Ki jöhet Merkel után?

Elemzések2020. feb. 28.Szabó Anna

Nyílttá vált a verseny a német kancellári székért, miután nem indul a 2021-es választásokon Annegret Kram-Karrenbauer, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, akit korábban maga Angela Merkel szemelt ki utódjának. Elemzők több lehetséges utódot emlegetnek.

Eredetileg Annegret Kram-Karrenbauer volt hivatott átvenni a stafétabotot Angela Merkel kancellártól, de a február elejei türingiai tartományi választáson kiderült, hogy teljesen kicsúszott a kezéből a jobboldali párt irányítása. A türingiai CDU ugyanis a pártközpont tudta nélkül fogott össze a szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországnak) párttal és szavazták meg közösen a szabad demokraták jelöltjét, Thomas L. Kemmerichet miniszterelnöknek. 

Thomas Kemmerich

A politikus – akit a közbeszédben csak AKK-nak neveznek – még 2018 decemberében váltotta a CDU vezetői tisztségében Angela Merkelt, aki 18 évig volt pártelnök. A párt már akkor is belső válságban volt, de Merkelnek sikerült megfékezni a konzervatívokat illetve a jobbra tolódást, és AKK-t tette meg utódjának. A kancellár a védelmi tárcát is rábízta közeli szövetségesére. Mindez azonban nem segített Kram-Karrenbaueren, akinek nem sikerült elég tekintélyt kiharcolnia ahhoz, hogy megfegyelmezze a CDU tagságát, és a párt támogatottsága se nőtt az eltelt alig több mint egy év alatt.

A politikus február 10-én lemondott a párt elnökségéről, de még segédkezni fog a leendő pártelnök és kancellárjelölt kiválasztási folyamatának elrendezésében, mert a pártelnökségnek és a kancellárjelöltségnek egy kézbe kell majd kerülnie. 

Az új elnökről a CDU április 25-i pártkongresszusán határoznak majd. Bárki is legyen a győztes, nagy feladat előtt áll, miután a válságba került CDU csak akkor nyerheti meg a 2021-es választást, ha sikerül visszaszereznie azokat a kiábrándult választókat, akik átpártoltak a bevándorlásellenes AfD-hez.

A legnagyobb esélyesnek a CDU gazdasági tanácsának alelnökét, a korábban frakcióvezetőként is dolgozó, Friedrich Merz-et tartják, aki a 2018-as szavazáson 517-482 arányban kapott ki AKK-tól, így a második helyen végzett.

Friedrich Merz

Merz nemrég lemondott a BlackRock vagyonkezelő felügyelő bizottsági tagságáról, hogy „segítse megújulni a CDU-t”. Már hivatalosan is bejelentette, hogy ringbe kíván lépni a pártelnöki és végső soron a kancellári székért. Merz korábban többször nyíltan kritizálta Merkel kancellárt, és a konzervatív CDU-tagok támogatására számíthat.

A nagyvállalatok, a privatizáció és a szigorú bevándorláspolitika oldalán áll, korábban felszólította az országban élő külföldieket, hogy tanuljanak meg németül, és fogadják el a helyi szokásokat valamint hagyományokat.

A YouGov felmérése szerint most Merz áll a legjobban: a megkérdezettek tizennyolc százaléka látná őt szívesen a CDU élén, de persze még korai ünnepelnie.

Beszáll a versenybe a másik nagy esélyesként számon tartott Armin Laschet is, aki a CDU alelnöke és a legnépesebb tartománynak számító Észak-Rajna Vesztfália miniszterelnöke.

Armin Laschet

Az újságíróból politikussá avanzsált Laschet az elmúlt időszakban többször bírálta AKK-t. A politikai közép minél több szavazójának megnyerésére törekszik, és nem zárná ki a baloldali Zöldekkel való együttműködést sem. Laschet Merkel régi híve, és a 2015-ös migrációs válság kezelésében is támogatta a kancellárt.

Pályázhat még a pártelnöki tisztségre Norbert Röttgen volt környezetvédelmi miniszter, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője, aki elsőként jelentette be hivatalosan is az indulását. Ő is valószínűleg hajlandó lenne együttműködni a Zöldekkel, amelynek szükségességét egyre biztosabbnak tartják szakértők. 

Norbert Röttgen

Merkel lehetséges kihívói közt már korábban felmerült Jens Spahn egészségügyi miniszter neve, de 2018-ban nem tudta megszorongatni AKK-t. A 39 éves nyíltan homoszexuális politikus népszerű a jobboldaliak körében, és jól ismert a bevándorlást valamint az iszlamizációt bíráló kijelentéseiről.

Jens Spahn

Ellenzi a fiatal bevándorlók kettős állampolgárságát és a burka nyilvános viselésének betiltását követeli. Konzervatív nézetei ellenére elemzők nem biztosan abban, hogy a CDU készen állna egy meleg kancellárjelölt támogatására, ezért inkább arra van esély, hogy Armin Laschettel szövetkezik.

Végül érdemes még megemlíteni Peter Altmaier politikai veteránt, aki 2018 óta gazdasági miniszter, és Merkel testőreként emlegetik. Ő arról ismert, hogy támogatja a kancellár centrista politikáját, és 2018-ban neve felmerült az Európai Bizottság lehetséges elnökeként. 

Peter Altmaier