Legjobb locsolóverseink - így változtak húsvéti szokásaink

Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni? Így szól az unalomig ismert, évről évre eldarált locsolóvers, amely stabilan őrzi pozícióját. De mivel rukkoltak elő a legények hatvan, vagy kétszáz éve, egyáltalán mióta létezik a húsvéti locsolkodás? 

A szokás eredetéről megoszlanak a vélemények, van aki szerint a vízhez kapcsolódó hiedelmekhez köthető - tisztító, termékennyé tevő és tápláló erőt tulajdonítottak neki. Pogány korok egészségvarázsló tavaszi rituális mosakodását is felidézi, de létezik egy keresztény legendáriumon alapuló értelmezése is. Eszerint a keresztelést idézi fel, vagy azt a legendát, amelyben a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokba locsolással akarták a zsidók belefojtani a szót, egy másik verzió szerint a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Vízbevető hétfő

A locsolkodás hagyományáról már a 16. századból is maradtak ránk írásos feljegyzések. Ezekből kiderül, hogy ötszáz éve még nem spóroltak a vízzel húsvét hétfőjén, a rítust nem is locsolásnak hívták, hanem vízbevetésnek, és jó okkal. A lányokat önként, vagy erőszakkal vitték a patakhoz, vagy éppen a legközelebbi kúthoz, ahol vödörrel zúdították nyakukba a jéghideg vizet, ami így felért egy komolyabb fürdéssel. 

Locsolópénzről, és jókora pancsolásról árulkodik a Nádasdyak könyvelésének 1545. évi, húsvét hétfőre eső április 6-i bejegyzése, amely így fogalmaz: „Attam saruarat az kapunn altoknak, kik az kapon vízbe vetélő hetfön fürdüt czináttak uolt, ötven penzt.” 

Ez a szokás sokáig tartotta magát, még kétszáz évvel később is azt írja Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae (Erdély változásai) című művében, hogy „Urúak, elévaló fő és nemes emberek, húsvét másodnapján, az az vízbe vető Hetfűn rendre járták az falut, sőt az elévaló embereknél csak magok házánál is estve a frajok az leányok házába kádakkal hordották fel az vizet, reggel csak könnyen öltöztek, tudván már a jövendőt. Reggel azért az udvariak csebrekkel, kártyákkal reá mentek az leányokra, ottan olyan öntözés volt, hogy bokáig járhattál volna az vízben.”

A Zöld erdőben jártam ősei

A húsvéti szokásokhoz kötődő versikék először nem a mai formában ismert locsolóversek voltak, hanem tojásra írt rigmusok. Majd azok kezdtek el szavalni, akik eleve szerettek versben beszélni: a vőfélyek. A lányokat locsoló legények a 19. században kaptak rá a versmondásra.

Az új szokás Kelet-Magyarországon ütötte fel a fejét, ahol az volt a szokás a híres debreceni és sárospataki református iskolákban, hogy a kollégiumok diákjait az ünnepekre családokhoz költöztették ki. A hálás diákok körében terjed el, hogy jókívánságokkal fűszerezett verset szavaltak a szállásadóiknak, így azokból teljesen hiányzott az a fajta pajzánság, amely a mai locsolóversek egy részének alkotóeleme. 

A szokás később átalakult, az első, mai funkciójára használt locsolóversek nagyjából száz- százötven évvel ezelőtt jelentek meg.

“Eljöttem hézzátok hifju létemre /Hogy harmatot öntsek a szép nővendekre/ Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőbe,/ Nem virágzik szépet nekünk jövendőre,/ Virágozzék kékes, kékes liliomot,/ S nyerjen az egekre fényes koszorúkot.” - szólt egy korai, sepsiszentgyörgyi locsolóvers. 

Bár a vödrös locsolkodás - legalábbis vidéken - még a 20. században is sokáig tartotta magát, ezt a lányok aligha vették zokon, hiszen úgy tartották, aki húsvéthétfőn bőrig ázik, az kelendő. A szorgosan öntöző legények a locsolásért piros tojást kaptak, de ha mellé egy szál virágot is tűzött az ingükbe a meglocsolt lány, az a vonzalom biztos jele volt. Ráadásul sokáig tartotta magát a szokás, hogy az ünnepet követő kedden fordult a kocka, és a lányok locsolták a legényeket. 

Vers és mögöttes tartalom

Érdekesség, hogy a korai versekben még megjelenik a húsvét szakrális jellege, ahogy arról az alábbi versrészlet is árulkodik: “Kanyarodik már a nap, Keljenek fel az urak. Krisztus felkelt a sírjából, A halál hatalmából. Megmosta a lelkünket, Megváltott bennünket. Illat szállt el sírjából, Drága koporsójából.” 

"Kérem, egy kevéssé lecsendesedjetek,

Amíg egy kis dolgot megfejtek köztetek,

Tudom, nem tudjátok, hogy ez a paráolás, (permetezés)

Honnan, miből került ez a locsolódás.

Onnan, mert amidőn zsidók és pogányok

Kereszténnyé lettek, nőtt a tudományok;

A zsidó vallásba megmaradtak előbb,

S ha mentek azoknak kitárt házuk előtt,

Utálatból az ily új keresztényeket

Leöntötték, csúffá így tették ezeket." - szól egy másik vers, amely 1910 és 1930 között keletkezett. 

A kommunista diktatúra természetesen a locsolóversekben sem nézte jó szemmel a szakrális motívumokat, ehelyett inkább a politikai felhangok megjelenését igyekeztek előmozdítani. Jó példa erre a következő vers: Zúg a traktor, szánt az eke, / Kicsappant a trágya leve. / Elvtársnő, permetezhetek-e?

Noha az ötvenes években igyekeztek a korábbi ünnepek nevét és tartalmát megváltoztatni, így lett a Mikulásból Télapó, a karácsonyból fenyőfa, a húsvét Tojás ünnepre, vagy Locsolóünnepre cserélése még Rákosinak is sok volt.  Végül Kádár idejében sikerült a közös családi étkezések szintjére redukálni a húsvétot, nagyjából ekkor lett a locsolkodás általános szokás, míg korábban csak a legények és lányok űzték.

Ezután inkább a pajzánság uralkodott el a locsolóverseken -  “Az én locsolómra / Két tojás van festve. / Hogyha ezzel meglocsollak, / Elmehetsz majd gyesre.” Ekkorra már a hagyományos, vödrös locsolkodásnak is leáldozott, a víz helyét pedig átvette a parfüm.