Évtizedek óta először van tartósan célközelben az infláció

Magasan szállt

Sokan már nem is emlékeznek rá, hogy rendszerváltáskor, de különösen azt követően nem, hogy kétszámjegyű, de 20, sőt 30 százalék fölötti infláció is volt Magyarországon. Ennek leszorítása nehezen ment, aztán amikor végül sikerült, hirtelen át is estünk a ló túlsó oldalára (egész Európával együtt), és egyszer csak teljesen megszűnt a pénzromlás. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ez tulajdonképpen jó dolog, de nem az, sőt, a jegybankok jobban félnek tőle, mint a magas inflációtól. Végül tavaly és idén elérte, sőt kissé meg is haladta az áremelkedés mértéke az MNB által kívánatosnak tartott 3 százalékot.

Világrekorderek lettünk

Érdekességként hozzá kell tennünk, hogy épp nálunk volt a világtörténelem legnagyobb inflációja, amit értelmezhető számokkal leírni sem lehet. Ez azonban egyáltalán nem véletlen: 1945-ben és 46-ban az akkori kormány ezt teljesen tudatosan idézte elő: úgy akartak pénzcserét, hogy a korábbiból semmi ne maradjon, ezzel lényegében megszüntetve a megtakarításokat. Így tudták megoldani a háborúban tönkrement országban, hogy olyan kicsi legyen a pénzmennyiség (ez lett a forint), ami megfelel a rendkívül kis mennyiségben elérhető élelmiszerekhez és fogyasztási javakhoz.

Gyorsuló pálya

Ez azonban csak egy érdekesség, később, a 60-as években egyáltalán nem volt infláció, de ezt viszonylag egyszerű volt előidézni: a szocializmusban minden árat az állam szabott meg, függetlenül a kereslet-kínálati viszonyoktól. Ez egy darabig működött is, azonban az első olajválság idején tarthatatlanná vált, az állam kénytelen volt engedni az áremelkedési nyomásnak. Az infláció így lassan és fokozatosan növekedett, de kétszámjegyű csak 1988-ban lett.

Sokkterápia

Ekkor jött a rendszerváltás, ami egy sokkterápia volt: hirtelen átállás a piaci viszonyokra, az addigi torz árrendszer átalakulása, ami természetesen nagy inflációval járt (1991-ben 35 százalékon tetőzött, amit már az ábra is mutat). Ezek után elindult egy csökkenő trend, de 1994 végére súlyos egyensúlytalanság alakult ki, magas költségvetési-, és fizetésimérleg hiánnyal (ikerdeficit). Ez fenntarthatatlan volt, 1995 márciusában jött az elhíresült Bokros-csomag, ami újra 30 százalék közelébe vitte fel az inflációt, viszont ezt követően stabilizáció következett, egyúttal a világban zajló páratlan gazdasági fellendülés is éreztetni kezdte hatását.

A negatív tartomány

Az ezredfordulóra így az infláció végre visszakerült a kétszámjegyű tartományba, sőt, volt egy olyan év, amikor a mostani szinteken is járt, de aztán ismét feljebb került. A 2012-es 5,7 százalékos szintről aztán meredeken zuhanni kezdett, és 2014-re negatív tartományba került, amire nálunk talán még soha nem volt példa. Ez persze a lakosságot, a fogyasztókat nem zavarta, azonban a defláció a piacgazdaságok korábbi válságai idején óriási veszélyeket rejtett: az árak csökkenése miatt esett a cégek profitja, ezért embereket bocsátottak el, ami tovább csökkentette a keresletet, további áresést generálva.

Ez az deflációs spirál, amely az 1929-32-es válságot oly pusztítóvá tette. Lényegében akkor jött létre a modern monetáris politika, amely a pénzmennyiség alakításával igyekszik az inflációt meghatározott szinten tartani. Ez általában 2-3 százalék körüli érték: ennyit tartanak szükségesnek ahhoz, hogy a deflációs spirál lehetőségétől viszonylag távol legyen a gazdaság.

Küzdelem a defláció ellen

A negatív infláció a jegybankokat rendkívül laza monetáris politika folytatására ösztönözte: nulla körüli, sőt esetenként negatív kamatok alkalmazására, melyet rendkívüli eszközök is kiegészítettek, mint például a jegybankok állampapír-, és egyéb eszközvásárlási programjai. A fejlett országokban lassabban tért vissza az infláció, nálunk azonban a 2015-től kibontakozó gyorsuló béremelkedési ütem, ami az utolsó években már százalékban kétszámjegyűvé vált, a fogyasztás gyors növekedésén keresztül segítette az infláció emelkedését.

A cél közelében maradhatunk

A 3 százalékos inflációs célt ezzel együtt is csak tavaly év végén értük el, idén pedig már fölé is került az érték, de mivel Nyugat-Európában újra csökken a pénzromlás üteme, ennek nálunk is lefelé mutató hatása lehet, így ellensúlyozhatja a béremelkedés inflációs hatását. Erre utal a legutóbbi, június adat is.

És hogy mi várható a továbbiakban? Miután a béremelkedés üteme a felzárkózási kényszer miatt egy darabig még magas lesz (ezt a gazdasági növekedés is támogatja), viszont a jegybank monetáris politikája még igen laza, vagyis szükség esetén bő tere van a szigorításnak, a következő években vélhetően könnyen teljesíthető lesz az inflációs cél, azaz várhatóan 3 százalék környékén lesz a pénzromlás üteme. Ez azonban a jóval magasabb nominális béremelkedés miatt jelentős reálbér emelkedéssel jár együtt.