Filmes mesterművek, amelyeket elfelejtett a világ

A disznó órája (The Advocate – 1993)

A legtöbb történelmi film alapján akár úgy is tűnhet, hogy a középkorban a háborúkon, az inkvizíción és a pestisen túl semmi érdemi nem történt. Csak pár mozi boncolgatta komolyabban a középkori hétköznapokat, amelyek néha sokkal bizarabbak voltak, mint azt elsőre gondolnánk. "A disznó órája" már a nyitójelenettel megadja az alaphangulatot. Épp egy szamarat készülnek felakasztani az egybegyűltek, amikor jön a hír, hogy a csacsi valójában ártatlan és szabadon lehet engedni. A XV. századi Franciaországban ugyanis, ha vétkeztek az állatokat is bíróság elé állították és megbüntették.

A főszerepben Colin Firth tündököl, aki ezúttal egy ügyvédet alakít, akinek egy disznót kell megvédenie a törvényszék előtt.

A malac ugyanis állítólag gyilkolt. Az európai középkor talán sose volt ennyire vicces, érdekes és színes, mint ebben a filmben.

A nagy karnevál (Ace in the Hole – 1951)

Az újságírás sötét oldaláról szól ezúttal a mese. Egy írkász, aki kiesett a pikszisből úgy érzi végre meg van a nagy sztori, amelyre várt. Egy férfi beszorult egy bányába és az újságíró el tudja érni, hogy a mentés közben csak neki nyilatkozzon. Lassan elkezdi manipulálni az ügyet.

A munkálatokat lelassítja, hogy minél tovább tartson a sztori, a rendőröket zsebre teszi és lassan egy országos szenzációt kerekít az egészből.

Kirk Douglas óriásit alakít a főszerepben. A maga idején negatív kritikákat kapott a film, később azonban az Amerikai Nemzeti Filmregiszter történelmi és kulturális szempontból is kiemelkedő alkotásnak nyilvánította.

Németország nulla évben (Germania anno zero - 1948)

Az olaszok rögtön a második világháború után alaposan megreformálták a filmek világát. Egész eddig a pontig a mozik színpadiasak és mesések voltak. Főleg olyan történeteket mondtak el, amelyek segítettek az embereknek, hogy ki tudjanak szakadni a hétköznapokból. Az olasz neorealisták viszont a kameráikkal a valóságot akarták megmutatni. Eleinte főleg azt, hogy Európa miként nyomorog a világháború után. A színészeik gyakran nem profik voltak, hanem helybéliek, akik nagyrészt magukat alakították. Pont mint ebben a filmben.

A rendező, Roberto Rossellini a szétlőtt Berlint kereste fel, hogy megörökítse, miként dolgozzák fel a németek az elvesztett háborút.

Többedmagával a forgatókönyvet részben saját berlini tapasztalatai alapján írta meg. A főszereplők németek, akik a romok közt próbálnak egyik napról a másikra élni. Mai szemmel is roppant hatásos alkotás. Pláne ha tudjuk, hogy a nyomor vagy a szétbombázott város képe itt nem speciális effektus, hanem a valóság.

Tiltott bolygó (Forbidden Planet – 1956)

Aki szereti a sci-fiket annak ez egy kötelező mű. Ma valószínűleg Csillagok Háborúja és Alien filmek se lennének, ha annak idején nem készül el a Tiltott bolygó. Ez volt az egyik első nagyköltségvetésű sci-fi, amely komolyan vette magát. A történet a XXIII. században játszódik. Néhány űrhajós leszáll egy idegen bolygón, amelyet régen tudósok laktak. De a planétán meglepetés várja az utazókat: a tudósok eltűntek és már csak két ember, egy apa és a lánya él a bolygón.

A sztori több elemet is átvett Shakespeare utolsó drámájából „A viharból”.

A Tiltott bolygónak köszönhető, hogy a hollywoodi stúdiók elkezdték komolyan venni a sci-fi műfajt. A megvalósítás persze mai szemmel kicsit ódivatú. Az embernagyságú robot vagy az UFO alakú űrhajó kinézete megmosolyogtató. De épp ez adja a film báját.

Christiane F. (1981)

A kemény drogokról készült már néhány elrettentő film. Mind közül az egyik legemlékezetesebb a „Rekviem egy Álomért”. De még az is szinte visszafogottnak tűnik emellett a német film mellett. A Christiane F. egy tinédzserlány kálváriáját mutatja be és azt, ahogy lassan úrrá lesz rajta a függőség és az élete apró darabokra törik. Mivel roppant nyomasztó, ezért érdemes leszögezni, hogy a nézése csak erős idegzetűeknek ajánlott.

A film igaz történetet dolgoz fel.