Mit várhatnak az angolok Joe Bidentől? - Mi lesz a Brexittel?

Sok ellentmondásos uralkodója, kormányfője volt a brit koronának, Nagy-Britanniának, Boris Johnson azonban valóságos paradoxon még közöttük is.

Zseniális intellektus, óriási ambíció párosul egy kisgyerek szemlélődő lustaságával.

Egy nemrég megjelent könyv (Tom Bower - Boris Johnson, The Gambler) a miniszterelnök nyomorúságos gyerekkorával magyarázza ezt a kettősséget. Karizmatikus, erőszakos apa, szenvedő anya és a gyerek, aki soha nem nőtt fel igazán.

Ez a sodródás a zsenialitás és a bénultság között jellemzi Johnson politikai tevékenységét is. A brit sajtó szerint miután harcolt az EU-val, a Parlamenttel, a Lordok Házával, a médiával Boris Johnson végül belesodródott a legnagyobb küzdelembe, amit ember képes folytatni - a saját magával vívott harcba. Ennek egyik legfontosabb állomása az volt, amikor távozásra szólította fel kabinetjéből talán legszorosabb szövetségesét, szürke eminenciását, főtanácsadóját Dominic Cummingsot.

Cummingsnak kulcsszerepe volt Johnson tavalyi választási győzelmében, és sokak szerint nélküle nem nyertek volna az EU-ból való kilépést pártolók a 2016-os brexit népszavazáson.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Johnson legnagyobb sikereinek kovácsa volt - és ez is lett a veszte.

Olyan hatalom kezdett el koncentrálódni a kezében, amelyet a miniszterelnök már veszélyesnek ítélt. Bírálói szerint egyébként itt mutatkozik meg Johnson úgymond gyermeki vonása - hagyja, hogy más irányítson, nem kormányoz elég erős kézzel, nem tartja kézben a szálakat.

A jövő év meghatározó lesz Johnson politikai jövője szempontjából.

Lehetősége nyílik arra, hogy a brexit után stabil és hatékony szövetséget hozzon létre a Joe Biden által vezetett Egyesült Államokkal.

Jövő novemberben globális klímacsúcsot tartanak Glasgowban. Belföldön meg kell küzdenie az újra erősödő skót szeparatistákkal és a brexit átmeneti idejének lejárta után nem köti már az EU, abban az értelemben legalábbis, hogy nem kell elkötelezett euroszkeptikus kormánytagokat választania.

A belföldi és a külföldi problémák megoldásában azonban egyelőre elég rosszul áll a brit kormányfő.

Rövidebb távon azonban az első és a legfontosabb feladat a pandémia elleni küzdelem.

A brit gazdaság a harmadik negyedévben ugyan rekord tempóban bővült, de még ez a 15,5 százalék sem volt elég ahhoz, hogy a GDP elérje a járvány előtti szintet - az elmúlt év azonos időszakához képest 9,7 százalék az elmaradás.

A negyedik negyedév a járvány újabb hulláma miatt ismét visszaesést hoz majd, 2021. első negyedében viszont szinkronban a globális várakozásokkal az elemzők már fellendülésre számítanak - ha valóban lesz hatékony és elegendő vakcina.

A jövő év elejét azonban egy másik kulcsfontosságú tényező is meghatározza: az EU-ból való kilépés, az átmeneti időszak kifutása. A jelenlegi állás szerint továbbra is patthelyzet van: Brüsszel és London nem tudnak megállapodni. A jövő meglehetősen sötéten fest. Ha esetleg valami csoda folytán Angela Merkel uniós elnökségének védőernyője alatt mégiscsak születik megállapodás, akkor kezdődik csak az igazi iszapbirkózás.

A britek frissen szerzett szabadságukat arra fogják használni, hogy minél távolabb kerüljenek az EU-tól. Brüsszel pedig sportot fog űzni abból, hogy megleckéztesse, megbüntesse Londont. Borítékolható a konfliktus, ritka az olyan válás, amelyben a felek képesek higgadtak maradni.

Az Egyesült Királyság az idén januárban hivatalosan is kilépett az EU-ból, s kezdetét vette az úgynevezett átmeneti időszak, amikor még az uniós szabályok érvényesek a britekre. Szűk két hónap maradt a tárgyalásokra, s bár mindkét fél kifejezte szándékát a megállapodásra, az idő egyre fogy.

Kritikusai szerint Johnson súlyosan eltaktikázta magát.

Szerintük a miniszterelnök is tisztában van azzal, hogy szükség lenne - lett volna - a megállapodásra. Viszont egy ilyen helyzetben mindig van olyan kérdés, amelyben engedni kell. Ezt az engedményt pedig valahogy el kell adni odahaza.

Politikai szempontból tehát a megállapodás nélküli kilépés logikusabb, mint egy utolsó pillanatban, kényszer alatt tető alá hozott egyezség.

Ha nincs megállapodás, Johnson hibáztathatja a másik felet. Ha van, akkor az általa tett engedmények miatt kőkeményen fogják otthon támadni.

Vagyis ha valóban akart volna megállapodást, azt már sokkal korábban meg kellett volna kötnie, hogy az átmeneti időszak előtt legyen ideje kezelni annak belpolitikai közvetkezményeit.

Az EU részéről a szándék világos: Brüsszel szabadkereskedelmi megállapodást akar - de nem bármi áron. Emmanuel Macron a maga szarkasztikus módján ezt világossá is tette egy októberi nyilatkozatában:

a brit miniszterelnök boldoggá tétele nem hivatali kötelessége az EU-ban maradó 27 tagállamnak.

A Brüsszel és London közötti kötélhúzás egy legreálisabb szcenáriója az, hogy félmegállapodás születik. Vagyis nem vezetnek be vámokat és nem korlátozzák az áruforgalom mennyiségét, viszont lesz határellenőrzés és korlátozzák a szolgáltatások hozzáférhetőségét.

A brit kormány szakértőinek becslései szerint ez a variáció a következő 15 év során 5 százalékkal alacsonyabb GDP növekedést hozna a koronának, szemben azzal a 8 százalékos mínusszal, amelyet akkor szenvednének el, ha mindenféle megállapodás nélkül lépnének ki és a WTO, a Világkereskedelmi Szervezet feltételei szerint vezetnék be a vámokat és a kereskedelmi korlátozásokat.

Mondhatnánk, hogy ez a 3 százalékpont 15 év alatt nem olyan tragikus, viszont néhány ágazat számára, mint például a mezőgazdaság vagy az autóipar végzetes csapás lenne.

Egy brit kormányzati szervezet, a National Audit Office (NAO) november elején nyilvánosságra hozott jelentése meglehetősen szomorú képet fest a várható fejleményekről. Kilométeres sorok a határátkelőknél, a kikötőkben, betanuló és ezért lassú határőrök és vámhivatalnokok, hiányzó infrastruktúra a helyszíneken és a hivatalok számítógépes rendszereiben is.

A NAO becslései szerint ha megállapodás nélküli kilépés lesz, akkor jövőre a korona hivatalnokaira 270 millió vámáru nyilatkozat dől majd rá - jelenleg évi 60 millióval küzdenek. Az idén előirányzott 1,4 milliárd font nagyon kevés a szükséges fejlesztésekre.

Londonban vegyes érzelmekkel figyelték az amerikai elnökválasztást.

Johnson ugyan igyekezett Trumppal jó viszonyt kiépíteni, az USA külpolitikájában azonban az Egyesült Királysággal folytatott kapcsolatok másodlagos prioritást kaptak. London és Washington között a második világháború óta “különlegesek a kapcsolatok”.

Ez azt jelentette, hogy az USA számára Nagy-Britannia volt Európa felé az elsődleges hídfőállás.

Ez a helyzet azonban már a háború után viszonylag gyorsan megváltozott. Kennedy elnök egyik külpolitikai főtanácsadója már 1966-ban leírta egy jelentésben, hogy

az Egyesült Királyság “középhatalom”, s mint ilyen nem elsődleges fontosságú az USA számára.

A helyzet azóta tovább romlott, s hiába bízott Johnson abban, hogy Trumppal megtalálja a hangot, utóbbi nem nagyon exponálta magát a kérdésben. A brit miniszterelnök sikeresen állította a maga oldalára Trumpot a brexit kérdésében, csak azt nem vette észre, hogy

az amerikai elnök nem a britek támogatása, hanem az EU gyengítése érdekében áll mellé.

A brit korona az elmúlt évtizedekben London révén pénzügyi szempontból volt fontos, továbbá nukleáris ütőereje révén katonai ütőereje tette fel az amerikaiak térképére.

Biden megválasztásával a helyzet ha csak lehet még rosszabb lett.

A megválasztott amerikai elnök külpolitikai csapata tele van Obama régi embereivel, akik nem felejtik el, hogy Johnson annak idején “fél-kenyainak” titulálta elnöküket.

A jelenlegi helyzetben ráadásul a briteknek lenne égető szükségük egy szabadkereskedelmi megállapodásra az USA-val. Biden azonban már kampánya elején világossá tette, hogy politikájának fókuszában a belföldi kérdések állnak majd.

Így Londonnak valószínűleg jó ideig azt kell még tapasztalnia, hogy az ebben a kérdésben már elindult kétoldalú tárgylalások nem hoznak túl sok eredményt.

Ráadásul Biden nagyon határozottan beszólt Johnsonnak - még a kampány során -, hogy bármiféle megállapodást kizárólag akkor tud elképzelni, ha a brexit után az ír-északír határ átjárható marad. Nemhiába: az ír lobbi még mindig nagyon erős Washingtonban.

Johnson nem nagyon tehet mást: tudomásul kell vennie, hogy az amerikaiak számára az EU fontosabb, mint Nagy-Britannia.

Európa az amerikai export 16 százalékát veszi fel, míg a britek kevesebb, mint 5 százalékot.

Így ha Biden javítani akarja a transzatlanti kapcsolatokat, akkor nem London, hanem Párizs és Berlin felé fordul majd.