Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hogyan változtak a bérek és az árak 10 év alatt?

Elemzések2022. feb. 14.Harsányi Péter
A rovat támogatója:

2010 és 2021 között közel 40 százalékos volt az infláció Magyarországon. Az élelmiszerinfláció 53 százalékot tett ki. Az átlagkeresetek ellenben több mint kétszer, a minimálbér és a garantált bérminimum pedig közel háromszor magasabb most, mint 2010-ben. Az elmúlt évtizedben jelentős reálbéremelkedés valósult meg, amivel párhuzamosan a foglalkoztatottság közel egymillió fővel bővült.

2010 és 2021 között 39 százalékkal emelkedett az infláció Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A napjainkban sokat emlegetett élelmiszerinfláció egy bő évtized alatt 53 százalékot tett ki.

Az élelmiszerek drágulása ráadásul jellemzően az elmúlt két évben volt erőteljesebb, ami az alapanyagok világpiaci árának megugrására, a munkaerőhiányra, illetve az energia- és üzemanyagárak lendületes emelkedésére vezethető vissza.

Az infláció háromnegyede külső sokkok eredménye, amit a koronavírus miatti hiánygazdaság és az európai energiaválság okoz.

Az alábbi grafikonon az egyes termékkategóriák árváltozása látható 2021 és 2010 között.

A fogyasztóiár-index fogyasztási főcsoportok szerint 2021 és 2010 között

Forrás: KSH, növekedés.hu

A rezsicsökkentés politikájának köszönhetően a háztartási energia ára 2021 végén alacsonyabb volt, mint 2010-ben. A csökkentett és fixált rezsidíjak 2013-tól vannak érvényben.

A tartós fogyasztási cikkeken belül az elektronikai és számítástechnikai cikkek esetében az inflációt bizonyos esetekben magasabbnak érzékelhetjük. Ez alapvetően azzal magyarázható, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően újabb és modernebb termékeket vásárolunk, melyek jellemzően drágábbak.

Bérek

Az átlagbérek 2010-ben 202 ezer forintot tettek ki. 2021 októberében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos keresete 431 ezer forint volt. Több mint kétszer olyan magas tehát napjainkban az átlagbér, mint 2010-ben.

A minimálbér és a lényegesen nagyobb réteget érintő garantált bérminimum pedig közel háromszor haladja meg a 2010-ben látott értékeket.

A minimálbér ma akkora, mint 2010-ben az átlagbér volt.

Bérek alakulása

Forrás: KSH, növekedés.hu

A grafikonon a minimálbér és a garantált bérminimum szintje 2022 év eleji állapotot tükröz.

A rendkívül lendületes béremelkedési dinamika mellett a foglalkoztatottság közel egymillió fővel bővült. A széleskörű gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a koronavírus-járvány okozta sokkból gyorsan helyreállt a munkaerőpiac. A foglalkoztatottság történelmi csúcson áll, 4,7 millióan dolgoznak hazánkban.

Reálbérek

Az infláció 39 százalék volt egy bő évtized alatt. Az áltagbérek ezzel szemben 113 százalékkal nőttek. Ennek megfelelően a reálbérek 75 százalékkal emelkedtek 2010 és 2021 között.

A lakosság vásárlóereje ezzel összhangban jelentősen megnőtt.

Életszínvonal

Többek között a fenti folyamatoknak volt köszönhető, hogy hazánkban bővült az egyik legdinamikusabban a lakosság fogyasztása 2010 és 2021 között az Európai Unióban. Emellett a szegénységnek és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett lakosság aránya is lényegében lefeleződött. Utóbbi arányszám a 2010-ben látott 30 százalékos értékről 17 százalék közelébe süllyedt.