Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Másfél hónap és nincs áfamentes rendelgetés Kínából

Elemzések2021. máj. 13.Kovács Dániel

Szorul a hurok, alig több mint másfél hónap múlva érvénybe lép az új Európai Uniós jogszabály, és vége lesz a a harmadik országból érkező, huszonkét euró alatti értékű áruk áfa és vámmentességének. Indulhat a matekozás, mit éri meg továbbra is Kínából megrendelni. Utánajártunk, mennyi plusz adminisztrációt jelent majd a vám és áfakötelezettség, mikor, hol és kinek kell fizetni, ha mégis úgy döntünk, az Unión kívülről rendelünk. Az máris látszik, hogy nem az ügyintézés lepapírozása lesz a szűk keresztmetszet. A díjakról annyi derült ki, hogy a termék értékétől függően sávos díjazásra lehet számítani, amit online is be tudunk fizetni.

Ha tengeren szállított árut akarunk rendelni Kínából, és nagyjából egy hónapos szállítással kalkulálunk, akkor a jövő hét az utolsó, amikor még leadhatjuk a rendelést, már ha el akarjuk kerülni a huszonhét százalékos áfát és a vámkezelést.

Július 1-ig tart ugyanis a kegyelmi idő, amelyik csomag ez után érkezik Magyarországra azokhoz már drágábban juthatunk hozzá. 

Idén igencsak rájár a rúd azokra, akik előszeretettel vásárolgatnak apró-cseprő, vagy akár komolyabb termékeket is Kínából, kihasználva, hogy az ázsiai webáruházak a hazai boltoknál lényegesen olcsóbban kínálják termékeiket. Először a koronavírus okozta turbulenciák miatt megugrott a termékek ára, majd az addig elhanyagolható szállítási költség emelkedett meg a tengeri fuvarozáshoz használt bunkerolaj áremelkedése és a globális konténerhiány miatt. 

Júliustól pedig egy netes rendelésnél immár az áfa és vámköltségekkel is kalkulálni kell, ami főleg az olcsóbb, 22 euró alatti értékű áruk esetében biztosan felveti majd a kérdést, vajon tényleg megéri a procedúrát az alacsonyabb ár? A Magyar Posta segítségével összegyűjtöttük, mire kell odafigyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a külföldről rendeléshez.

A vásárlóknak nem lesz nagy nyűg az adminisztráció

- A július elsejétől életbe lépő új uniós jogszabály szerint a huszonkét eurónál kisebb értékű, harmadik országból érkező küldemények után is áfát kell majd fizetni, és ez azt is jelenti, hogy ezeket a küldeményeket vámkezeltetni szükséges. Amennyiben a Magyar Posta végzi a vám elé állítást, akkor annak lesz szolgáltatási díja - válaszolták. Azt jelenleg nem tudták megmondani, mekkora lesz ez a díj, annyit azonban elárultak, hogy a termék értékétől függően sávos díjazásra lehet számítani, és díjkedvezményt kap, aki online fizeti ki.

Előre láthatóan az ügyintézés nem lesz túlbonyolítva, ugyanis a megfelelően átadott adatok birtokában a posta vámkezeléssel foglalkozó munkatársai fogják a nyomtatványokat kitölteni. Éppen ezért javasolják is, hogy az ügyfél a rendeléskor pontosan adja meg a fontosabb adatokat (név, cím, e-mail cím és mobiltelefonszám), mert ezek alapján a vámkezelés – más rendelkezés híján – automatikusan megtörténik és a megrendelő mindössze egy értesítést kap, arról, hogy küldeményét vámkezelték valamint arról is, hogy a keletkezett áfát és vámkezelési díjat hogyan fizetheti ki.

Nincs pénz, nincs csomag

Kérdeztük a postát, hogy mennyivel növeli meg az új procedúra a csomagok kiszállítási idejét, illetve ha a kézbesítéssel meg kell várni, hogy a vevő kifizesse a meghatározott díjat, addig hol tárolják majd a minden bizonnyal feltorlódó, vámkezelésen átesett csomagokat? Azt a választ kaptuk, hogy  az áfa- valamint postai vámügynöki szolgáltatási díj megfizetését követően fogják majd kézbesíteni a küldeményeket.

Noha a díjak megfizetésére online is lesz lehetőség, sőt előnyben is fogják részesíteni az online fizetést, arra is lesz majd lehetőség, hogy kézbesítéskor fizessük meg az új díjakat. A nemzetközi küldeményekre vonatkozó őrzési szabályokban nem történik változás, azaz sikertelen kézbesítés esetén azok tizenöt munkanapon keresztül, fizetés ellenében átvehetőek lesznek a postákon.

Készülnek arra is, hogy ha olyan helyről érkezik a termék, ahol a vásárlással egyidőben megtörtént az áfa megfizetése is, és az  értékesítő webshop ezt az információt továbbítja a Magyar Posta számára, akkor ezt már nem terhelik rá a vevőre, elkerülve a kettős adózást. Márpedig erre van esély, ugyanis ha a harmadik országbeli adóalany csatlakozik az Import One Stop Shop (IOSS) rendszerhez, akkor már az áfával növelt értéket fizeti ki a vevő a termékért. A rendszert használó eladónak elég egy tagállamban bejelentkeznie, és a vásárlótól beszedett áfát oda befizetnie. A befolyt összeget a tagállami vámhatóságok az áru rendeltetési helye szerint elosztják egymás között - olvashatjuk a NAV szerdán kiadott közleményében. Hogy az olyan nagy kínai webáruházak, mint az Aliexpress csatlakoznak-e, még kérdéses, mindenesetre a vásárlóknak könnyebb dolguk lenne. 

A NAV szerint a másik lehetőség, hogy a szállítmányozók a "Különös szabályozás" (SA - Special Arrangement) alkalmazásával egyszerűsíthetik az áfafizetést, ha ennek használatát előzetesen bejelentik. A különös szabályozás csak akkor lehetséges, ha a vámeljárás ugyanabban a tagállamban van, ahol a küldemény címzettje is. Az SA alkalmazásakor az áfát a küldemény kézbesítéskor a szállítmányozó szedi be a címzettől, majd időszakonként összevontan bevallja és megfizeti az adóhivatalnak.

Ha sem az eladó, sem a fuvarozó nem alkalmazza a könnyítéseket, az áfát a címzettnek a behozatali vámeljáráskor kell megfizetnie.

A postán kívül több nagy csomagszállító céget megkerestünk, hogy megtudjuk, mivel készülnek a változásokra, de egyedül a GLS-től kaptunk választ. Azt írták, még nincs kész a folyamat, és a GLS International, valamint a NAV állásfoglalását is várják. 

Az még nyitott kérdés, hogyan küszöbölik majd ki azt az eddig bevett gyakorlatot, hogy  a feladók az esetek többségében alacsonyabb árat nyomtattak a csomagok cimkéjére, egyenként kinyitnak és ellenőriznek minden egyes küldeményt?