Még mindig szükség lehet bunkerekre, bár a legrégebbiek ma már múzeumként működnek

Bár az óvóhely kifejezés első hallásra anakronisztikusan csenghet, még most, a XXI. században is megvan a reális esély olyan események bekövetkezésére, amelyek ellen gyakorlatilag csak ilyen objektumokkal lehet megfelelően védekezni, így szerepük, jelentőségük egyik pillanatról a másikra nagymértékben felértékelődhet.

Svájc gyakorlatilag minden polgárának biztosít (folyamatosan karban tartott) óvóhelyi férőhelyet, Izraelben pedig, ahol törvény írja elő, hogy minden állampolgárnak hozzá kell férnie egy, a külvilágtól elzárható menedékházhoz, több mint egymillió bunker található. Emlékezetes, hogy nemrég Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bejelentette:

izraeli megrendelésre Magyarországon ezernél is több olyan speciális mobil és taktikai óvóhelyet fognak legyártani.

A magyarországi óvóhelyek számáról sajnos nincs nyilvánosan hozzáférhető adat, erre vonatkozóan az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól sem kaptunk információt. A Hadmérnök folyóirat egy korábbi száma 

mintegy 3300 „életvédelmi létesítményről” ír Budapesten, ezekben körülbelül 495 ezer embert lehet elhelyezni. Ehhez jött még a 2-es és a 3-as metró által biztosított 220 ezer férőhely. A két metróvonalon összesen tizenkét védelmi szektor található: a Piroson a Déli pályaudvar és a Keleti pályaudvar, a Kéken a Határ út és az Újpest-Központ végállomás közötti mélyépítésű szakaszon.

Az 1-es metró nincs elég mélyen ahhoz, hogy óvóhelyként funkcionálhasson, a 4-es metró alagútja pedig nem acél-, hanem betontübbingekből készült, ezért ez sem alkalmas erre a feladatra.

A tanulmány szerzőinek megállapítása szerint hazánkban lakosságarányosan kevesebb óvóhely van, mint Svájcban, a skandináv államokban vagy az USA-ban. A fővárosban található óvóhelyeken a lakosság 42 százalékát lehetne elhelyezni, ami azt jelenti, hogy a többség számára csak a kitelepítés jöhetne szóba.

Barlangok, pincék, bunkerek

Az óvóhelyek alapvetően a fegyveres konfliktusok elleni védelmet szolgálták, és olyan természetes vagy épített objektumokat jelentettek, ahol a civilek átvészelhetik a viharosabb időszakokat: ilyenek voltak a barlangok, pincék.

A mai értelmében is használt óvóhelyeket – amelyek egyébként nem csak fegyveres konfliktusok, de ipari és természeti katasztrófák, terrorcselekmények ellen is védelmet nyújtanak –  azonban csak az I. világháborúban kezdődött légi fegyverkezés hívta életre. Ekkor jöttek rá ugyanis a stratégák, hogy a harcot nem feltétlenül a lövészárkokban kell megvívni, ennél egyszerűbb és költséghatékonyabb, ha az ellenség hátországát lebombázzák, a hadiipart tönkreteszik.

Magyarországon az 1935. évi XII. törvénycikk vezette be a légoltalom fogalmát, kimondva egyúttal, hogy a honvédelmi miniszternek a vezérkarral együttműködve – elsősorban ipari (hadiipari) és politikai szempontok alapján – kell kijelölnie az ország különösen veszélyeztetett területeit, és ennek a figyelembevételével meghatároznia az adott terület védelmi szükségleteit.

A légoltalom megszervezésére kötelezték a városokat, az ipartelepeket, valamint az olyan fontos közintézményeket, amilyen a Nemzeti Bank, a MÁV vagy a Posta. A középfokú oktatási intézményekben a ’30-as évek végére általánossá vált a légoltalmi oktatás.

Akkoriban egy európai színvonalú, modern légoltalmi rendszer jött létre, mely minimális módosításokkal egészen a második világháború végig képes volt ellátni alapvető feladatát. 1937 végén megalakult a Légoltalmi Liga is, amelyből aztán kifejlődött a polgári védelem.

1938 őszétől jelentős óvóhelyépítés kezdődött először Budapesten, majd a II. világháború kitörését követően szerte az országban. Az óvóhelyek költségeit részben az állam, részben a főváros, illetve a vidéki elöljáróságok vállalták magukra, illetve áthárították a gyárak, lakóházak tulajdonosaira. A magántulajdonosok részére azonban az állam nagyon jelentős adókedvezményt engedélyezett. 

Az óvóhely a városokban javarészt a lakóépületek aljában lévő légópincét jelentette, ilyet egészen 1962-ig kötelező volt kialakítani a tömbházakban. A klasszikus „minden házba egy óvóhely” szisztéma a modern metróvonalak megépítésével vált okafogyottá. Budapesten például a 2-es és a 3-as metró egy része is alkalmas tömeges óvóhelynek, olyannak, amit légszűrőkkel, légtisztítókkal, önálló vízhálózattal, elektromos hálózattal, kommunikációs rendszerrel, hermetizáló berendezésekkel is fel lehet szerelni.

Idővel az óvóhelyek funkciója is átalakult: már nem a háborús-hidegháborús csapások, sokkal inkább a terrorveszély, az ipari-civilizációs katasztrófák ellen kell védelmet nyújtaniuk. Egyes polgári védelmi szakemberek szerint pedig bizonyos szituációkban nem is elzárni, hanem mielőbb kitelepíteni kell a lakosságot, mert ez jelent biztosabb védelmet.

A Rákosi-bunkertől a muzeális óvóhelyekig

A 2-es metróval egy időben, 1949-ben kezdték el a Rákosi-bunker építését magával a metróvonallal párhuzamosan. A szigorúan titkos F-4 objektum (amely a Földalatti Gyorsvasút négyes számú munkaterületéről kapta a nevét) a Piros metrón a Kossuth térről a Deák Ferenc tér felé körülbelül félúton, 16 emelet mélyen található, 3500 négyzetméteres, és 2200 ember befogadására alkalmas. 

A cél az volt, hogy a pártvezetésnek – köztük Rákosi Mátyásnak is - háborús helyzetben védelmet nyújtson, menekülési utat biztosítson. A labirintusszerű óvóhelyet soha nem használták, de a hetvenes évek közepéig készenlétben volt.

Szintén nem az „átlaglakosok” védelmét szolgálták az úgynevezett megyei vezetés, vagy védett vezetési pontok, amelyek létesítéséről a magyar politikai és katonai vezetők az 1962-es kubai rakétaválság és az atomháborútól való félelem miatt döntöttek. Minden megyében épült egy-egy atom- és vegyi támadás elleni bunker, amelyek közül jó állapotban maradt meg például a Szabolcs-Szatmár-Beregben a Kemecse-Haas tanyán épült egykori védelmi bázis.

Ez néhány éve szabadon látogatható, így bárki megtekintheti a levegőzsilip-rendszerű óvóhelyen kialakított tanácstermet, rádiószobát és a katonai rejtjelezőt is, amely légi vagy atomtámadás esetén a megyei vezetők irányítói tevékenységét támogatta volna, és nem utolsó sorban három napra biztos menedéket is jelentett volna 60 fő számára.

Ugyancsak látogatható a Csepel művek 2-es számú bunkere, amely valaha szintén polgári védelmi körzetparancsnoki vezetési pont volt. Most vezetett túrán mutatják be az érdeklődőknek a bunkert, ezzel együtt a több ezer óvóhelyi kiállítási tárgyat és azokat a videóinterjúkat is, amelyeket a gyárat ért légitámadások túlélőivel készítettek.

Igazán különleges élmény bejárni a Sziklakórház-Atombunkert a Budai Vár alatt. Itt a második világháborúban sebesültek százait látták el, a létesítményt az 50-es évek elején titkosították, később kibővítették, és atombiztossá tették, hogy egy nukleáris vagy vegyi támadás esetén óvóhelyként működhessen. Az LOSK 0101/1 rejtjelszámú objektum 2007-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, ahol a rendhagyó helyszín és kiállítás szakvezetéssel látogatható.