Bobby Bass, aki emberszámba vett minket és egyenrangú partnerként kezelt. Nagyon összebarátkoztunk, küldött később trikókat, jelvényeket, s nekik már olyan cuccaik voltak, mintha a Marsról jöttek volna. Láthattam, hogy milyen a legmagasabb szint. És 1987-ben nálunk forgatták a Vörös zsarut. És eljött Joel Kramer.

És a főszereplő Arnold Schwarzenegger.

Igen, és Arnold nagyon jól összehaverkodott Pintér Tamás Oroszlánnal, mert kiderült, hogy Oroszlán anyukája ugyanabba az iskolába járt Ausztriában, mint Arnold anyukája. Vittük őket japán étterembe, szereztünk nekik body building termet, és egyik este Arnold feljött Oroszlán lakásába, ahol megmutattunk pár felvételt a munkáinkról. Arnold csak annyit mondott, hogy szuper tökös gyerekek ezek a magyarok, és lesz egy új filmje, amiben együtt dolgozhatunk majd. Akkor döntöttem el véglegesen: Amerika.

Mennyi időt kellett várnod, amíg teljesült az álmod?

Volt egy meghívó levelem Freddy Wo-tól, aki először hozott steady kamerát Magyarországra a pilisborosjenői Nazareth koncertre. Volt valamennyi spórolt pénzem (az egyik haveromtól kértem kölcsön 500 márkát), és irány Los Angeles! Három hónap turista útlevéllel.

Egy sportszatyorral érkeztem valami régi, lepattant Panam gépen, Freddy késett, és éppen készült Kanadába, elvitt egy haverjához, és nem is láttam többet. Nem volt pénzem kocsit bérelni, busszal jártam mindenhová, és megtaláltam végül Joel Kramert, aki akkoriban maga volt az ígéret földje, és a következőket mondta:

Menj be az Emlékmás produkciós irodájába, mondd, hogy én küldtelek, 2000 dollár a gázsid meg a napidíj, én pedig elintézem, hogy dolgozhass!

 Csak később esett le, hogy kamu az egész. Nem adtam föl, levadásztam Arnoldot, kinyomoztam, hogy a Virginbe jár edzeni, bevitt magával, mesélt a filmről, és javasolta, hogy vegyem föl a kapcsolatot Andy Vajnával. Andyvel már Pesten találkoztunk a Hiltonban, kaptam tőle egy referencia levelet, amit később használtam is, és Joel bíztatására mégis megkerestem a produkciós irodát, ahol mondták, hogy Joelnek semmi köze a költségvetéshez, Vic Armstrong a koordinátor, vele kell beszélnem. Hidegzuhany.

Aztán Andy titkárnőjén, Jeanne-en keresztül kaptam egy mexikói számot, mivel az Emlékmást ott forgatták. Úgyhogy tárcsáztam is, és Vic Armstrongot kértem a telefonhoz, mire a vonal túlsó felén egy hang azt mondta:

Én vagyok, megkaptam az anyagodat, de nem tudok semmit sem ígérni.

Ez legalább egyenes beszéd volt. Viszont elfogyott a pénzem, így haza kellett jönnöm.

És vártad a telefonhívást?

Pontosan. Otthon voltam, elcsendesedett minden, de áprilisban egyik éjjel, hajnali háromkor valaki zörgött a redőnyön. Nem volt telefonunk, pedig harminc évvel előtte beadtuk az igénylést, de nem kaptuk meg. A szomszédból telefonálhattunk este kilencig. Jött a barátom, mondta, hogy csak annyit értett, hogy valami Jeanne, meg Amerika, meg film. Bementem a 72-es számú postára interurbán fölhívni Amerikát. Ez csütörtökön történt, vasárnap pedig már Mexikóvárosban voltam az Emlékmás forgatásán.

Az Emlékmás már igazán kiváló referenciának számított, nem is szólva a rengeteg új kapcsolatról.

Azért azt ne felejtsd el, hogy 47 évesen kezdtem felépíteni a kaszkadőr karrieremet Amerikában. Vannak, akik ilyenkor már nyugdíjba mennek. És nagyon kell vigyázni, hogy tartani tudd az egyensúlyt, hogy ne nyomulj, ne tolakodj, mert akkor kész. Az Emlékmás pont ezt az egyensúlyt segítette, tisztába tette bennem azokat a dolgokat, amikről előtte fogalmam sem volt. És persze a rengeteg kapcsolat. Imádok zsugázni, volt egy hasonló játék, mint a Texas holden póker, a Challenge, amit tízen is játszhatnak. Így születtek a barátságok, meg közben ment a cukkolás, látták a demóimat, mikor busszal behajtottam a Dunába. „Te egy állat vagy!” – mondogatták.

Arnold Schwarzeneggerrel

Vagyis befogadtak.

Olyannyira, hogy sorra jöttek a filmek. A Titanic, a Múmia, a Skorpiókirály, a Terminátor 3, a Trója, vagy a Mennyei királyság.

És amikor Vic Armstrong átvette a Taurus World Stunt-díjat, kiállt a színpadra és megköszönte a csapatának, akik vele tartottak. Simon Graynek, Jodie Bronconak és nekem. Fantasztikus volt. Az amerikaiak úgy néztek ránk, hogy mi az ő csapatukban vagyunk. Mára már sokkal nemzetközibb lett a szakma, ezzel a fura kelet-európaiságunkkal kicsit jobbak is vagyunk, mert a technikai háttér már itt is rendben van. Legalább 10-15 kaszkadőrünk abszolút nemzetközi szinten tud dolgozni, és én neveltem föl őket, ami óriási büszkeség.

Kívülről és felületesen nézve a világotokat két dolog jut az ember eszébe. Az egyik a pénz, a másik, hogy rengeteg sztár lehet a haverotok. Miként van ez a valóságban?

Ez egy szezonális munka. Jó pénzt kapsz, de van úgy, hogy vársz, és nincs semmi. Vagy megsértődik a rendező a főszereplőre és bezárják a filmet, ami miatt lemondtál öt másik melót. Amerika abból a szempontból más, hogy vannak jogdíjak, van szakszervezet, orvosi ellátás. Persze ha szerencséd van, föl tudsz építeni egy szép karriert, vehetsz egy házat, egy jó kocsit, utazol, félre tudsz tenni.

De mindig ott van a bizonytalanság, mi van, ha megsérülsz, mi van, ha padlót fogsz?

A mai srácok, a hivatásos kaszkadőrök a siker, a pénz és a létbizonytalanság Bermuda-háromszögében vergődnek. Akárcsak én. Megcsináltam kint Amerikában is 20 évet, de nem dőzsölök. A magyar nyugdíjam 45 ezer forint, és a mai napig dolgoznom kell. Sztárok? Nem köztudott annyira, de nagyon szeretik a kaszkadőröket. Arnold Schwarzenegger azt írta nekem, hogy

minden kétséget kizáróan a világ filmgyártásának egyik legjelentősebb kaszkadőre vagyok.

Nagyon jó barátságban vagyok Matthew Modine-nel, Antonio Banderasszal a pomázi kocsmában tintáztunk be, gondolhatod milyen volt, de Orlando Bloom is egy nagyon normális, jó gyerek. A horvát Topic Delibort én tanítottam meg lovagolni, a mai napig hálás nekem, de jól összebarátkoztunk Billy Zane-nel is, vele a Titanic forgatásán egy mentőcsónakban voltunk, aztán találkoztam vele a Cleopatra forgatásán is, én voltam a dublőre.

A legutóbbi Oscar-díj átadón Brad Pitt a Volt egyszer egy Hollywood mellékszereplőjeként kapott szobrot, amiben egy kaszkadőrt alakított. Vele is dolgoztál?

Budapesten forgattuk a Vér és a méz földjét, amiben volt egy kicsi szerepe. Nagyon normális, csendes krapek. Angelina Jolie volt a rendezője és producere a filmnek, de vele már találkoztam Kanadában 2002-ben, amikor a Határok nélkül-t forgattuk. Nagyon szerettek minket, mindig tisztelettel beszéltek velünk. A Titanic forgatásán Kate Winslet öltözője az enyém mellett volt, ő egy nagyon aranyos hölgy, sokat beszélgettünk és látta az anyagaimat.

A sztárokkal történő együttlét inkább munkakapcsolat, vagy igazi barátságok is születnek?

Amikor véget ér egy fél éves munka, megöleljük egymást, és lehet, hogy tíz évig nem találkozunk, mindenki megy a maga útján. De emlékeznek rád, és amikor ismét találkozunk, újra boldogan öleljük meg egymást.

Nyilván neked is vannak kedvenc filmjeid. Megosztanád velünk?

Csodálkozni fogsz, mert nem szeretem ezeket az akció, akció hátán filmeket. A világ legnagyobb filmje nekem a Sophie választ, de nagyon szeretem az Amadeust, a Casablancát, vagy Mihalkovtól a Csalóka napfényt. A magyar filmek közül pedig Gárdos Éva Amerikai rapszódia című filmje és a Régi idők focija nálam mindent visznek.

Van benned bármilyen hiányérzet?

A kilencvenes évek végén két James Bond filmben is szerepelhettem volna. Már zsebben voltak a repülőjegyek, de más filmek miatt (Miniszter félrelép, Jason és az Argonuták) végül nem tudtam elutazni. Mikor 2007-ben jelölt voltam a Kaszkadőr Oscar-díj, a Taurus World Stunt Award átadáson a Szabadság, szerelem című filmmel, végül nem mi nyertünk. Mégis határtalan büszkeséget éreztem, hogy egyáltalán ott ülhetek a világ filmgyártóinak legjobbjai között. Ilyen ez a szakma, de igazi hiányérzetem nincs.

Egyszer azt mondtad, kaszkadőrnek születtél, de író szeretnél lenni. Sőt, úgy tudom verseket is írsz.

Írtam már könyvet, hihetetlenül nehéz szakma, de írtam forgatókönyvet is. És valóban, néha verset is írok. Téli vers a címe annak a költeményemnek, amit a Söndörgő együttes vezetője Eredics Benjamin megzenésített, és a feleségével együtt énekelték el. Nagyon szép dal. Aki eddig meghallgatta, nem bírta ki sírás nélkül…