EU, Kína, USA: vajon melyik lesz a vezető hatalom pár évtized múlva?

Elemzések2021. márc. 20.Devecsai János

Még pár évtized és alaposan átrendeződhet a legbefolyásosabb országok rangsora.

Ha az utca emberének nekiszegezik a kérdést, hogy melyik a világ legnagyobb gazdasági hatalma kevés ember találja el a jó választ. A Pew Research Center korábban készített egy 38 országra kiterjedő nemzetközi kutatást, amelyből kiderült, hogy az emberek 32 százaléka szerint Kína áll az első helyen. Az EU-t csak 9 százalék tette a dobogó felső fokára.

Mindezt annak ellenére, hogy az Unió egyelőre ha kicsivel is, de az ázsiai óriás előtt jár, ha a bruttó hazai termékről vagyis a GDP-ről van szó.

Meglepő módon a megkérdezettek fele se találta el, de mindkét nagy gazdasági hatalmat megelőzi az Egyesült Államok. Igaz, az előrejelzések szerint már nem sokáig. A brit CEBR kutatóintézet szerint 2028-ban Kína átveszi az elsőséget.

A leendő vezető hatalom a pandémiát is jól viselte. Miközben tavaly Európát és az Egyesült Államokat is visszarántotta a járvány addig a kínai gazdaság még növekedni is tudott.

A GDP nagysága a vezető gazdasági hatalmaknál (billió dollár)

  2015 2016 2017 2018 2019 2020
Egyesült Államok 18,2 18,7 19,5 20,5 21,4 20,9
Európai Unió 13,5 13,8 14,7 15,9 15,6 14,9
Kína 11,0 11,2 12,3 13,8 14,3 14,7
Forrás: Worldbank, IMF

Az EU, az USA és Kína 2004 óta számítanak a világgazdaság elsőszámú szereplőinek. Ez volt azaz év, amikor Kína beelőzte Japánt. Azóta alaposan le is hagyták őket, hisz a japán GDP ma már körülbelül a harmadát teszi ki a kínainak.

A 80-as évek óta egyébként többször is előfordult, hogy az Unió bruttó hazai terméke nagyobb volt mint az Egyesült Államoké.

Legutóbb 2009-ben volt erre példa. A közeljövőben azonban ez aligha fog újra megtörténni. Ugyanis az EU a legutóbbi gazdasági válság óta látványosan megtorpant.

Komoly különbség a három vezető gazdasági góc között, hogy az Egyesült Államok különösen nagy hangsúlyt fektet a hadseregre. A globális hadászati költéseknek mintegy 40 százalékáért felelnek. A védelmi kiadásaik meghaladják a 730 milliárd dollárt. Kína úgy követi őket a ranglistán, hogy erre a célra mintegy évi 230 milliárd dollárt költenek. A forrásaik egy részéből tíz éven belül meg akarják duplázni az atomarzenáljukat. De ez se lesz elég ahhoz, hogy felzárkozzanak az USA-hoz, hisz Amerikának majdnem húszszor több nukleáris robbanófeje van.

Nukleáris robbanófejek száma a világban

Forrás: Arms Control Association

Viszont van olyan mérce, amely mentén pont az Egyesült Államok marad le az Uniótól és Kínától.

Az amerikai gazdaság ugyanis az export terén csak a dobogó harmadik fokán áll, ráadásul komoly kereskedelmi hiánya van.

Az elnöksége idején részben ezért is robbantotta ki Trump a Kína elleni kereskedelmi háborút.

Nemzetközi kereskedelem 2019-ben (milliárd euró)

  Export Import
Kína 2239 1854
Európai Unió* 2132 1938
Egyesült Államok 1468 2293
 *Az Egyesült Királyság nincs beszámítva az EU-s adatokba
Forrás: Eurostat

Kínának 16 százalékos, az Uniónak pedig 15 százalékos a részesedése a globális áruexportból. Az USA-nál ez az érték 11 százalékon áll. Az EU a kimagasló számait jórészt Németországnak köszönheti.

Az Unió ipara erős, viszont a technológiai fejlesztések terén egyre jobban kezd leszakadni. Jó példa erre a mesterséges intelligencia kutatás. Ebben a szegmensben Kína már le is hagyta a kontinensünket. A washingtoni székhelyű Informatikai és Innovációs Alapítvány pontozta, hogy melyik térség, hogy áll ebben az ágazatban és a százas skálájukon az USA 44, míg Kína 32 pontot kapott. Bár az Egyesült Államok magabiztosan vezet, a különbség köztük és az ázsiai óriás között folyamatosan csökken. 

Közben az Unió hátránya egyre csak nő. A kutatóintézet friss, idei elemzésében az EU 23 pontot kapott.

A következő évtizedekben a szakemberek szerint a vezető gazdasági hatalmak közé India is fel fog zárkózni. A PwC szerint 2050-re már egyenesen a másodikak lesznek és csak Kína lesz előttük. Az életszínvonal viszont még ekkor is Amerikában és Nyugat-Európában lesz a legmagasabb.