Negyven éve tört ki két Nobel-békedíjas politikus kegyetlen háborúja 

1982 június elején egy palesztin szélsőséges csoport merényletet követett el Slomo Argov izraeli nagykövet ellen Nagy-Britanniában. A diplomata életét sikerült megmenteni, a merénylet azonban látszólag tökéletes háborús ürügyet szolgáltatott Izraelnek, hogy megtámadja Dél-Libanont, ahonnan a Palesztinai Felszabadítási Szevezet (PFSZ) már évek óta rakétákkal támadta Észak-Izraelt. A hadművelet neve éppen ezért a Békét Galileának nevet viselte, és eredetileg egy 40 kilométer széles úgynevezett biztonsági pufferzóna létrehozására irányult.

A Camp David-i izraeli-egyiptomi békekötését Nobel békedíjjal kitüntetett Menahem Begin vezette jobboldali izraeli kabinet egy rövid ideig tartó, úgynevezett megelőző hadműveletre kaphatott beleegyezést a Ronald Reagan vezette amerikai adminisztrációtól, pontosabban az Izrael-barát Alexander Haig külügyminisztertől.

1978. szeptember 17. Anvar Szadat egyiptomi (b) és Jimmy Carter amerikai elnök, valamint Menahem Begin izraeli miniszterelnök (j) a Fehér Ház Keleti Termében megállapodást ír alá a Camp David-i csúcstalálkozó után. A megállapodás három évtizedes háborúskodás végére tett pontot. (MTI/UPI)

A junius 6-án indult támadás után a palesztin vezetés egy része elmenekült, az izraeli csapatok gyors előrenyomulást értek el, a háború azonban a 40 kilométeres biztonsági zóna elérésével nem ért véget.

A célok ugyanis időközben módosultak, és ez nagyrészt Ariel Saron akkori hadügyminiszternek, későbbi kormányfőnek és Rafael Eitan vezérkari főnöknek köszönhető.

A libanoni inváziót az izraeli vezetés korábban többször is elhalasztotta, az egyiptomi békét azonban nem akarták tönkretenni, és a kormányon belül sem volt többsége Libanon lerohanásának.

Végül egy korlátozott tervet fogadtak el, amely a palesztin tüzérség visszaszorítására irányult. Saron biztosította a kormánytagokat, hogy nem szándékoznak a Libanonban jelenlévő szíriai erőkkel összecsapni, Bejrút elérése nem a céljuk, a hadművelet a pufferzónára korlátozódik, és nagyon rövid ideig, legfeljebb pár napig fog tartani.

A villámháború azonban Ariel Saron (Arik) háborújává vált, de kétségtelenül mögötte állt a kelet-európai, holokauszt túlélő családból származó Begin is, aki a háború előtt állítólag úgy fogalmazott:

nem lesz több Treblinka.

A 82-es háború során az osloi békeszerződésért később Nobel békedíjjal jutalmazott Jasszer Arafat vezette PFSZ kétségtelenül meggyengült, harcosait átmenetileg Tunézia fogadta be. A palesztin ellenállás végül az izraeli megszállt területekre - Nyugati Part és a Gáza övezet - helyeződött át. 

Bejrúti vérengzés

Libanon ekkor egy végletesen megosztott, a szír csapatok és a PFSZ által részben elfoglalt, legyengült ország volt, ahol 1975 óta polgárháború dúlt, a déli határnál pedig ENSZ békefenntartók tartózkodtak. Emellett a régió két nagyhatalma, Irak és Irán egymással háborúzott.

Az izraeli-libanoni háborúban a Szovjetúnió a szíreket, az USA az izraelieket támogatta közvetetten, ez volt az egyik utolsó hideg háborús konfliktus, amelyet a szövetségeseken keresztül vívtak az akkori, még kétpólusú globális rendszerben.A belső polgárháborúval lekötött, erős, saját nemzeti hadsereggel nem rendelkező Libanon könnyű célpont volt az izraeli hadsereg számára, ezért is túl nagy lehetett a kísértés, hogy ne álljanak meg Bejrút előtt.

Jasszer Arafat 1982 februárban Budapesten. (Fotó: MTI)

Izrael a megbízhatatlan és széthúzó maronita keresztény erőkkel szövetkeztek a PFSZ kiűzésére, ez azonban végzetes barátságnak ígérkezett.

Basír Dzsemajel maronita keresztény vezetőt 1982 szeptember elején elnökké választották, pár nappal később azonban merénylet áldozata lett. A feldühödött falangista milíciák a Bejrút melletti Szabra és Satila nevű menekülttáborokban vérfürdőt rendeztek, a táborokat az izraeli hadsereg védte, de nem avatkozott közbe. a

Az 1000-3500 főleg civil halott képei bejárták a sajtót, óriási nemzetközi botrányt okoztak, Izraelben vizsgálóbizottság állapította meg, hogy súlyos mulasztások történtek, végül Ariel Saronnak le kellett mondania, de Menachem Begin is belebukott a történtekbe.

Saront - akit 2001-ben miniszterelnökké választottak - több alkalommal is nemzetközi bíróság elé akarták állítani háborús bűnökért, népirtásért, de erre végül nem került sor.

A még 1949-ben létrehozott bejrúti menekülttáborokban történt mészárlás rá eső felelősségét sosem tudta lemosni magáról, politikai pályafutása végén azonban kétségtelenül tett több gesztust is a palesztinok felé.

Még kományfőként sztrókot kapott, és közel nyolc évig feküdt kómában, mielőtt meghalt 2014-ben. 

Nehéz örökség

Az 1982-es invázió felemés eredménnyel végződött.

- A PFSZ-t végül kifüstölték Libanonból, de helyét a Hezbollah vette át később, és a PFSZ a megszállt területekről az intifádák formájában folytatta a harcot.

- Szíria szerepe stabilizálódott Libanonban egészen 2005-ig, ami Libanon számára katasztrofálisnak bizonyult. Ráadásul olyan modern fegyvereket kapott ekkor Szíria a Szovjetuniótól, amelyek nagyobb veszélyt jelentettek később Izraelnek.

- Az 1982-es invázió Izrael számára negatív megítélést hozott: a preventív hadviselés feltételeit ugyanis nem teljesítette, mert az övédelem, vagyis Izrael katonai csapása nem állt arányban a támadás előtti palesztin támadásokkal, ezért az ENSZ is elítélte az akciót. Megtorlás címén ugyanis tilos a civil lakosság elleni támadás a genfi megállapodás szerint.

- A zsidó diaszpórán belül is erős megosztottságot hozott a hadművelet, főként a menekülttáborok tragédiája miatt.

Ariel Saron akkori hadügyminiszter, későbbi kormányfő, több mint hét éves kóma után hunyt el 2014-ben.

- Az Egyesült Államokkal is átmenetileg megromlott a zsidó állam kapcsolata, mert Izrael egy rövid, önvédelmi, megelőző akcióra kapott csak zöld jelzést Washingtonból.

Összességében a lengyel események, a Falkland-szigetek elleni háború, illetve az Irak-Irán közötti háború ugyan jó alkalmat kínáltak Izraelnek, hogy leszámoljn a PFSZ-szel, az északról jövő támadásokat azonban csak átmenetileg tudta mérsékelni.

Az izraeli lakosság szerint a leghosszabb izraeli-arab háború végső soron többet ártott, mint használt Tel Avivnak.

A Beginnel együtt Nobel békedíjban részesült Anvar Szadat egyiptomi elnök és az Arafattal együtt szintén Nobel békedíjjal elismert Jichak Rabin izraeli kormányfő egyaránt szélsőségesek merényletének áldozata lett.