Illúziók és realitások: hogyan tud hatékony lenni a magyar exportstratégia a változó világrendben?

Magyarország méreténél és természeti adottságainál fogva erősen külgazdaságorientált ország, ezért boldogulása is nagy mértékben függ attól, hogy miként illeszkedik a nemzetközi munkamegosztásba. Nagy mennyiségben exportálható alapanyagjellegű természeti kincseink nincsenek, ezért kivitelünk zömét a feldolgozóipari termékek adják. Az már régóta köztudott, hogy ezek kivitele a fő kereskedelmi partnereinek importkeresletének alakulásától függ.

Ezt a szoros kapcsolatot jó tíz esztendeje lehet érzékelni a magyar gazdaság fő exportcikkei – mindenekelőtt a járművek – kivitelének alakulásában. Az elmúlt évek során a feldolgozóipari kivitelünk fő felvevő piacait jelentő fejlett országok növekedése lassult,ami óhatatlanul visszafogta a magyar kivitelt is. A lassulásban szerepet játszott továbbá az Egyesült Államok neomerkantilista politikája – amely vámok kivetésével erősen sújtotta az Európában, köztük a hazánkban, gyártott autók és járműipari alkatrészek az USA-ba irányuló kivitelét –, de az európai – ezen belül a nálunk meghatározó szerepet játszó német – járműipar gyenge kínai szereplése is, különösen az elektromos autók gyártása terén. Földrajzi bontásban az Európai Unióba irányuló kivitel érzékelhetően csökkent, miközben az onnan érkező import gyakorlatilag stagnált. Az EU-n kívüli relációkban azonban ennél is kedvezőtlenebb a kép: az odairányuló export ugyan némileg kevésbé esett vissza, az import viszont kétszámjegyű ütemben növekedett, tovább rontva az ország külkereskedelmi mérlegét. A kivitel volumenének csökkenése az év első hónapjaiban is folytatódott. Májusban a gépek és szállítóeszközök esetében ugyan mutatkozott némi javulás, más területeken viszont őfolytatódott a stagnálás vagy visszaesés. A fekete hattyú látványához hasonlító meglepetést a június hozta meg: a kivitel volumene 8,7 százalékkal, a behozatalé 6,5 százalékkal volt nagyobb az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum így 1305 millió euró lett, ami 519 millió euróval volt több, mint egy évvel korábban.

A kivitel értéke 14,9 milliárd euró (5288 milliárd forint), a behozatalé 13,6 milliárd euró (4826 milliárd forint) volt. Euróban kifejezve, az export értéke 21 százalékkal, az importé pedig 18 százalékkal nőtt. Ebben a kiugró dinamikában azonban szerepet játszott, hogy az euróhoz képest a forint április óta jelentősen erősödött. Bármennyire örvendetes is a kivitel júniusi fellendülése, azt átmenetinek tartom, mivel a világgazdaság egészében nem kezdődött meg semmilyen tartósnak ígérkező növekedés, hiszen nem született tartós béke az iráni-amerikai konfliktusban, az orosz-ukrán háború pedig egyenesen eszkalálódik. A magyar feldolgozóipar termelékenységében sem következett be olyan kedvező fordulat, amelynek köszönhetően a júniusi lendület tartósan fennmaradhatna. Óvatosságra int az is, hogy a magyar áruexport 80%-át külföldi tulajdonú vállalatok állítják elő, de a hazai hozzáadott értéknek csak 41 százaléka ágyazódik be a feldolgozóipari exportba, mivel a külföldi tulajdonú vállalatok a felhasznált alapanyagok és alkatrészek nagy részét változatlanul külföldről szerzik be.

Mi a teendő?

Jelentős volumenű működőtőke-behozatallal nem számolhatunk, mert a hazai munkaerőpiac már nem rendelkezik kvalifikált munkaerőtartalékkal és a hazai bérek színvonala is megemelkedett. Annak meg nincs értelme, hogy az olcsó munkaerő-importra épülő gazdaságfejlesztést szorgalmazzunk, pláne a működőtőke-behozatalának előmozdítása céljából.

Ehelyett a kkv-szektor exportképességének növelésére kell törekedni. Egyfelől a már-már parttalanná váló támogatások célzottabbá tételével, másfelől – mint azt a Tisza-kormány szándékozza – az EU-tól érkező források felhasználásával a versenyképességet és a termelékenységet növelő fejlesztések elősegítésére. A HEPA tevékenységében fokozni kell a kkv-k által reálisan elérhető földrajzi régiókban való megjelenést, valamint az itt letelepedett feldolgozóipari nagyvállalatok számára történő beszállítási lehetőségek feltárását és megvalósítását. A kkv-szektorra való összpontosítás azért is lenne célszerű, mert a kivitelük felfuttatása nem tesz szükségessé a tájba és a vízgazdálkodásba jelentős beavatkozással járó olyan költséges infrastrukturális és ingatlanfejlesztési beruházásokat sem, mint amilyenek az utóbbi időben jellemezték például a gépjárműgyártást, vagy az akkumulátorgyártás fejlesztését.

Az energiabiztonság fokozása

Külgazdasági kapcsolataink fontos strukturális sajátossága az is, hogy jelenleg hazánk Európa egyik legenergiaigényesebb gazdasága, miközben jelentős energiabehozatalra szorul. Magyarország egységnyi GDP-re vetítve az EU átlagánál lényegesen több energiát használ fel, ami az energiaigényes termelési szerkezetből és a strukturális jellegű hatékonysági problémákból fakad. Az iparra jut a végső energiafelhasználás nagy része, különösen az olyan ágazatokban, mint a vegyipar, az alapanyagok gyártása és az autóipar – ahol az energiaköltségek a kibocsátás és a beruházások fő meghatározói.

Az energiahordozók behozatalának költségei mindemellett erősen befolyásolják a magyar költségvetés helyzetét, mivel az előző kormányzat a lakossági szektorban olyan energiatámogatást és árplafon-rendszert vezetett be, amelyek növelik az államháztartás hiányát és az állami tulajdonú vállalatok működési veszteségét, ugyanakkor az energiatermelésre és a kőolajfeldolgozóiparra extraprofitadót vetett ki, ami számos termék (például műanyag, aszfalt) árában megjelenik, illetve aminek következtében a hazai feldolgozóipar az EU átlagánál magasabb áron tud csak elektromos energiát vásárolni. 

Magyarország erős függése az energiaimporttól azt is jelenti, hogy viszonylag energiaigényes feldolgozóiparát érzékenyen érinti a globális energiapiacok alakulása. Emellett az ország energiaimportjában az elmúlt másfél évtized során megnőtt az orosz eredetű szénhidrogének aránya: Magyarország olaj- és gázimportjának több mint 90%-a Oroszországból érkezik, Ukrajnán, Bulgárián és Szerbián áthaladó csővezetékeken keresztül. Mivel azonban az EU 2027 végére fokozatosan kivezeti az orosz energiaimportot, egyre nagyobbá válik az energiabiztonsággal kapcsolatos határozott politikai erőfeszítések szükségessége. Korlátozott alternatív ellátási útvonalak és a magas energiaintenzitás miatt ugyanis Magyarország különösen kiszolgáltatott mind az ellátási zavarokkal, mind az ársokkokkal szemben. Hazánk ugyan eddig viszonylag kedvező áron tudott kőolajat Oroszországból importálni, de az árképzési struktúra nem pusztán a kétoldalú kapcsolatok függvénye. Az iráni-amerikai háború miatt bekövetkezett globális áremelkedést például az orosz fél a Brent-olaj tőzsdei árát meghaladó mértékben tudta érvényesíteni a nekünk exportált olaj árában.

Nyilvánvaló az energiafüggés

Az energiafüggés – sőt, kiszolgáltatottság – a mostani szárazságban kiváltképpen nyilvánvalóvá vált. A Paksi Atomerőmű normális körülmények között a hazai bruttó villamosenergia-termelésnek nagyjából 47–49 százalékát, míg a teljes bruttó hazai villamosenergia-felhasználásnak mintegy 35–36 százalékát stabilan biztosítja. A Duna vizének elapadása (részben pedig felmelegedése) miatt azonban az erőmű hűtővízellátásának csökkenése folytán elkerülhetetlenné vált a termeléscsökkenés, amely az áramfogyasztás csúcsidőszakában jelentős áramimportot tett szükségessé, mégpedig magas áron. A hazai bruttó villamosenergia-termelés 35 százaléka ugyan már megújuló energiaforrásokból származik, zömmel azonban fotovoltaikus naperőművekből. Tárolókapacitások hiányában azonban a napenergia hasznosításával megtermelt áramot a csúcsidőszakon kívül hazánk kénytelen szinte ingyen elkótyavetyélni. Szakértői számítások szerint a július 25-i 0,6 milliárd forintról – amikor még 30 fok környékén járt a csúcshőmérséklet és a Paksi Atomerőmű teljes kapacitáson termelt – az importszámla napi közel 4 milliárd forintra hízott. Július 25. és augusztus 4. között a nettó importszámlája nagyjából 24,9 milliárd forint (mintegy 69 millió euró) volt. Ez persze a teljes import összegéhez képest csekély veszteség. Ha azonban számításba vesszük az áramfogyasztás önkorlátozása (néhány településen pedig az áramhiány) következtében felmerült közvetett károkat és költségeket is, akkor nemzetgazdasági szinten jóval nagyobb veszteségről beszélhetünk. Ráadásul a jövőbeni áramkorlátozások megelőzése korábban nem tervezett beruházások (pl. hűtőtornyok) megvalósítását is szükségessé teheti.

Adott a feladat? 

Mindenekelőtt a megújuló energia szélesebb körű – a szélenergiára is kiterjedő – hasznosítása, az elektromos energia tárolási kapacitásának jelentős bővítése, a geotermikus energia valóban fokozottabb kiaknázása mind az épületek fűtésében, mind a melegházi növénytermesztés terén, valamint az energiatakarékosság előmozdítása a lakó- és középületek hőszigetelésének fokozásával, ösztönzőbb árpolitikával és okosmérők alkalmazásával. Mindezen intézkedések révén el kell érni az energiaellátás több mint 60 százalékos importhányadának leszorítását, és ezzel a teljes magyar behozatal 10-15 százalékát kitevő energiaimport jelentős mérséklését. Az importból származó fosszilis energia részarányának csökkentése az energiamixben azért is fontos lenne, mert ezáltal csökkenhetne az üvegházhatású gázok magas társadalmi és gazdasági költséggel járó kibocsátása is.

Az élelmiszergazdaság szerepe a magyar külkereskedelemben

Az élelmiszergazdaság hagyományosan jelentős hányadát adta a magyar kivitelnek. A szocializmus idején a keménydeviza-bevételek jelentős része a magyar agrárkivitelből származott, a hetvenes évek olajárrobbanása után pedig a létfontosságú szovjet eredetű kőolaj- és földgázszállítások kiegyenlítésében is fontos szerepet játszott. Látszólag nem az ország külgazdasági stratégiáját közvetlenül érintő probléma az, hogy a hazai agrárium az idén a súlyos aszály és a kedvezőtlen piaci viszonyok miatt 20–25 százalékos termelés kiesést szenved el,ám éppen az agrárkülkereskedelem fontos hazai szerepe miatt oda kell figyelni erre is.

Szakértők 30 százalék feletti csökkenést becsülnek a gabonatermelésben a múlt évhez viszonyítva és biztosra veszik, hogy az állati termékekből sem fog nőni a kibocsátás. A zöldség- és gyümölcságazatban ugyan várható növekedés, de az ágazat súlyának alacsony volta miatt ez nem tudja érdemben pótolni a gabonatermés és az állattenyésztés kiesését. Éves szinten ezért nem zárható ki, hogy az agrárium a GDP-t akár 0,6–0,7 százalékponttal is visszaveti.A magyar agrár- és élelmiszeripari kivitel részaránya a teljes exporton belül eddig stabilan 9-9,3 százaléka között mozgott. Az agrárexport értéke tavaly 13,7 milliárd euró volt, aminek több mint 86%-a az Európai Unió országaiba irányult. Ezen belül Németország, Olaszország, Románia, Ausztria és Lengyelország volt az öt legnagyobb kiviteli piac; részesedésük az agrárexportból meghaladta az 54 százalékot. Az agrárkivitelünk áruszerkezete ugyancsakerősen koncentrált: 76 százalékát mindössze tíz árucsoport adja, az öt legnagyobb értékű árucsoport pedig a teljes kivitelnek csaknem felét teszi ki. A múlt esztendő legnagyobb vesztese a gabonafélék árucsoportja volt: exportértéke 478,3 millió euróval, 28,3 százalékkal csökkent, főként a búza és a kukorica visszaesése miatt, s az idén is főleg ebben az árucsoportban várható a terméskiesés. A hazai termés csökkenése miatt a múlt évben az agrárjellegű behozatal 10,1 milliárd euróra nőtt, így az agrárkülkereskedelmi mérleg egyenlege közel 50 százalékkal romlott.

Milyen utat kell járni?

Minden jel arra mutat, hogy a hagyományos gabonák – a búza és főleg a vízigényes kukorica – termelése helyett olyan, a szárazságot jobban tűrő, biztonságosabban termeszthető kultúrák termelésére kellene átállni, mint például a szemes cirok, a hajdina, a köles, a csicseriborsó, a szója vagy az olajlen, valamint a talajt megújító, egyéb takarmány- és fehérjenövények. Ezeknek a növényeknek a fokozottabb termesztése csökkentené a mezőgazdaság időjárási kockázatait, javítaná a vetésforgót és mérsékelné a költség- és energiaigényes öntözést is. A terményszerkezet említett átalakítása egyúttal lehetőséget teremtene az élelmiszeripar számára olyan – talán hungarikumnak is minősülő – feldolgozott késztermékek előállítására is, amelyek az egészséges táplálkozás és a gluténmentes élelmiszerek iránti növekvő hazai és külpiaci keresletet elégíthetnék ki. Az átállás ugyanakkor nem lesz egyszerű, mert a búza és a kukorica helyett termelhető termények egyelőre nem olyan „commodityk”, amelyeknek komoly tőzsdei kereskedelme lenne, márpedig a hazai gazdák számára a finanszírozást és a kockázatkezelést a termények tőzsdei jegyzése jócskán könnyíti.

***

Írásom terjedelmi okokból csak a magyar külgazdasági pozíció néhány fontos szegmensét érintette. Az azonban remélhetőleg ennyiből is kitűnt, hogy már néhány jól fókuszált intézkedéssel érzékelhetően lehetne javítani a kereskedelmi és a fizetési mérleget. Az pedig bizonyára teljesen egyértelmű, hogy a hazai külgazdasági stratégiát már csak a jócskán megváltozott geopolitikai és környezeti adottságok miatt is mihamarabb aktualizálni kellene.