Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Magyarországon helyezik először üzembe a kínaiak hatalmas gépóriását

Elemzések2025. jún. 13.Áldott Rebeka

Többéves előkészítő munka után 2025 májusában megérkezett a MAHART Container Center csepeli telephelyére az első kínai gyártmányú, trimodális bakdaru. Az új berendezés üzembe helyezése hatalmas mérföldkövet jelent a magyarországi logisztikai infrastruktúra fejlesztésében. A szakértők a beruházás részleteit és technikai hátterét a Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztályának előadásán ismertették.

Magyarországra az első szabványosított tengeri konténer 1969-ben érkezett a csepeli kikötőbe egy Duna-tengerjáró hajó fedélzetén, ami egy SEALAND ISO 20’ konténert szállított. A fejlődés következő lépcsőfoka 1971 volt, amikor az első darut, egy GANZ gyártmányú berendezést szereltek össze, ami 1972-ben lépett üzembe. Ez a több mint fél évszázados szolgálatot teljesítő daru adja most át a helyét a korszerű kínai trimodális utódjának.

Magyarországon jelenleg a Csepeli Szabadkikötő az egyetlen olyan logisztikai központ, ami képes a konténerek folyami kiemelésére és biztosítani tudja a vasúti vagy közúti tovább szállításukat. A trimodális bakdaru projekt pedig méretét és összetettségét tekintve is egyedülállónak számít a magyar piacon.

-hangsúlyozta a projekt fontosságát Csorba Kázmér, a VERBIS Kft. termékmenedzsere.

SANY, a globális óriás

A daru gyártója a kínai SANY, a világ egyik legnagyobb nehézgépgyártó vállalata. A cég több mint 90 ezer főt foglalkoztat, és az éves bevétele meghaladja a 16 milliárd dollárt. Termékei a világ minden kontinensén jelen vannak, bár az európai piacra viszonylag későn, 10–12 évvel ezelőtt léptek be. Magyarországon 2008 óta a VERBIS Kft. a SANY gépek kizárólagos forgalmazója, kezdetben földmunkagépeket kínáltak, majd 2020-tól kikötői berendezésekkel bővítették portfóliójukat.

Csepelen kap helyet az első SANY RMG (Rail-Mounted Gantry) típusú daru, amit Európában üzembe helyeznek. Ugyan Rotterdam már vásárolt hasonló berendezéseket, de a koronavírusjárvány miatt szüneteltették a holland projekteket.

Papírtól acélig: így érkezett Csepelre a trimodális bakdaru

A MAHART 2022 decemberében tette közzé az első ajánlattételi felhívását. Az első két kör sikertelen volt (2022. január, 2023. január), míg a harmadik, 2023 júliusában kiírt fordulóban végül megszületett a megállapodás. A szerződéskötés 2023 novemberében történt, amelyet intenzív egyeztetések követtek a SANY és a VERBIS Kft. között, egészen 2024 januárjától 2025 februárjáig heti rendszerességgel zajlottak a megbeszélések.

A MAHART Container Center Kft. a hazai konténerlogisztikai piac egyik meghatározó szereplője. Trimodális elosztó központként a kombinált fuvarozási folyamatokban kulcsszerepet játszik. Tevékenysége kiterjed a konténerek átrakására, tárolására, javítására, valamint számos egyéb kiegészítő szolgáltatás biztosítására is.

-számolt be a MAHART Container Center összetett működéséről Valentinyi Zoltán, a LOGSZOLG Kft. ügyvezető igazgatója

A gyártás Kínában ment végbe, mert a berendezés mérete és súlya miatt Magyarországon nem lett volna kivitelezhető az előállítás. A szállítmány összesen 83 különböző tételből állt össze.

Bár a daru fizikailag már megérkezett Csepelre, még több lépés van hátra az üzembe helyezésig. Ezek közé tartozik az elektromos bekötés, beüzemelés, hatósági engedélyeztetés, valamint a kezelői és szerviztréningek lebonyolítása. Az átadásra várhatóan 2025. július 31-én kerül sor.

Az első kínai trimodális bakdaru paramétereiről és a projekt lebonyolításáról szóló teljes előadást az alábbi linken tekintheti meg.