Háború: menekülnek az orosz katonák Ukrajnából

Elemzések2022. szept. 13.D.J.

Ez történt az ukrán háború 201-dik napján:

- Mióta az ellentámadás megindult szeptember elején az ukrán haderő hatezer négyzetkilométernyi területet foglalt vissza az oroszoktól délen és keleten – állítja Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök. Az előrenyomulás Harkovban folytatódott, ahol az egész tartomány fölött próbálják visszavenni az uralmat.

Néhány ponton az ukrán erők már az orosz államhatárt is elérték. A hétfői nap folyamán a harcokban mintegy háromszáz orosz katona halt meg. A kijevi vezérkar szerint az orosz áldozatok száma az invázió kezdete óta úgy 53 ezret tesz ki.

- A felszabadított térségekbe 11 ezer csomagnyi élelmiszert küldene Kijev.

- Az Egyesült Államok úgy értékeli, hogy Oroszország nagyrészt átengedte a Harkov közelében megszerzett területeket, és sok visszavonuló orosz katona elhagyta Ukrajnát – mondta hétfőn egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő. A washingtoni székhellyel működő Háborús Tanulmányok Intézete azonban azt mondta:

bár az ukránok most felülkerekedtek „a jelenlegi ellentámadás nem vet véget a háborúnak”.

- Számos orosz katona menekülés közben a földre dobta a fegyvereit Harkiv megyében. Néhányan lopott kerékpárral próbáltak meglógni. A visszavonulás miatt rengeteg készlet maradt hátra. Szeptember 7 és 11 között mintegy háromszáz járművet, köztük tankokat és teherautókat hagyott hátra az inváziós hadsereg – írja a Kyiv Independent nevű hírportál.

- Az orosz katonai parancsnokság az ellentámadás kezdete óta nem küld új egységeket az országba – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara.

- Az ellentámadásra válaszul Moszkva rakétacsapásokat indított Ukrajna energiahálózata ellen. Kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt kétszer is megszakították Harkov város áram- és vízellátását.

Oroszország hétfőn 39 légicsapást indított, melyekben négy civil meghalt, további 11 pedig megsebesült – jelentette be a kijevi elnöki hivatal.

- Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn este megjelent az állami tévében, de a háború helyzetét nem kommentálta. Helyette a nyugati szankciókról beszélt, melyek az elmondása szerint nem működnek.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a harcok kapcsán annyit mondott, hogy a katonai hadművelet „addig folytatódik, amíg elérik az eredetileg kitűzött célokat”.

- Az ukrán hatóságok közölték, hogy annyi orosz hadifoglyot kapnak el, hogy már nem tudják őket hol elhelyezni. Andrej Jusov, a katonai hírszerzés szóvivője elmondta, hogy az elfogott csapatok között „jelentős” számú orosz tiszt volt.

A hadifoglyok egy részét ukrán katonákra cserélik.

- Moszkva és Szentpétervár közel két tucat önkormányzati képviselője nyilvános nyilatkozatot írt alá, amelyben Vlagyimir Putyin lemondását követelik.