Miért észlelünk magas inflációt, ha a fogyasztói árindex csak 2-3 százalék?

Az összehasonlítható fogyasztói árak nem nagyon emelkednek a magyar gazdaságban. Csak éppen tudnunk kell, hogy valóban almát, almával hasonlítunk-e össze, illetve azt is, hogy mi is az a fogyasztói árindex. Vannak olyan korok, amikor akár nagyon élesen is elkülönülhet, hogy mekkora áremelkedést észlelünk és mennyi is a valódi infláció. Most például sok szempontból egy ilyen időszakot élünk, és ennek nagyon is racionális magyarázatai vannak. De mégis miképpen lehetséges az, hogy Magyarországon sok dolog két számjegyű mértékben drágul, de az infláció összességében így is csak jellemzően 3 százalék körül alakul? „Hogy ne lenne infláció, amikor hónapról, hónapa többet költök?” – kérdezi a magyar, de eközben könnyen elfelejtkezik az életszínvonal-emelkedéséről. Ha tavaly egy 40 ezer forintos kistévét néztem, most pedig 120 ezer forintért vettem egy nagyképernyős smart tévét, akkor természetesen mindenki érzi, hogy nem mondhatja azt, hogy az árak háromszorosára nőttek, mert más lett a termék. De vajon mindig észrevesszük-e ezt a minőségi különbséget?

• Nőtt a telefonszámla – észleljük, de rájövünk, hogy immár nem csak telefonálunk és sms-ezünk, hanem internetet is használunk?
• Nem csökkent a kábeltévé-előfizetésünk, csak éppen más a szolgáltatás, mert kaptunk 20 új csatornát?

Az árak összehasonlítását ez sokszor torzítja. Gondoljunk csak bele, bár természetesen az inflációs indexek számítási metódusai intelligensek, de a világ tele van olyan dologgal, amely ugyan olcsóbbá válik, mint az említett távközlés, vagy a kábeltévé, de a havi kiadásaink mégsem csökkennek, mert több szolgáltatást kérünk.

Mi is az a fogyasztói árindex?

Magyarországon a másik nagyon fontos észlelés-torzító, hogy nálunk nem az úgynevezett fogyasztói árak emelkednek jelentősen, hanem más árindexek, termelői árindex, lakásárindex, beruházási árindex, ahol nem 3 százalékról, hanem 5-6 százalékról beszélhetünk ma is Az inflációs kosárban ugyanis erősen leegyszerűsítve az van benne, amit elfogyasztunk: a cukor, a krumpli, a fűtés, az áram, a ruha, a benzin, a tévé, a cigi. Viszont egy rakás dolog nincsen benne, mert az tartós beruházás, vagyis nem fogyasztás, aminek – mint láttuk - külön indexei vannak. Hogy egy egyszerű példánál maradjunk, ilyen a lakásvásárlás, de még a lakásunk felújítása, megjavítása is, mert az nem fogyasztás, hanem beruházás. Ezen persze lehet vitatkozni. Miért fogyasztási cikk a tévé, amit lehet, hogy ugyanúgy tíz év alatt „fogyasztunk” majd el és miért nem fogyasztás a lakás kifestése, amit tíz év alatt „lakunk le”? Rengeteg ilyen kérdés adódhat, de a lényeg nagyon röviden, a fogyasztási cikkek újabban alig drágulnak, a beruházási javak viszont erősebben.

De miért nem mennek fel a fogyasztói árak?

A világ most olyan, hogy vagy a technológia fejlődése, vagy akár a kormányzati intézkedések miatt újabban nem nagyon drágul a rezsi (2018-ban egy százalékos volt a drágulás). Pedig ez a háztartások legnagyobb egyedi költsége, Stabilak a ruházati cikkek (egy százalékos változás), a szolgáltatások (plusz 2 százalék) és az összehasonlítható tartós fogyasztási cikkek árai is (ezek is csak egy százalékkal drágultak), vagyis ezek mind szinte változatlanok. Van persze, ami drágul, például az élelmiszer (4 százalék felett), a szeszes ital, dohányáru (5 százalék), vagy a nem külön csoportot jelentő, de emblematikus taxi, vagy az albérlet (ez ugyanis a lakásvásárlással ellentétben nem beruházás, hanem fogyasztás). Mégis az infláció összességében moderált marad. Vagy kevesebbet, vagy ugyanannyit fizetünk a fogyasztásunkért, és mint láttuk, sokszor még jobb szolgáltatást is vásárolunk.

Akkor miért van mégis drágulás?

De akkor miért vannak mégis olyan dolgok, amelyek viszont mintha nagyon drágulnának? Ennek is sok oka van. Például egy aktuális elemre utalva, a munkaerőhiány. Ha Magyarországon kevesebb van építőipari szakiból, akkor őket már csak drágábban lehet levadászni, viszont, ha drágább a munkaerő, akkor drágább lesz a lakás, a felújítás. De ugye éppen ezekről mondtuk azt, hogy ezek a termelői, vagy a lakásárindexben kapnak inkább szerepet.

A nivelláció

Áremelő hatású lehet az is, ha Magyarországon alacsonyabbak az árak, mint például az uniós más országaiban. Ez ugyanis sokáig nem tartható fenn. Ha Magyarországon más az árszint, mint egy másik uniós tagállamban, mondjuk Ausztriában, akkor ezek előbb-utóbb ki fognak egyenlítődni. A kereskedhető és összehasonlítható termékeknél hamarabb, hiszen ha nincsen vám, az osztrákok idejönnének majd olcsóbb tévét venni, nem sokáig maradhatnak mások az árak. A szolgáltatásoknál lassabb a kiegyenlítődés, de ott is elindul. Egy fogkezelésre már átrándulnak az osztrákok Budapestre, egy jó ebédért, vagy egy hajvágásért már csak legfeljebb a határmentén érdemes ingázni.

Kedvező anomália

Magyarországnak, a magyar lakosságnak ez a különös anomália (alacsony fogyasztói és magas termelői árindexek) most kedvező helyzetet teremtenek. Képzeljük el, hogy a GDP termelésében benne vannak a jobban dráguló javak, ezért érdemben magasabb bért lehet adni a magyaroknak, akik viszont a több keresetüket kisebb mértékben dráguló javakra költik el. Javul az olló! Nagyon leegyszerűsítve az építőipari munkás több értéket termel, többet is keres, de a számára releváns árak nem emelkednek annyira. Ez egyáltalán nem csak illúzió, teljesen reális az, hogy valaki kerekítve 10 százalékkal többet keres, mint egy évvel korábban, de a számára releváns fogyasztói kosár csak 3 százalékkal drágul. Akkor ennyivel jobban élünk? Nem feltétlenül, hiszen az észlelés azért nem véletlenül egyedi. Az átlagos magyar, aki bérből és fizetésből él és abból fogyaszt, most jobban él, az élete könnyebb lett, de annak, aki éppen lakást keres, vagy egy nagyobb lakásfelújításra készül, még lehet az az észlelése, hogy minden nehezebb lett az áremelkedés miatt.