Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ezt tanácsolja a botrányokba keveredő Tesla-vezérnek egy másik dollármilliárdos

Elemzések2019. feb. 9.Növekedés.hu

Richard Branson, a Virgin alapítója szerint Elon Musknak, a Tesla – utóbbi időben botrányok sorozatába keveredő – vezérigazgatójának meg kellene tanulnia delegálni a feladatait. Az Inc. üzleti portál ennek apropóján foglalta össze Jenny Blake üzleti és karriertanácsadó delegálásra vonatkozó hat aranyszabályát.

Amikor Richard Bransont a CNBC tavaly ősszel arról kérdezte, mit tanácsolna az utóbbi időszakban több botrányba keveredő Elon Musknak, a Tesla és a SpaceX 20 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező vezetőjének, akkor a Virgin szintén milliárdos alapítója (Branson vagyona mintegy 5 milliárd dollárra tehető) azt válaszolta:

Elonnak több időt kell szánnia magára, az egészségére és a családjára. Csodálatosan kreatív ember. Egy fantasztikus csapattal kellene körülvennie magát.

Mint ismert, Elon Musk körül az utóbbi időszakban egyre több botrány tört ki. Tavaly júniusban például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy élő rádióadásban szívott füves cigarettát. Augusztusban pedig azt tette ki a Twitterre, hogy kész kivezetni a tőzsdéről a Teslát 420 dolláros részvényárfolyamon. Később bebizonyosodott, hogy nem volt valós a tőzsdei kivonás terve. Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) ezért bírósághoz fordult, majd a Teslával kötött megállapodása értelmében Musknak távoznia kellett a cég igazgatótanácsának éléről, de a vállalat vezérigazgatója maradhatott.

Visszatérve Branson tanácsára, ajánlását úgy lehetne tömören összefoglalnia, hogy Musknak meg kellene tanulnia delegálni a feladatait.

Az Inc. amerikai üzleti hetilap online kiadása ennek apropóján tekintette át mennyire fontos lehet, hogy egy adott cégvezető képes legyen feladatai delegálására.

Sokszor fordul elő, hogy egy cégvezető, tulajdonos nem delegál, mert nem akarja kiengedni a kezéből az ellenőrzést, vagy mert nem hiszi el, hogy más is ugyanúgy meg tudná oldani a különböző feladatokat, vagy mert úgy gondolja, hogy mindent elbír, és nincs szüksége segítségre. Viszont ha mindent magára vállal az ember, akkor ennek nagyon hamar kiégés lehet az eredménye, ami hosszú távon a saját vállalkozását, cégvezetői teljesítményét rombolja le.

Jenny Blake, karrier és üzleti tanácsadó, stratéga például a delegálásra való áttéréssel lényegében megmentette saját vállalkozását. A Harvard Business Review-ban megjelent írásában kifejtette: ez a váltás hozzájárult ahhoz, hogy megtriplázza jövedelmét.

Blake szerint a legjobban úgy lehet meghatározni, hogy mit delegáljon az ember, ha felteszi magának a kérdést:

Mit tudok én, csak én, megoldani? És miként delegálhatom a többi feladatot?.

Emellett hat jellemző esetet is megemlít, amelyeknél szerinte könnyen meg lehet valósítani a delegálást. Ezt a „6 T” elvének is lehet nevezni, mert mindegyik esetet leíró angol szó kezdőbetűje t-vel kezdődik.

  1. Tiny – A kis feladatokat –amelyek ha összeadódnak sok időt vehetnek el – könnyen ki lehet szervezni. Blake ezen feladatok között például a konferenciákra való regisztrálást, vagy az üzleti utakhoz szükséges szállásfoglalásokat érti.
  2. Tedious – Az egyszerű, unalmas tevékenységeket is érdemes delegálni, ilyen lehet például a cég mutatóinak frissítése egy prezentációban.
  3. Time-consumig – A sok időt felemésztő tevékenységeket is nyugodtan rá lehet bízni a kollégákra. Ha egy adott területre például új embert vesz fel a cég, akkor a kiválasztás folyamatának első 80 százalékában nem is kell részt vennie a cégvezetőnek, csak a megfelelő szempontok alapján megszűrt jelöltek végső interjúján kell szerepet vállalnia.
  4. Teachable – Az első ránézésre bonyolultnak tűnő, de megtanítható, rendszerezhető feladatokat is delegálni lehet, persze a végső döntés a cégvezetőnél marad. Egy adott munkatárs így előkészítheti a fontos meetingeken bemutatott jelentéseket, üzleti terveket.
  5. Terrible at: Ha van olyan tevékenység, amit az adott vezető nagyon nem kedvel, akkor annak elvégzése több időbe kerül, mintha azt egy profi szakemberre bízná.
  6. Time-sensitive: Az időpazarló tevékenységeket is könnyen le lehet adni. Ha a cégvezető például a repülőgépen hagyta a mobilját, akkor az új telefon beszerzésével kapcsolatos, sok időbe kerülő tennivalókkal nyugodtan megbízhatja kollégáját.