Miért nem mosolyognak az emberek a régi fotókon?

Az esküvőnk életünk egyik legboldogabb napja, a régi portréfotókon a boldog párok arckifejezése mégis inkább olyan, mintha temetésen vettek volna részt. Ám nemcsak a komolyabb, hivatalos eseményekről készült fotókon nem mosolyog senki; családi és csoportképeken sem. Az egyik magyarázat a fényképezés maga, illetve a korabeli technológia.

Az expozíciós idő, a film exponálásának időtartama, ami alatt az objektív tárgyoldali része felől a fény a megvilágított tárgyról visszaverődve, az objektíven keresztül a fényérzékeny anyagra jut, akkoriban jóval hosszabb volt, akár percek, ennyi ideig pedig képtelenség lett volna mosolyogni.

„Maszatos” képek is a technológia miatt készültek: a hosszú, akár tíz percig is eltartó exponálás eredményeképp.

Egy másik lehetséges ok a rossz és hiányos fogsor. 100-150 évvel ezelőtt a szájhigiénia egészen mást jelentett mint ma (ha létezett egyáltalán), tökéletes fehér fogsorral viszonylag keveseknek volt. Többen vitatják, hogy ez lett volna az igazi ok, mondván annyira gyakori volt a rossz fogsor, hogy ez aligha tartotta volna vissza a fotóst, festőt attól, hogy így örökítse meg modelljét. Mások szerint azonban igenis lehetséges, hogy ez volt az oka.

Angus Trumble, a canberrai Nemzeti Portré Galéria vezetője szerint ugyanis a szájhigiénia és a fogorvoslás fejlődésével párhuzamosan nőtt a mosolyok száma a képeken.

„Az emberek fogai rosszak voltak, már ha voltak fogaik egyáltalán, ami ellene szólt annak, hogy bármilyen társasági megjelenéskor mutogassák fogaikat”, idézi a Time magazin Trumble-t.

Valószínűleg ez is szerepet játszhatott abban, hogy a képeken nem mosolyogtak. Az emberek arckifejezése azonban nemcsak a műszaki korlátok miatt volt komoly, hiszen a technológia fejlődésével gyorsult a képkészítés ideje. Mégsem mosolyogtak – legalábbis portréképen nem. A fényképezés megjelenése előtt, amikor még festők örökítették meg az emberek arcát, s a fotózás megjelenése után jó darabig egy portré készítése különleges alkalom volt, hosszú időre szólt –évekig, évtizedekig nem készült új.

Egy portré halhatatlanná tetté modelljét, nem volt rajta helye a mosolynak.

Portré Mark Twainről és Abraham Lincolcról - egyikük sem mosolyog 

A témát kutató Nicholas Jeeves Mark Twaint idézi, aki egy korabeli lapnak nyilatkozott. „A fénykép a legfontosabb dokumentum és hát így nincs annál rosszabb, mint egy ostoba, bolondos vigyorral a szánkon lekapva, megörökítve megmaradni az utókornak”, mondta.

A portré nem a modell megörökítéséről szólt, inkább egy ideálról. Készítői, s megbízói nem a pillanat megragadására, hanem erkölcsi határozottság közvetítésére törekedtek, írja Jeeves. Különösen a politikusoknak volt ez fontos. A szakértő Abraham Lincoln amerikai elnökről készült portrékat hozza példának.

Lincoln vidám, jó humorú ember volt, s képes volt a társaságában lévőket megnevettetni, egyik legismertebb, a Gettysburgi portré címü képén mégis kifejezetten komoly kifejezés ül az arcán.

A rabszolgaság eltörlése és egy jóízű mosoly nehezen fér össze, érvel Jeeves.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a festők, fotográfusok ne alkottak volna képeket rajtuk mosolygó emberekkel. Ám jó ideig, ha valaki mosolygó emberekről akart festményt látni, igen mélyre kellett ereszkednie a társadalmi ranglétrán. Mosoly az alsóbb néposztályokba tartozókról készült képeken volt javarészt, akiknek nem számított, mit gondolnak róluk. A mosoly, az őszinte nevetés ugyanis sokáig nem volt elfogadott.

„A 17. század Európájában tényként kezelték, hogy csak azoknak az embereknek ült széles mosoly orcájukon (az életben és a művészetekben), akik vagy szegények, vagy erkölcstelenek, vagy részegek, vagy ártatlanok voltak, illetve a „szórakoztató iparban” dolgoztak”, írja Jeeves.

A tehetős és magasabb társadalmi osztályokba tartozó fotóalanyoknak fontos volt a státusz, s mivel ők fizettek, ők diktáltak. A fénykép – a korabeli portréképekhez hasonlóan – stúdióban készült, hosszas beállítás után, ami eleve megöli a spontaneitást.

A technológia fejlődése, és az, hogy a  fényképezőgép egyre szélesebb körben vált elérhetővé, meghozta a természetességet. Sőt, már kimondottan a pillanat megörökítésére szolgált, ezért nem ritka nevető katonákat látni a fronton. A konzumer elektronikai cégek pedig kifejezetten a vásárlói elégedettségre apelláltak.

Az egyik pionír, a Kodak, a fényképezést a boldogság érzésével összekötve a „csak nyomja meg a gombot, a többi a mi dolgunk” szlogennel hirdette gépeit, az emberek pedig boldogan kattingattak.

Ma pedig a szelfizős telefonok és filterek korában mosolyogni sem kell, a technológia gondoskodik a szép fogakról és boldog arckifejezésről is.