Mennyire növelte meg a halálozást a koronavírus?

Elemzések2021. jan. 4.Fellegi Tamás

A 1918-ban pusztított spanyolnátha 150-szer volt halálosabb a koronavírusnál. A világban átlagosan 57 millióan halnak meg. A jelenleg 1,8 millió koronavírusban elhunyt, ennek 3 százaléka. Magyarországon az átlagosan évente meghaltak hét százalékára tehető a koronavírusban elhalálozottak száma.

Rosszabb mint az influenza, jobb mint a spanyolnátha

Miközben hozzászoktunk, hogy influenza járványok évről évre jelentkeznek, sokszor igen megviselő a betegség lefolyása, és az idősebbek közül sokan meg is halnak benne, most egy olyan kórral találtuk szembe magunkat, amire 1918 óta nem volt példa.

Annál szerencsére sokkal enyhébb, miután a spanyolnáthának nevezett vírus és szövődményei minimum 50 millió ember életét követelték, ami az akkori emberiség 3 százalékát jelentette, ráadásul a halálozás a fiatal felnőttek körében voltak a leggyakoribbak.

A mostani járvány a halálozási statisztika szerint nagyjából 1,8 millió áldozatot követelt eddig, melynek többsége az időskorúak közül került ki, ez az emberiség mai 7,8 milliárdos számának 0,02 százaléka, vagyis a spanyolnátha 150-szer volt halálosabb. Most, száz évvel később ugyanakkor sokkal többet tud az orvostudomány, ezért sokkal kisebb a tolerancia a súlyos, halálos betegségekkel szemben: nem véletlen, hogy olyan korlátozó intézkedésekre került sor, amihez hasonlót 1918-ban csak helyenként és rövid időre lehetett tapasztalni (kétségkívül akkor a telekommunikáció maihoz képest kezdetleges szintje mellett nem is volt mód például távoli munkavégzésre).

Többlethalálozás a világban

Amint korábban elemeztük ,
a világon az előző években nagyjából évi 57 millió ember hal meg, az 1,8 millió ennek nagyjából 3 százaléka, tehát világszinten az igazolt esetek ennyivel növelték a halálozást világszinten.

Ami az egyes országokat illeti: nominálisan a legtöbb, 350 ezer halálesettel
az USA esetében számolhatunk, ez a normál éves 2,7 millió halálesethez képest 13 százalék.

Kínában a szám gyakorlatilag nulla, hisz ott az első heves hullám után teljesen megszűnt a járvány (izgalmas lesz egyszer megtudni, hogyan tudták ezt elérni), miközben az évente Kínához hasonlóan 10 millió halálesettel rendelkező India 150 ezer COVID-áldozata csak 1,5 százalékos többlethalálozást jelent.

A koronavírus okozta többlethalálozás a szokásos éves adatokhoz képest, százalékban:

Világ 3, USA 13, Nagy-Britannia 12, Olaszország 12, Spanyolország 12, Oroszország 10, Magyarország 7, Németország 3,5, India 1,5, Kína 0,05

Oroszországban 1,8 milliós az átlagos éves szám, és ugyan csak közel 60 ezres Covid-halálozást közöltek, az összes többlethalálozás 230 ezer fő, az orosz statisztikai hivatal volt munkatársa ennek alapján 180-190 ezerre becsüli a tényleges adatot, ami 10 százalékos többlethalálozást jelentene.

Kontinensünk

Európában a járványban leginkább elhíresült Olaszországban évente 630-640 ezer haláleset van, a járvány miatti halálozások ennek nagyjából 12 százalékát teszik ki eddig, így az amerikaival gyakorlatilag megegyező a helyzet.

Nagy-Britanniában és Spanyolországban ugyancsak 12 százalék az adat, míg Németországban csak 3,5 százalék. A hazai, magyarországi halálozási adat 7 százalék körüli, ami azért is alacsonyabb a sok országénál, mert a lakosságszámhoz viszonyított éves halálozás nálunk normál években is sajnálatosan magas.

A Covid más halálozási okokhoz viszonyítva

Ami az összemérhető halálokokat illeti:
a három legfőbb, nem betegséghez kapcsolódó halálok számait a COVID messze túlszárnyalta.

Évente nagyjából 400 ezer ember lesz emberölés áldozata, az öngyilkosok száma 800 ezer, közúti balesetben bő 1,2 millióan halnak meg.

A komolyabb betegségcsoportokkal való összevetés: a légzőszervi betegség, mint halálok 6,5 milliós adatánál jóval kisebb a Covid-halálozás, ugyanakkor például az AIDS mint halálok 2018-ban 780 ezer ember életét követelte, ha 2020-ra is hasonló számot feltételezünk, akkor a Covid több mint kétszeresen haladta meg ezt a korábban rettegett, immár négy évtizede velünk lévő, de egyre inkább gyógyítható és eleve sokkal nehezebben terjedő kórt.

A koronavírus-járvány 2020-as adata más, hasonló nagyságrendő halálozási okokkal összehasonlítva a világon

Emberölés
400 000

Öngyilkosság
800 000

AIDS
780 000

Közúti balesetek
1 200 000

Covid
1 800 000

Légzőszervi betegségek
6 000 000

Magyarországi helyzet

Ami a hazai adatokat illeti: az éves halálozáshoz képesti 7 százalékos többlet jócskán meghaladja az öngyilkosságok 1,3 százalékos és a balesetek 2,8 százalékos arányát, kisebb mértékben az emésztőrendszer betegségeinek 5 és a légzőrendszer betegségeinek 6,2 százalékos arányát is.

Így a KSH által felsorolt főbb okok közül csak a szív-, és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek igen magas, nagyjából 50 illetve 25 százaléka múlva felül a koronavírust, persze a képet árnyalja, hogy ha más halálok van, de Covid-fertőzött is volt az illető, automatikusan bekerül a halálozási statisztikába.