A választások óta eltelt időszak nyilatkozatai lapján úgy tűnik, az új kormány programjában fontos prioritást fog élvezni a demográfia, azaz a gyermekvállalási kedv növelése. A probléma távolról sem csak hazai: Európa nagy részét sújtja, miközben Afrika jelentős részén és néhány más országban a túlnépesedés okoz gondot.

Két véglet

A világ különböző részei egymással teljesen ellentétes problémával küzdenek: míg Afrikában a térítők közti, középső részen rendkívül magas a népességnövekedés (a rekorder Niger, ahol egy nő átlagosan több mint 7 gyermeket szül), addig Európa legnagyobb részén a születésszám a népesség szinten tartásához sem elegendő, és esetenként az elvándorlás, illetve az évtizedekkel ezelőtti magas születésszám miatt jelenleg gyors népességfogyás tapasztalható. Miből adódik ez az ellentmondás?

Népességrobbanás

A Föld népesség évezredeken át igen lassan növekedett. Tulajdonképpen szomorú időszak volt ez: rengeteg gyermek született, de nagyrészük különböző betegségekben meghalt, mielőtt felnőhetett volna. Ebben csak a középkor vége felé történt változás: fejlettebb lett a mezőgazdaság, jobb lett az addig meglehetősen bizonytalan élelmezési helyzet, és fejlődésnek indult az orvostudomány. A legfejlettebb országokban, melyek akkor Európában voltak, továbbra is sok gyermek született, de egyre több érte meg közülük a felnőttkort, így bekövetkezett a népességrobbanás.

Európai helyzet

A 19-20. században a gyermekvállalási kedv is visszaesett: a családok nem akartak 7-8 gyermeket felnevelni, ráadásul ennek a folyamatnak a városiasodás, iparosodás sem kedvezett. Végül az elmúlt 50 évben a gyermekvállalási kedv drasztikusan lecsökkent, és a népesség fenntartásához szükséges szintet sem éri el. Ez egy nő esetben átlagosan 2 gyermek lenne, ezt a szintet csak Franciaország, Írország közelíti meg, de még nem olyan vészes az adat Nagy-Britanniában (1,8), Svédországban (1,85) és Izlandon (1,8). Néhány országban 1,7 körüli az érték, a legtöbb helyen azonban 1,3-1,6 közötti, és ebben a mi 1,45-ös értékünk még nem is a legrosszabb: 15 ország van a szintünkön vagy alatta. Ez persze sovány vigasz, de az látszik, hogy nem egyedi, országspecifikus problémáról van szó, hanem a fejlett világ nagy részére, de térségünkben különösen jellemző folyamattal állunk szemben. Ami biztató, hogy néhány országban az elmúlt egy-másfél évtizedben már javulás mutatkozik.

Ázsia

Ugyanaz a folyamat, ami Európában évszázadokon át lezajlott, az egész világra kiterjedt, csak a gyors fejlődés, az iparosodás későbbi kezdetének hatására későbbre maradt. Ázsiában a múlt században következett be a népességrobbanás, aminek eredménye az lett, hogy ma Ázsiában él a 7,5 milliárdos emberiség 60 százaléka, 4,5 milliárd ember. A kontinens nagy részén a születésszám már visszaesett, de az össznépesség emelkedik: becslések szerint 5,2 milliárd lesz 2050-ben. A kontinensen már csak Afganisztánban, Irakban és néhány kisebb lakosságszámú országban igen magas a népesség növekedése.

Afrika

Afrika viszont csak a közelmúltban érte el a második szakaszt, vagyis amikor nagy még a születésszám, de már csekély a gyermekhalandóság. Afrika közepén most zajlik a népességrobbanás, aminek eredményeképpen a kontinens jelenleg 1,3 milliárd körüli népessége 2100-ra akár 4 milliárdig is növekedhet, ami igen komoly kihívás a kontinensnek. Addigra azonban vélhetően ott is eljön a fejlődés óhatatlan velejárójaként a szülési kedv visszaesése, és stabilizálódik a népességszám.

Európán belüli eltérés

Visszatérve Európára: a kontinens legtöbb országa az alacsony születésszám problémájával küzd, a jelenlegi népességfogyás azonban igen eltérő. Nyugat-Európában, ahol már jóval előbb visszaesett a születésszám, a népesség inkább stagnál, vagy kismértékben csökken, ezt ráadásul sokszor kompenzálja a bevándorlás, részben a mi térségünkből. Régiónkban viszont még a múlt század első felében, sőt közepén is nagy volt a népességnövekedés, és csak az utóbbi évtizedekben lassult le, majd fordult mínuszba.

Kódolt fogyás

Ennek következtében a múlt század közepén vagy előbb született korosztályok létszáma magas, így a halálozási arány óhatatlanul magas a születésekhez képest, és ez még akkor is az lenne, ha családonként 2 gyermek születne. A KSH adatai szerint 1920-ban még 200 ezer ember született Magyarországon (a Trianon utáni területen), ez a szám 1950-ben még mindig 170 ezer volt, 1970-ben 150 ezer, 1990-ben viszont már csak 120 ezer, az ezredforduló óta pedig stabilan 100 ezer alatt van a szám. Ebből az adódik, hogy ha sikerülne 2030-ig elérni az egy nőre jutó 2 gyermekes átlagot, a népesség még akkor is sokáig csökkenne, egészen addig, amíg a múlt században születettek élnek. Ez azt jelenti, hogy évi 90-100 ezren stabilizálódó születési számot és 80 éves várható életkort figyelembe véve a század vége felé 7,2-8 millió között stabilizálódna az ország lakossága. A fogyás tehát mindenképpen elkerülhetetlen, viszont ha megtörténik a stabilizáció és újra kialakul egy egészséges korösszetétel, akkor ez már nem jelent gondot: a népsűrűség akkor sem lenne alacsony.

Elvándorlás

Még egy tényező van, ami jelenleg nagy hatással van a népességre, ez pedig az elvándorlás. Ez átmeneti jelenség, mivel pont az elvándorlás okozta munkaerőhiány fogja kikényszeríteni a bérfelzárkózást, mégpedig inkább előbb, mint később, így a folyamat kezdetben lelassul, nagyobb léptékű bérfelzárkózásnál meg is áll, sőt a külföldön dolgozók egy része haza is térhet. A folyamat hatását nehéz számszerűsíteni, mivel szinte lehetetlen megbecsülni, hogy egy adott időpontban külföldön dolgozók közül hányan maradnak kinn tartósan, és hányan térnek vissza. Összefoglalva: feltételezzük, hogy a következő időszakban várható intézkedések és az emelkedő életszínvonal növelni fogják a szülési kedvet, a születésszám csökkenése megáll (Európa egyes országaiban már mutatkoznak pozitív tendenciák, ami eleve bizakodásra ad okot). A népesség összlétszáma ugyan csak évtizedek múlva, de stabilizálódik, az elvándorlás minimálisra csökken vagy megszűnik. Fellegi Tamás