Folytatódik a nagy közgazdász-vita a "reformációról"

A 2008-as gazdasági válság a közgazdaságtan válságává is vált, amely a kritikusok szerint ideológiává vált saját nyelvvel, szabályokkal, intézményekkel és „papsággal”. A főáramú közgazdaságtan jelentős részben az üzleti és a politikai érdekek befolyása alá került a huszadik század második felében. Az elméletek válsága Magyarországon is nyilvánvalóvá vált, ahol a neoliberális közgazdászok magára hagyták a gazdaságpolitikát. Ezért a hazai gazdaságpolitika új kiutakat keresett a gazdasági és elméleti válságból – írja új elemzésében György László és Oláh Dániel, a Neumann János Egyetem munkatársai, a Makronóm szakblog vezetői. A 2008-as gazdasági válság a közgazdaságtan válságává is vált. Ennek hatására csalódott manchesteri közgazdászhallgatók elégedetlenségüket nyilvánították ki a dogmatikus képzéssel szemben és lepontozták kurzusaikat az országos felméréseken. Miután önképzőkört indítottak, hogy megismerkedhessenek a különböző közgazdasági iskolákkal, könyvet írtak Ökonokrácia címmel: ebben úgy vélik, hogy

2008 rámutatott a közgazdaságtan súlyos válságára, amely annak köszönhető, hogy a közgazdaságtan ideológiává vált saját nyelvvel, szabályokkal, intézményekkel és „papsággal”.

Erre utalhatott Paul Romer, a Világbank furcsa körülmények között lemondott vezető közgazdásza is, aki szerint a makroökonómiában a valóság utáni modellek korát éljük, a tudományterület visszafelé halad. A neoliberális dogmák túlélték a válságot, ezért 2017 decemberében egyetemi oktatók és hallgatók közösen szegezték ki vitapontjaikat a London School of Economics ajtajára a főáramú közgazdaságtan reformjának céljával. Szerintük az akadémiai közgazdaságtan cserbenhagyta a gazdaságpolitikát korunk fő kihívásainak megoldásában. A közgazdaságtan kudarcának több oka is lehet. Ahogyan azt a Makronóm gazdasági blog szerzői írják, a közgazdaságtan főárama a Mont Pelerin Társasághoz kötődő gondolkodók és üzletemberek – illetve a hidegháborús amerikai szellemi fegyverkezés – hatására egy új, neoliberális ideológiához került közel a huszadik század második felében.

A politikai ideológiák mellett pedig egy másik, két évszázada erősödő módszertani ideológia is hatalmába kerítette: a matematizálás kényszere.

„A Friedrich Hayek vezette Mont Pelerin Társaság a nagyvállalati szereplők felé azzal népszerűsítette önmagát, hogy minden vállalatnak be kell ruháznia a változást hozó ideák gyártásába, hiszen ezek az ideák szakpolitikai termékekké válnak végül. Hayek az ideák viszonteladóit akarta látni az agytrösztökben és az Antony Fisher üzletember által megvalósított stratégia sikeresnek bizonyult. A General Motorstól Fisherig számos üzleti szereplő ruházott be annak az érvnek a terjesztésébe, hogy a piac a legjobb, miközben a 18-19. századi elődök még azt gondolták, hogy a piac a legkisebb rossz” – fogalmaz György László, a Neumann János Egyetem docense és Oláh Dániel, az egyetem tudományos munkatársa. Elemzésük szerint „Magyarország már a rendszerváltoztatás előtt élen járt a piaci reformokban, így például elsők között fordult hitelért nemzetközi szervezetekhez és a piacgazdaság intézményrendszerét is térségbeli vetélytársainál gyorsabban építette ki.

Sajnos azonban a közgazdászelit összességében nem rendelkezett kiegyensúlyozott képpel a piacgazdaságról, hiszen elfogadták a kor ideológiáját, egy tudományos színben feltüntetett társadalmi elméletet.

Ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság vált a leginkább eladósodott, külföldi tulajdonú gazdasággá az 1990-es évek során és a kétezres években visszatért a szocializmusbeli adósságvezérelt növekedés”. A szerzőpáros szerint az elméletek egyensúlyának felborulása a munka és tőke, a külföldi és hazai tulajdon, illetve a közpénzügyek területén is egyensúlytalansághoz vezetett.

A privatizáció, a dereguláció és a liberalizáció Magyarországon is ugyanúgy a tőkeerős nagyvállalatokat szolgálta, mint a neoliberalizmus szülőországaiban, azzal a különbséggel, hogy Magyarországon itt még kevésbé hazai vállalatokról volt szó.

A hazai ipar összeomlott, az ország elvesztette külső és belső piacait, a munkahelyek 30 százaléka megszűnt a GDP pedig 20 százalékkal visszaesett. György László és Oláh Dániel új elemzése leírja, hogy miként hagyták magára a neoliberális közgazdászok a magyar gazdaságpolitikát, és miért kellett annak 2010-től új kiutakat keresnie a gazdaság (és a közgazdaságtan) válságából.