Miért lenne hasznos az euró bevezetése Magyarországon?

Ha jogkövető magatartást akarunk mutatni Európában, akkor a csatlakozási szerződés miatt - melyet népszavazással szentesítettünk 2003-ban - ezt meg kell tennünk. Erre azonban nincs határidő (ahogy korábban, 1995-ben az EU-ba belépett svédeknek sem volt) és az is igaz, hogy a schengeni övezethez hasonlóan csak akkor léphetünk be ebbe a klubba, ha a már bent lévők is ezt egyhangúan megszavazzák.

Ismeretesek a feltételek, de felzárkózó országok esetében nehezebb az inflációs kritériumot teljesíteni, szinte politikai jóindulat is kell hozzá, főleg a Bizottság részéről.

Emiatt húzódott el például a litván és a bolgár tagság is. Kevesen tudják, hogy az 1993-as júniusi koppenhágai csúcson az EU-hoz való csatlakozási feltételek között nevesítették a Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozási szándékot is - nyilván a megelőző évi brit és dán különutas kimaradásnak („opt out”) a Maastrichti Szerződésben történt kodifikálása miatt is. Vagyis azóta senki sem hirdetheti meg belépéskor a szándékos kimaradás politikáját, csak a belépés időpontját lebegtetheti a kritériumok teljesítése miatt.

Az azonban világos, hogy aki be akar lépni, az előbb vagy utóbb be is tud kerülni, hiszen az EU-nak is érdeke a siker.

Hazánknak az Európai Ügyészséghez való csatlakozása után ez lesz az egyetlen markáns nyugati integrációs fok, amit még nem teljesített. Jó jel azonban, hogy a még be nem lépettek közül nálunk - a románok mellett - a lakosság nagy része is a közös valuta bevezetésének pártján áll.

Az euró bevezetése azonban nem helyettesítheti, hanem segítheti a nemzeti gazdaságpolitikát.

A valutacserét - minden uniós gazdasági koordinációs és kohéziós mechanizmus ellenére - a tagállamnak alapvetően magának kell megvalósítania, az előző két uniós politika súlya kicsi ahhoz, hogy a nemzeti felelősséget és fegyelmet pótolja.

Egy tagországnak ehhez el kell kerülnie az önálló monetáris politikába való beleragadását, úgy kell alakítania gazdaságpolitikáját, hogy ebből kitörhessen.

Ilyen körülmény a versenyképesség javítása, a túlzott külkereskedelmi és beáramló működő tőke valamint a külső finanszírozási függőség leépítése.

Ehhez fegyelmezett egyensúlyi és életszínvonalpolitika mellett szoktatni kell a gazdasági szereplőket ahhoz, hogy ne várjanak leértékelést a versenyképességi gondjaik megoldására - ez nyitott országnál állandó pótlólagos inflációt is hoz az importon keresztül -, ugyanakkor nem fenyeget a nemzeti valuta felértékelődésének veszélye sem az övezetben, mint például most a nettó exportmérlegünk romlása esetében.

A kamatszintek is jóval alacsonyabb szinten állnak be, ami egy ilyen hiteligényes és eladósodott gazdaságnál, mint a mienk, rendkívül jelentős kiadási megtakarításokat (inflációhoz kötött állami kiadások növelése, állami kamatkiadások illetve kamatszubvenciók költsége terén) eredményez.

A versenyképesség a kulcs, vagyis magas hozzáadott érték, magas képzettség, technológiai fejlesztések és beszerzések fókuszba állítása, ha kell, a népjóléti látványkiadások és az államháztartási hiány növelésének rovására is.

Ha megnézzük azokat a monetáris unióval társutas, de nem eurózóna tagállamokat - svédek, dánok, csehek -, amelyek ezt követik, gond nélkül tudják tartani a kívülállásukat, mert jó versenyképességet és államháztartási fegyelmet tartanak fent, ezzel stabilan marad az árfolyamuk, és alacsony az önálló alapkamat szintjük az euró zónához képest.

Akik erre az EU-ban maguk autonóm módon nem képesek - lengyelek, magyarok, románok -, azoknak csak a csatlakozás ad ehhez egyszerre támogatást és önfegyelmi erőt.

Túlzónak érzem ezért az állítólagos negatív szlovák eurótapasztalatokra (reálszinten lassú uniós felzárkózás) való hivatkozást. A valódi ok náluk is a túlzottan az összeszerelő, kis hazai hozzáadott értékre alapozó gazdaságpolitika, nem az euró bevezetése, amit maguk a szlovákok is így gondolnak a lakossági felmérések szerint.

Régiónkban az igazi kihívás a közepes fejlettségi csapda (angolul rövidítve: MIT) lehet, vagyis képesek vagyunk-e saját tőke és technológia képzéssel túljutni a fegyelmezett, de véges extenzív felzárkózási szakaszokon.

A mai viszonylag fejlett észt, szlovén vagy cseh felzárkózó modellnél is ez az igazi kérdés a továbblépéshez.

Az euró bevezetéséhez nem tartom fontosnak a 90 százalékos EU átlagfejlettségi szintet sem - ahogy azt az MNB is jelezte korábban -, mivel régiós példák bizonyítják, hogy 60-70 százalékos uniós fejlettség melletti belépés után is lehet folytatni felzárkózást (lásd korábbi litván, horvát, észt vagy szlovén példák).

Inkább az EU 90 százalék körüli fejlettségi szinten való megtorpanás az előbb jelzett MIT miatt gond.

A déli tagállamok modellezésénél, 2000 után elsősorban a nemzeti gazdaságpolitika jelentette a felzárkózás igazi kérdőjelét, nem az euró tagság ténye: számtalan felmérés mutatja, hogy a spanyolok később jól tudtak élni az euró tagság adta lehetőségekkel, most fordul a portugál és a görög hajó is jó irányba, és az ír csoda is folytatódott az euró bevezetése után, sőt igazán akkor. A finn problémák is a gazdaságpolitika strukturális bajaira vezethetők vissza, az olaszok vagy a franciák stagnálása mögött is a versenyképesség hiánya a kerékkötő, és nem a leértékelés lehetőségének elvesztése.

Utóbbi kettő ország példája jelzi, hogy az EU-ban akár belül, akár kívül vagyunk a Monetáris Unión, nem lehet magas jóléti állapotot a versenyképesség rovására fenntartani és ezt a valuta mesterséges gyengítésével segíteni.

Egy román kollégám mondta egyszer: túl sok a prioritás az állami kiadásoknál. Most magyar és európai szinten is elsősorban a versenyképességre kell koncentrálni a költségvetési politikánál, és ez hozza el a jóléti szint megalapozott emelését. Fordítva ez sosem valósult meg, főleg akkor nem, ha a jóléti kiadás nem hozott eredményt, például hazánkban a demográfiai programok vagy a stadionépítések területén.

A legnagyobb előny a belépésnél a fegyelem: a maastrichti kritériumok - főleg a költségvetési egyensúly - betartása nem is annyira az euró bevezetése miatt fontos, hanem saját magunk boldogulása miatt.

Az EKB 2026 júniusi konvergencia jelentése alapján nem teljesítjük az un. maastrichti feltételeket, de az igazi előrelépés majd a következő (2028 júniusi) jelentésben kell, hogy megmutatkozzon. Ha akarjuk, csak rajtunk múlik.