Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kamatot emelt a japán jegybank, nem akármilyen szintre

Elemzések2024. júl. 31.Fellegi Tamás

Az utóbbi időben a japán jegybanknak szembe kellett néznie a jen tartós gyengülésével, amit a jen és a dollár hatalmas kamatkülönbsége idézett elő. Rengeteg dollárt költöttek júliusban az árfolyam védelmére, majd a hónap utolsó napján kamatemelés mellett döntöttek.

Nagyon kis kamat, de jelentős lépés

A japán jegybank 0,1-ről 0,25 százalékra emelte az alapkamatot július utolsó napján. Ez még mindig egy hihetetlenül alacsony kamatszint, azonban Japán esetében egy komoly jelzés arra, hogy a jegybank hajlandó erőfeszítéseket tenni a jen árfolyamának stabilizálása érdekében. 

Korábban még a negatív kamatról is nagyon nehezen mondtak le, abból kiindulva, hogy az segíti a gazdaság élénkítését. Ugyanez okból vásárolta meg a japán jegybank a japán államadosság felét kitevő állampapírcsomagot az évek során, de az eredmény csak az lett, hogy a piacra kerülő sok jen hozamot kezdett keresni, amit az amerikai kamatemelési ciklus során a dollárban találtak meg.

Nagy lett a kamat-, és hozamkülönbség

Miután az amerikai alapkamat 5,5 százalék, a 10 éves amerikai államkötvény hozama pedig 4,30 százalék körül alakul, logikusnak tűnt, hogy a jent minden mennyiségben dollárra váltják és amerikai eszközökbe fektetik. A folyamat természetesen már korábban, az élénkülő amerikai infláció első jelére megindult 2021-ben, hisz logikus volt, hogy kamatemelésre fog kényszerülni az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, és aki még az alacsony hozamok idején vett dollárkötvényt, nagy árfolyamnyereségre is szert tehetett.

Jegybanki intervenció

Ekkor egy dollár nagyjából 110 jent ért, azonban idén júniusra már 160 lett az árfolyam, ami 38 éve a legalacsonyabb jen érték volt. A japán jegybank tartalékaiból hatalmas összeget, a szerdán publikált adatok szerint 36,8 milliárd dollárt fordított jenvásárlásra júliusban, ezzel sikerült a dollár árfolyamát 152 jenig lehozni, majd szerdán meglépte a kamatemelést, utána 150 lett a dollár árfolyama.

Várható lépések

Kérdés, hogy a továbbiakban mit tehet a japán jegybank, ha újra gyengülni kezd a jen. Az amerikai kamatcsökkentési ciklus megkezdésével, majd előrehaladtával a nyomás vélhetően csökkenni fog, hisz mérséklődik a kamatkülönbözet. Nem kizárt azonban, hogy akár további kamatemelésre is szükség lehet a japán jegybank részéről, mégpedig valamilyen érzékelhető szintig, hogy a hozamkülönbség lecsökkenjen arra a szintre, ahol megáll a tömeges átváltás.