Mindent visznek az akciós napok a kereskedelemben

Elemzések2017. dec 9.Növekedés.hu

Ha eddig azt hitte, egyedül a Black Friday a nyerő, akkor tévedett. A kizárólag online vásárlási lehetőséget nyújtó árleszállítási napon, az úgynevezett Cyber Monday idején még nagyobb forgalmat bonyolítanak a kereskedők, mint a karácsony előtti kiemelt vásárlási napokon. A magyar megfelelővel még nem rendelkező akciós napot a Fekete Pénteket követő első hétfői napon tartják. A főleg Kínában elterjedt Szinglik Napján is csillagászati mennyiségű árut adtak el idén. Karácsony előtt orjáznak az akciós napok, és ma már sokkal többet vásárolnak ekkor, mint a hagyományos bronz-, ezüst-, és aranyvasárnapkor. A kereskedők jobbnál jobb akciókkal rukkolnak elő: november 11-én Kínában lezajlott a Szinglik Napja, november 24-én jött a Black Friday, végül november 27-én a Cyber Monday. Az Alibaba cég alapította Szinglik Napja idén például 25,3 milliárd dolláros bevétellel megduplázta a tavalyi Fekete Péntek és Cyber Monday együttes bevételét.

Hódít az e-kereskedelem

A Cyber Monday is hasonló kezdeményezés mint a Black Friday, a különbség köztük, hogy ezen a napon kizárólag az online felületeken van lehetőségünk megvásárolni a kedvezményes termékeket. A 2005-ben kezdődött Cyber Mondayt a Fekete Péntek után következő (első) hétfői napon tartják. Idén rekordösszegű forgalmat, 6,6 milliárd dollárt hozott a kereskedőknek, ezzel az összeggel úgy vonult be az amerikai köztudatba, mint a legnagyobb online forgalmat hozó nap. Hazánkban még nem vezették be, de a későbbiekben nagy valószínűséggel számolnunk kell vele. Az akciós napokon elért hatalmas bevételek mind azt mutatják, hogy hamarosan az akciós napok és az e-kereskedelem fogja kitenni a karácsony előtti forgalom nagy részét. Már most kijelenthetjük, hogy több terméket adnak el a kereskedők a kupon vagy akciós napok keretein belül mint például Aranyvasárnapkor Az elmúlt években folyamatosan nőtt az érdeklődés a hálaadási hétvégén tartott hatalmas akciókkal dúsított ajánlatok iránt. A mára már szédületessé vált vásárlási mánia mind online, mind a boltokban hódít.

Idén mindent vitt a Szinglik Napja

A kiskereskedők nyakra-főre próbálnak egymáson felülkerekedni, jobbnál jobb árleszállításokat kínálva mind a Black Friday, mind pedig a Cyber Monday keretein belül. A fogyasztók pedig szívesen választják az alkalmi ajánlatokat, hiszen jönnek az ünnepek, itt az alkalom, hogy az egész család számára olcsóbban, és még időben megvehessék az ajándékokat. Az akciós napokon még mindig az asztali eszközök fogynak a legjobban, utána következnek az okostelefonok és a tabletek. Az idei Cyber Monday az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak 100 milliárd dollárra emelte a vagyonát, és ismét a világ leggazdagabb emberévé tette. A kínai Alibaba vállalat azonban simán lenyomta a Hálaadás, a Black Friday és a Cyber Monday forgalmát is: idén a nem véletlenül pont 11. hó 11-re időzített Szinglik Napján több mint 25 milliárd dollár értékben adtak el termékeket – kizárólag online.

Nem mindenki tartja a tempót

A magyar fogyasztóvédelem tapasztalatai alapján ugyanakkor elmondható, hogy sok kereskedő nem méri fel eléggé az efféle kedvezményes napok iránti hatalmas érdeklődést, és a vállalatok sokszor egyáltalán nem, vagy csak jelentős késéssel tudják csak teljesíteni a megrendeléseket. Nálunk a Black Friday mellett a Joy- és a Glamour-napok is rekordforgalmat hoznak a kereskedőknek. Tanácsos minden vállalkozásnak tudatosan, előre megfontoltan felmérni, képes lesz-e egy ilyen horderejű akció folytán a megfelelő mennyiség és minőség teljesítésére. Az áruhiány miatt a vásárlóközönség hangulata hamar haraggá fajulhat, számos panasz érkezhet, ami mindkét fél számára előnytelen.