Már most mélyebb a visszaesés, mint a 2008-as válság idején - grafikonokkal

Elemzések2020. máj. 23.Sz.A.

A 2008-as válsághoz képest sokkal gyorsabb gazdasági zuhanás miatt most sokkal több, eddig kilencezer milliárd dollár értékű mentőcsomagot fogadtak el a kormányok - derül ki az IMF és az OECD elemzéseiből. Eszerint a legnagyobb visszaesést idén eddig Nagy-Britanniában, Oroszországban, Olaszországban, Németországban mérték, mindegyik mélyebb mint a 2008-as válság idején.

A koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt nagyon rövid idő alatt hatalmasat zuhant a világgazdaság. A kormányok a zuhanás mértékével arányos összegeket költenek arra, hogy ellensúlyozzák ezeket a hatásokat. Kedvezményes hitelekkel, vállalati támogatásokkal és bértámogatással igyekeznek segítő kezet nyújtani a gazdasági szereplőknek, illetve a családoknak. 

Áprilisig mintegy 9000 milliárd dollár értékű támogatásról döntöttek a kormányok, ami ezer milliárd dollárral nagyobb összeg, mint a korábbi becslés – olvasható az IMF blogon megjelent elemzésben. Ez a növekedés annak köszönhető, hogy kiderült, az előzetes várakozásoknál sokkal súlyosabb a válság. Az összeg kisebbik fele,

4400 milliárd dollár közvetlen költségvetési támogatás, a maradék 4600 milliárd dollár pedig további, állami szektorban nyújtott kölcsönök, tőkeinjekciók, garanciák és más, kvázi-fiskális eszközök formájában öltenek testet. 

Kormányzati mentőcsomagok értéke (a GDP %-ban (piros:költségvetési kiadások, adóval kapcsolatos intézkedések, kék: hitelek, garanciavállalás, részvényvásárlás, forrás: IMF)

A mentőcsomagok összesített összegének növekedését jól mutatja, hogy csak az Egyesült Államokban a korábbi kétezer milliárd dolláros csomagot, újabb 483 milliárd dollárral fejelték meg április 23-án. Japán pedig a feltételekhez kötött támogatásokat általánossá minősítette át, és egyúttal újabb 83 milliárd dollár értékű, a háztartások számára nyújtott támogatásokról is döntés született. Hasonló, a háztartások helyzetét megkönnyítő csomagokról döntöttek Franciaországban és Dél-Koreában is.

A gazdaság megmentésére szánt csomag legnagyobb része, mintegy 8000 milliárd dollár a G20 országokra, illetve a feltörekvő országokra jut. Jól mutatja a csomag nagyságát, hogy

a G20 országok átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékának megfelelő összeget szánnak a gazdaság megsegítésére, ami nagyobb, mint a 2008-2009-es pénzügyi válság idején hasonló célra fordított összeg.

A szerzők szerint elkülönítetten kell kezelni a kormányok által nyújtott kölcsönöket és tőkeinjekciókat, mert azok közvetlen hatással vannak az államháztartási mérlegre. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak azok a garanciák, amelyek kockázatot jelentenek a kormányzatok számára, amennyiben a garanciákat később lehívják. A cikkből az is kiderül, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is nyomon követi és közzé teszi a Covid-19 világjárvány következtében szükségessé vált pénzügyi kiadásokat.

A gazdasági visszaesés az OECD országokban, Kínában, az USA-ban és az euróövezetben (Forrás: OECD)

Eközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oldalán megjelent globális gazdaság indikátorból (Composit Leading Indicator) látható, hogy a gazdasági visszaesés időben miként követi a koronavírus terjedését a világban.

Forrás: OECD

Amíg Kínában – ahol az év első két hónapjában volt a legelterjedtebb a betegség – februárban még 13,14 százalékos volt a visszaesés, ennek jó részét ledolgozta a márciusi 10,18 százalékos bővülés.

Ezzel szemben a nyugati félteke országaiban, valamint az Egyesült Államokban és Japánban, ahol később jelent meg a vírus, a gazdaság még a lefelé tartó szakaszban van. 

Eddig a legnagyobb mértékű európai visszaesést Nagy-Britanniában, az euróövezetben és Oroszországban mérték az OECD elemzői az április végén közölt adatok összehasonlítása alapján, utóbbi esetben az olajárak csökkenése is sokat rontott a helyzeten.