Fokhagyma Kínából, vöröshagyma Afrikából - Hová lett a magyar áru?

Származási hely: Kína – olvasom a kis vonalkódos papíron, amit a három fokhagymafejet tartalmazó egységcsomaghoz rögzítettek. Na, gondolom, így már értem, miért nincs ennek se íze, se bűze, az a kérdés viszont nem hagy nyugodni, hogyan jutottunk el odáig, hogy már a fokhagymát, ez a hagyományos magyar konyhai alapanyagot is Kínából kell beszereznünk.

A válaszért Hunyadi Istvánhoz, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatójához fordulok, akitől megtudom:

utoljára talán 20-25 éve termett annyi fokhagyma idehaza, ami nem csak, hogy ki tudta elégíteni a keresletet, de még exportra is jutott belőle. A termőterület azonban folyamatosan csökken, a 2001-es 1350 hektárral szemben tavaly már csak 800 hektáron termesztettek fokhagymát.

Az okok összetettek: szerepet játszik ebben a szétaprózott magyar kertészeti termesztés, ebből fakadóan az, hogy a kis területeken jellemzően korszerűtlenül, nagy élőmunka-igénnyel folyik a művelés, ebből pedig egyenesen következik, hogy alacsony a jövedelmezőség – magyarul: nem éri meg fokhagymát termeszteni. A fiatal generációk már nem is vesződnek szívesen ezzel – magyarázza a szakember.

Különösen, hogy

Kínából még úgy is töredékáron lehet behozni fokhagymát, hogy az előtte a fél világot bejárta: míg a magyar áru kilónként 500-600 forintba kerül, kínai már 100-120 forintért is kapható.

Az utóbbi egyébként Hollandiából érkezik, onnan terítik Európa-szerte, letörve nem csak a magyar, de az olyan nagy fokhagymatermesztő nemzetek árait is, amilyen a spanyol.

A spanyol fokhagymatermesztők viszont jobban fel tudják venni a versenyt az olcsón ázsiai áruval, mint a magyarok, ott ugyanis jóval nagyobb területeken, korszerű módszerekkel és ennélfogva lényegesen nyereségesebben tudják előállítani az ízében, illatában és minőségében is a magyar fokhagymához sokkal közelebb álló konyhai alapanyagot.  Ami egyébként szintén olcsóbb, mint a magyar áru, a vásárlók nagy része pedig még mindig árérzékeny – teszi hozzá a Fruitveb ügyvezetője.

Hunyadi István tájékoztatása szerint ugyanakkor a magyar konyhákba javarészt még mindig magyar fokhagyma kerül: az évi átlagosan 5-6 ezer tonnás terméshez nagyjából 1 ezer tonna import árut kell hozzászámolni.

A vöröshagymával, ha nem is minden tekintetben, de hasonló a helyzet: itt is csökken a termőterület, ebből sem tudjuk kielégíteni magyar áruval a hazai igényeket, ezért ebből is importra szorulunk – mondja a szakértő.  

Évente átlagosan 60 ezer tonna vöröshagymát termelnek idehaza, durván még egyharmada ennyi holland, észak-afrikai áru jön az országba. A behozatalra leginkább azért van szükség, mert a nagyobb, gépesített üzemek közül sem rendelkezik mindegyik korszerű tárolókapacitással, márpedig így vannak időszakok, amikor rengeteg a magyar vöröshagyma, míg főként a téli időszakban szinte csak import kapható.

Hunyadi István szerint elmondása szerint itt kevésbé szétaprózottak a vállalkozások, amit az is magyaráz, hogy bár mindig vannak pályázati lehetőségek, most például kertészeti üzemek korszerűsítésére, egy háromhektáros gazdának soha nem térül meg egy többmilliós beruházás – modern technológiák, gépek, berendezések nélkül viszont nem lehet ma már gazdaságosan termelni.