Mi a törökök álláspontja a háborúról?

Összetett és ciklikus – talán ez a két szó írja le a legjobban Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz államfő kapcsolatát.

A sorrend nem véletlen, mert bár a világpolitikába most utóbbi, vagyis Vlagyimir Putyin hajította bele a nehéz követ azzal, hogy inváziót kezdett Ukrajna ellen, ezúttal a török fél felől szemléljük ezt a relációt, amely egy éleződő orosz-ukrán konfliktus idején még nagyon fontos lehet. Korábban a Növekedés.hu-n Wagner Péter írt a témában alapos elemzést.

Történelmi árnyak

A két nevezett politikus viszonya a háború előtt inkább jónak volt mondható. Törökország aztán a NATO és Oroszország viszonyának súlyos megromlása idején hű maradt a katonai szövetségéhez, nem engedte át például az orosz hadihajókat a Boszporuszon, de azzal, hogy közvetítő szerepet is játszik, jelzi, hogy még mindig mindkét fél számára elfogadható partner szeretne maradni.

Erdogan és Putyin korábban rendszeresen találkoztak, kölcsönösen meglátogatták egymást, miközben a múlt nem erre predesztinálta volna őket.

Ha ugyanis a múltba visszatekintünk, azt is gondolhatnánk, hogy ez már Ukrajna előtt is egy rendkívül terhelt kapcsolat volt, hiszen az első világháborúval bezárólag az Ottomán Birodalom és Oroszország szinte évszázadokon át harcolt egymással. Ha pedig az elmúlt fél évszázadot tekintjük, akkor a NATO-tag Törökország mindenféle konfliktusban a Szovjetunió, majd Oroszország ellenfeleként találta magát, mostanában is hol nyíltabban (Szíria, Líbia, Koszovó, Ukrajna esetében), hol kicsit áttételesebben (mint az azeri-örmény konfliktusok során).

Mégis gyümölcsöző viszony

Ám mindemellett létezett egy örökölt jó viszony is, amit részben az jelképezett, hogy mindkét állam valaha nagyobb súlyú volt, és a politikai vezetés, illetve talán a lakosság is nehezen engedte el ezt a nagyhatalmi státuszt.

Volt tehát valamilyen kölcsönös tisztelet, de akadt egy csomó hétköznapi kapcsolat is a két ország között.

Az oroszok előszeretettel nyaraltak a török tengerparton, illetve szívesen vásárolták török zöldségeket (uborkát, paradicsomot). A törökök pedig teljesen az orosz energiaellátásra hagyatkoztak, elkészült például a Török Áramlat gázvezeték és az orosz Roszatom épít Törökországban atomerőművet, az Akkuyut.

Az ország déli részén, Büyükeceli településen épülő nukleáris erőmű az ország áramellátásának 10 százalékát fogja adni. A törököknek annyiban talán több döntési lehetősége maradt, hogy ő nem EU-tag, még annyira sem kötik a szankciók, mint Magyarországot, amely eddig szintén fenntartotta az ilyen jellegű szerződéseit.

A legérdekesebb azonban mégis az, hogy Moszkvának még hadiszállításai és ilyen jellegű kooperációi is bőven voltak Ankara felé, de a NATO és Oroszország kapcsolata vészesen megromlott Ukrajna lerohanása óta.

Szíria: a nagy konfliktus

A korábban viszonylag békésen csordogáló, és alapvetően javuló török-orosz viszonyban a legnagyobb hullámzást ezelőtt 2015 hozta el. Oroszország némileg váratlanul Szíriában beavatkozott a síita (alavita) Bassár el-Aszad elnök mellett a régóta húzódó polgárháborúba, miközben Törökország a mérsékelt szunnita lázadókat támogatta.

2015. november 24-én, az orosz katonai beavatkozás megkezdése után pár héttel egy orosz harci repülőgép török légtérbe tévedt, mire egy török gép lelőtte. Vlagyimir Putyin orosz elnök – nem túlzás – éktelen haragra gerjedt, gazdasági, kereskedelmi szankciót vezetett be Törökországgal szemben, megszüntette a vízummentességet, diákokat, diplomatákat, cégeket utasított ki.

Az orosz utazási irodáknak megtiltotta, hogy török utakat szervezzenek, de még arra is volt gondja, hogy a kezdődő téli edzőtábor időszakban az orosz focicsapatok ne menjenek Törökországba.

Sőt, egy orosz honatya, a repülőgép lelövése után szinte azonnal, máris egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be a Duma orosz parlamentnek, amely kriminalizálta a törökországi örmény népirtás tagadását. Ez egy olyan lépés volt, amit ha bárhol megtettek korábban, Törökország mindig nagyon hangosan kiakadt. Végül Törökországnak az is arcvesztés volt, hogy egy hatalmas ortodox vallási gyűlést Görögországba kellett áthelyezni, mert több szláv püspök jelezte, a konstantinápolyi (vagyis isztambuli) konferenciára nem mennének el.

Gyors békülés

A nagyon autoriter vezetésű országokban azonban az a gyönyörű, hogy miután két vezető pillanatok alatt össze tud veszni, arra is van esély, hogy pillanatok alatt kibéküljenek.

2016 júniusában Erdogan sajnálatát fejezte ki Putyinnak az orosz harci repülőgép lezuhanása miatt, a szankciós intézkedéseket pedig a felek elkezdték visszavonni, a vezetők előbb telefonáltak, majd az incidens után 10 hónappal már személyesen is találkoztak.

Igen ám, de közben, vagyis a békülés után egy hónappal, 2016 júliusában Törökországban kirobbant egy furcsa és pillanatok alatt levert puccs. Erdogan első külföldi útja a sikertelen törökországi puccskísérlet után Oroszországba vezetett, majd váratlanul a felek, Iránnal kibővítve már szíriai témákban is elkezdtek tárgyalni.

A gép lelövése után két évvel gyakorlatilag már írmagja sem maradt a korábbi intézkedéseknek. Az orosz és török vezetők sokat találkoztak, Szocsiban, Szentpéterváron, Ankarában. Volt olyan év, amikor hét, legmagasabb szintű találkozóra is sor került. Közben viszont Törökország eltávolodott az Egyesült Államoktól.

Fethullah Gülen és Andrew Brunson

Erdogan ugyanis az említett puccsért az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónokot tette felelőssé, és a kiadatását kérte. Ez nem történt meg, sőt Washington még szankciókkal is sújtotta Törökországot és a török kormány egyes minisztereit, mert Ankara elfogta és később két éven át fogva tartotta Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.

A lelkipásztor több mint húsz éve élt Izmirben és azzal a váddal tartóztatták le, hogy ő is támogatta Güllen mozgalmát, de még kémkedéssel is megvádolták.

Az oroszok, ha a Nyugatnak odapörkölhetnek, mindig kiálltak Törökország mellett, így történt ez korábban a kettészakadt Ciprus esetében is, illetve ebben az ügyben is, mire Erdogan is kijelentette, hogy ellenzi az Egyesült Államok Oroszországgal szembeni szankcióit a Krím annektálása miatt. Ez azért volt fordulat, mert Törökország a krími tatárok miatt magát az annexiót soha nem ismerte el.

Zavaros helyzet

Azóta szinte követhetetlen, kissé véletlenszerű diplomáciai lépéseket lehetett tapasztalni. Törökország és Oroszország együtt védték meg Nicolás Maduro teljes gazdasági káoszhoz vezető rendszerét Venezuelában akkor, amikor a teljes Nyugat Juan Guaidó ellenzéki vezetőt támogatta.

De Erdogan a védelmébe vette Putyint akkor is, amikor Joe Biden „legyilkosozta” az orosz elnököt.

Az oroszok pedig szinte mindenhol a nyugati érdekek ellen mentek az utóbbi időben (Szíria, Venezuela, akár még Korea, vagy Afganisztán kérdésében is), de Törökország válogatott, vagyis a NATO tagja volt ugyan, de egy különös, látványosan az unión kívül hagyott, szekularizált, de mégiscsak olykor sértett muszlim országként a vezető személyes becsípődése maradt az, hogy nagy ellensége, Güllen az Egyesült Államokban tartózkodik.

És akkor jött el előbb az orosz-ukrán feszültség, majd az invázió, Erdogan még a béke, majd a háború idején is feljaánlotta a közvetítői szerepvállalást.

A felajánlkozás

Előbb 2022. február 3-án Recep Tayyip Erdogan önként jelentkezett egy Ukrajna-Oroszország konferencia megszervezésére, majd március 10-én már a háborús konfliktus során Törökország részvételével külügyminiszteri találkozót szervezett.

Mindez azért speciális helyzet, mert Törökország mind Ukrajnával, mind Oroszországgal elég élénk katonai kapcsolatot ápolt.

Törökország ugyanis egyre komolyabb katonai tényező. van egy terület, amiben élenjáró, ez a dróntechnológia. Csak az a különleges benne, hogy Törökország drónokat adott el Oroszország nyílt ellenfeleinek (így Ukrajnának is), amelyet a háborúban be is vetettek. De olyan helyzetekben is, ahol összetettebb a viszony. Törökország az örmény-azeri konfliktusban például teljesen nyíltan az azerieket támogatta, az oroszok inkább kettős játékot játszottak, de azért Örményország máig a Moszkvához talán legközelebb álló utódállamok egyike. Törökország pedig kicsit húzogatja Moszkva bajszát azzal, hogy erős szövetséget kínál a türk utódállamoknak, Azerbajdzsánnak mindenképpen, de Türkmenisztánnak is.

Az ellenségem ellensége is az ellenségem

Viszont közben Törökország azt is bejelentette, hogy NATO-tagállamként egy orosz föld-levegő rakétarendszert vásárol, amire az amerikai sajtó nagyjából azt írta, hogy Erdogan a NATO és a Nyugat felől teljesen nyíltan Putyin felé fordult.

A politikusok ennél azért visszafogottabbak maradtak, mert tudták, hogy Erdogan és Putyin is nagy egó, ráadásul eléggé kiszámíthatatlanok. Vagyis azt is tudják, hogy amikor Oroszországnak vannak konfliktusai az Egyesült Államokkal, illetve Törökországnak is vannak konfliktusai az Egyesült Államokkal, az még nem azt jelenti, hogy az orosz-török viszony tökéletes lenne.

A törökök például biztosan szívesen barátkoznak az oroszokkal olykor nyíltan ellenséges muszlimokkal (legyenek azok tatárok, csecsenek, vagy azeriek), Moszkva pedig válaszként vagy felkarolja a törököknek nagyon fájó kurd, vagy örmény kérdést, vagy egyszerűen lecsavarja a volumét.

Amikor például Putyin és Erdogan viszonya 2018-ban javulni kezdett, Oroszország mindenféle indokolás nélkül megszüntette az orosz, állami kötődésű kurd nyelvű tájékoztatást. Mert Putyin és Erdogan egy valamiben biztosan egyetért: ahol nagypolitikai érdekek merülnek fel, nem osztanak lapokat a kisebb népeknek.

Eddig ebben össze lehetett játszani, most, hogy visszatért a hidegháború, a NATO-tag Törökország és a NATO legnagyobb ellenfele, Oroszország egészen más paraméterrendszerben találta magát.