Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: a tankokból kifogyhatnak az oroszok

Elemzések2023. szept. 10.D.J.

Nyugati becslések alapján óriási tempóban épül le az orosz haderő tankállománya. Ugyanakkor olyan jelek is akadnak, amelyek alapján Moszkva részben megoldotta a harckocsik modernizálását.

Sokan felkapták a fejüket, amikor az orosz védelmi miniszter Szergej Sojgu a nyáron egy nyugat-szibériai katonai gyárban tett látogatás alatt nyilvánosan szóvá tette, hogy növelni kellene a páncélozott járművek gyártását, méghozzá azért, mert ki kell elégíteni az orosz haderő szükségleteit Ukrajnában.

Az elemzők már eddig is magától értetődő tényként kezelték, hogy a tankok terén nem áll jól az orosz haderő, de ez a megjegyzés úgy tűnt, mindezt már hivatalos forrásból is alátámasztja.

Ráadásul Sojgu nyilatkozata nem sokkal azután látott napvilágot, hogy Putyin szóvá tette: a hadsereg több téren is hiányt szenved.

Igaz azt is leszögezte, hogy az ukránok megsemmisítő erejű veszteségeket szenvednek el a háború miatt.

A nyugati források úgy tartják, hogy Oroszország a háború első 14 hónapjában legalább kétezer harckocsit vesztett el. A szankciók miatt pedig sejthető, hogy nehezen tudták beszerezni az újak építéséhez szükséges csúcstechnológiás alkatrészeket. A modern tank-állománynak a fele már hónapokkal ezelőtt odaveszhetett.

Persze az oroszoknak rengeteg régi harckocsija is van raktáron. Emiatt viszont elő is kellett kotorni a koros T-62-eseket és T-55-ösöket. Olyan tankokat, amelyek évtizedekkel ezelőtt elavultak.

Némelyikük észlelő berendezéseit korszerűsítették, ami nagy valószínűséggel javítja hatékonyságukat az éjszakai hadviselésben.

Azonban a "veterán" harcjármű-típusok sokszorosan sebezhetők a modern háborús körülmények közepette. Nincs például robbanóeszközökkel szemben ellenálló korszerű páncélzatuk.

Ha ez nem lenne elég, a tankok mellett a háború során rengeteg tapasztalt és képzett tank-kezelőt is elvesztettek. Így ezen a téren is hiány léphetett fel.

Persze, ha az orosz haderő pontos állapotáról van szó, fontos leszögezni, hogy a konkrét számok kapcsán rengeteg a kérdőjel. Hisz akár csak ha a tankok számát nézzük, Moszkvának ez hétpecsétes államtitok.

Ami biztos, hogy nyugaton rendre előkerülnek olyan magabiztos kijelentések, amelyek szerint a harckocsik terén nagy gondban van az orosz medve.

Tony Radakin brit vezérkari főnök egyenesen azt mondta: Moszkva eddig elvesztett 2500 harckocsit, és legjobb esetben is csak 200 tankot tud évente előállítani. Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese Dmitrij Medvegyev szerint ezutóbbi adat távol van a valóságtól, mivel idén 1500 új tank fog legördülni a gyártósorokról.

Mindenesetre a nyáron olyan becslések is megjelentek, amelyek szerint Ukrajnának és Oroszországnak a fronton már ugyanannyi tankja van.

A háborúba egyébként ki lett küldve egy „szupertank” is. Az oroszok egyik legújabb fejlesztése a T-14-es „Armata”. Csak hogy augusztusban aztán bejelentették, hogy inkább kivonják a harcokból. Ugyanis az összecsapásokban szerzett tapasztalatok alapján módosításokat hajtanak rajta végre.

Megkerült szankciók?

De azért vannak olyan jelek is, amelyek alapján az oroszok helyzete nem annyira rossz, mint ahogy azt nyugaton szeretnék.

Sokáig gondot okozott, hogy a francia szankciók miatt a tankokat nem tudták ellátni modern célzórendszerrel, ezért azoknál a járműveknél, ahol a háború óta végezték el a modernizálást hidegháborús technológiát kellett használniuk.

Viszont a közösségi médiában megjelentek pár hete olyan felvételek, amelyeken a T-80BVM harckocsikra már olyan célzóberendezés volt szerelve, ami megjelenésében a korszerű Szoszna-U-ra emlékeztetett.

Az sem kizárható, hogy az oroszok valamiként megkerülték a szankciókat. Nem ez lenne az első eset.

Az orosz drónok és rakéták maradványaiban már többször előfordult, hogy olyan amerikai és európai cégek alkatrészeit találták, amelyek egyébként nem szállíthattak volna Oroszországba. A termékeiket valahogy Moszkva mégis megszerezte.