Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jön az utolsó benzinárcsökkenés a hatalmas drágulás előtt

Elemzések2023. nov. 5.F. T.

Esik az olajár, csökken a dollár, erősödik a forint - minden együtt áll a benzinárcsökkentéshez. Most lehet majd viszonylag olcsón tankolni, aztán jön az adóemelés, amely már elkerülhetetlen, több okból is.

Nagy lett az öröm a hét második felében a világ szinte minden nyilvánosan kereskedett piacán: emelkedtek a részvényárak, zuhantak az állampapírhozamok (vagyis emelkedtek az árfolyamok), olcsóbb lett a dollár az amerikai kamatvárakozások mérséklődése miatt, és végül esett az olajár. Mindezektől nem függetlenül erősödött a forint, ahogy nőtt a kockázatvállalási hajlandóság.

Múlik a háborús félelem

Sokakat meglephet, hogy mindez miért háborús időszakban zajlik, a magyarázat azonban részben éppen ebből adódik. Az izraeli háború nagy ijedelmet keltett, de most már látszik, hogy a Hamász terrorszervezet bázisának felszámolása jól halad, bekerítették őket, és már alagútjaikat is célozzák.

Más nemzetközi szereplők nem szállnak be egy terrorszervezetért, de még a másik hasonló szervezet, a Hezbollah is óvatos: nem akar ugyanarra a sorsra jutni. A háború így, ami most egyetlen városra koncentrálódik, viszonylag hamar véget érhet jelenlegi, sok áldozatot követelő formájában.

A Brent típusú olaj 85 dollárig csökkent a 94 dolláros háborús csúcsról, ezen belül az utolsó egy hétben 88-ról 85 dollárig, miközben a dollár árfolyama csak november első napjaiban 10 forinttal csökkent.

Ez önmagában akkora változás a forintban számolt olajárban, ami napokon belül vélhetően megjelenik a hazai benzinárakban.

Forintgyengülés

Kevesebb mint két hónap múlva, a jövő év első napján azonban jelentős változás következik, amit még a legkedvezőbb nemzetközi piaci helyzet sem tud ellensúlyozni. Az üzemanyagok jövedéki adóját alaposan megemelik, ami már több okból is elkerülhetetlen. A kormány arra hivatkozik, hogy az adószint aláesett az EU-s minimumnak, ami a benzin esetében 36, a gázolaj esetében 33 eurócent literenként. Ez így van, de oka alapvetően a forint leértékelődése az elmúlt években, vagyis egy olyan tényező, ami stabil valuta, vagy pláne bevezetett euró esetén nem jelentkezne.

Elvesztette reálértékét

A másik ok, ettől nem függetlenül, hogy az adószint lényegében 10 éve nem változott, miközben jelentős infláció zajlott, a jövedelmek forintban duplázódtak, a teljes időszakra nézve reálértékben is nőttek.

Mindezek következtében az állami költségvetés kiadási és bevételi oldala a többszörösére növekedett, ugyanakkor az egyik igen fontos bevételi forrás,

az üzemanyagok jövedéki adója nem változott, így az ebből származó bevétel arányaiban nagyot csökkent.

Az emelés mértéke, európai összehasonlítás

A benzin esetében az adómérték 120 forintról 152,55 forintra nő, 50 dollár alatti olajárnál 125-ről 157,55 forintra. A gázolaj avagy dízel jövedéki adója literenként 110,35 forintról 142,90-re, 50 dollár alatti olajár esetén 120,35-ről 152,90 forintra nő.

Az emelés után a jövedéki adó a jelenlegi forintárfolyammal számolva a benzin esetében 40 cent körül lesz: ez mozgásteret hagy a forint árfolyamának váltakozására, így emiatt vélhetően nem kell a közeljövőben ismét az adóhoz nyúlni.

Ez európai uniós összevetésben továbbra is alacsonynak számít, mivel 36-40 cent közti mértékre csak Lengyelországban, Horvátországban, Romániában és Bulgáriában van példa. Sok tagállamban 50 cent körüli az érték, de akadnak 67-70 centes szintek is, többek között Olaszorszában és Görögországban.