Nem akármekkora bérfelzárkózás zajlott térségünkben

Kétféle módszer

A felzárkózásnak két értelmezése van: az egyik, amikor megpróbáljuk két ország vagy régió közt megvizsgálni, hogy az árszínvonalbeli eltéréseket is figyelembevéve valamiféle reálértékű életszínvonal-összehasonlítás teszünk, a másik, amikor egyszerűen összehasonlítjuk a tényleges béreket, jövedelmeket azonos valutában (célszerűen euróban).

Vásárlóerő-paritás

Az első módszer elvileg többet mond a tényleges helyzetről, azonban elég pontatlan, így nehéz igazi összehasonlításra használni. Alapja az úgynevezett PPP, azaz vásárlóerőparitás, amely a megélhetési költségek és a bérek viszonyát próbálja összevetni, de meglehetősen pontatlan, mivel az árszínvonal mérése országonként nagy eltéréseket mutat: más a figyelembe vett fogyasztói kosár (áruk és szolgáltatások) súlya, máshogy mérik a lakhatást, ráadásul a jövedelem nagyságától függően el is tér a fogyasztás tényleges szerkezete.

Tényleges bérszintek

A nominális, tényleges bérek összehasonlítása annyiból is lényegesebb, hogy miután 2011 óta az egész Európai Gazdasági Térségben lehetséges a munkavállalás, a bérek eltérésének döntő szerepe van a munkaerővándorlásban (Nagy-Britannia esetében már 2004 óta, bár a Brexit alakulásától függően lehet, hogy a jövőben megszűnik a lehetőség).

Így most az euróban számított béreket vesszük alapul a fellelhető adatok szerint, ezek meglehetősen jól mutatják, hogy melyik régiós ország mennyit haladt a bérfelzárkózásban. Miután 20 éve vezették be az eurót, megbízható és jól összehasonlítható adatok azóta vannak, ekkora időszak vizsgálata bőven elég is.

Bruttó adatok

Leginkább a bruttó átlagbéreket tudjuk vizsgálni, mivel ezekről egyértelmű adatok állnak rendelkezésre, jóllehet ezek kissé eltérhetnek a tényleges jövedelmi helyzettől attól függően, hogy átlagosan hogyan aránylanak a nettó bérekhez, ráadásul az sem mindegy, hogy valahol lineáris, vagy progresszív adózás van. A trendet ugyanakkor jól mutatják az adatok, miután olyan nagy mértékű a felzárkózás az elmúlt két évtizedben, hogy ehhez képest jelentéktelen az említett pontatlanság.

Nyugati bérnövekedés

A felzárkózás szempontjából a legjobb összehasonlítási alapot a német adatok adják, de a belga, svéd, sőt spanyol adatokkal is összehasonlítást tudunk tenni. Németországban 2000-ben 2550 euró volt a bruttó átlagbér, tavalyig ez 3880 euróra nőtt (idén már közel 4000, vagyis a bérnövekedési ütem nem csökkent a németeknél a gazdaság lanyhasága ellenére sem, de az összehasonlítást tavalyig tesszük, mivel idén még csak részadatok vannak más országokat illetően).

Svédország esetében a 2000-es adat 2250 euró, a tavalyi 3370. Belgium tekintetében az ezredfordulós adat 2300 euró, ami 3400-ra növekedett. A német növekedés így összesen 52 százalék volt, a svéd 50, a belga 48. Nagy eltérések mindenesetre nincsnek, a fejlett európai országok esetében átlagosan 50 százalékkal számolhatunk.

20 éve

Ami régiónk 2000 évi átlagbéradatait illeti, a német átlagbér százalékában: Horvátország 25 százalék, Lengyelország 19 százalék, Szlovákia 15, Csehország 14,5 százalék, Magyarország 13,3 százalék, Észtország 12,3 százalék, Litvánia 11, Lettország 8, Románia 5,5 százalék, Bulgária mindössze 4,3 százalék. Ugyanezek az adatok tavaly: Horvátország és Lengyelország 30 százalék, Észtország 34 százalék, Csehország 32 százalék, Magyarország 26, Szlovákia 26, Románia 25, Litvánia 24, Bulgária 15 százalék.

Bér-rakéta

Ezek alapján a felzárkózási mérték elég jól összevethető: az abszolút nyertes a nagyon mélyről induló Románia: 7-szeresére nőtt a bér euróban (valamelyest torzítja a képet, hogy időközben a munkaadók által fizetendő adó is bekerült a bruttó bérbe), a német bér mindössze 5,5 százalékáról a 25 százalékára nőtt az összeg. A második Bulgária, több mint 5-szörös növekedéssel, ugyanakkor a két ország esetében érthető a folyamat, mivel rendkívül alacsony volt a bázis, mélyről indultak.

Észtország lett a harmadik, ahol 315-ről 1310 euróra nőtt a bruttó bér 18 év alatt, ez bő négyszeres emelkedés. A román és a bolgár mértéknél ugyan kisebb, de miután az észt szint nominálisan is igen magasra, az első helyre emelkedett, nem véletlenül beszélnek észt gazdasági csodáról. Litvánia és Lettország is szépen teljesített 4,4-szeres, illetve 3,6-szoros emelkedéssel, Csehországban 3,3-szorosára nőtt az euróban mért bérszínvonal, Magyarországon a 3-szorosára, Lengyelországban a 2,3-szorosára, míg Horvátországban csak 1,8-szorosára.

Ha a Németországhoz viszonyított arányt nézzük, Bulgáriát kivéve már mindegyik országban eléri a bruttó bárszint a német negyedét, a harmadát viszont sehol nem haladja meg. Ez óriási előrelépés az ezredfordulóhoz képest, amikor a többség adatai 4 és 15 százalék között szóródtak, ugyanakkor látszik, hogy van még hová felzárkózni.

Nettó adatok

Mivel azonban Németországban jellemzően jóval nagyobb a béreket terhelő adók mértéke, mint térségünkben, a mostani helyzet érzékeléséhez már célszerűbb a nettó adatokat is megnézni. Ezekből azonban nem áll mindegyik rendelkezésünkre: a lengyel, cseh és szlovák adatokból csak a jelenlegieket ismerjük, viszont itt már Szlovéniát is vizsgáljuk.

Az etalon ezúttal is a német bérszint lesz, amely az ezredfordulón nettó 1530, tavaly 2330 euró volt, az emelkedés bő 50 százalék. A legnagyobb mértékben, ötszörösére a bolgár nettó bér nőtt (volt honnan), 4,5-4,8-szoros a növekedés az észt, a román és a lett bérek esetében. A litván növekedés 3,6-szoros, a magyar 3,25-szörös (215-ről 700 euróra). A horvát nettó bérek euróban 1,9-szeresükre, a szlovén bérek 1,7-szeresükre nőttek.

Kiegyenlítődés

A legérdekesebb megfigyelés, hogy Szlovénia csak kis mértékben zárkózott fel, és Horvátország is alig többet, de nem azért, mert valamit rosszul csináltak, hanem azért, mert igen jól álltak már az ezredfordulón is. Minden jel arra utal, hogy térségünk felzárkózása a kiegyenlítődés irányába hat (akár igazságosnak is mondhatjuk): a legmélyebbről jövők zárkóznak fel nagyobb ütemben. Ez egy nyitott gazdasági övezetben érthető is: a tőke az olcsóbb munkabérű helyre áramlik, ugyanakkor minél nagyobb a bérlemaradás egy országban, annál nagyobb munkaerőhiány alakul ki, amely nagyobb bérnyomáshoz vezet.

Felzárkózási arány

Végül nézzük meg a nettó bérek esetében is, hogy ki mennyit jött feljebb a német bérek százalékában 18 év alatt, és ki hol tartott tavaly a versenyben. Ketten jöttek az óriási mélyégből a német bérek 6, illetve 7 százalékáról indulva: Bulgária és Románia. Tavaly már 19 és 25 volt a két adat (idén 21 és 27) tisztességes fejlődés, amely egyelőre nem is lassul. Lettországban az ezredfordulón mindössze a német szint 10 százaléka volt a bérszint, tavaly már 32 százalék, Litvániában 13 százalék volt a kezdőadat és 31-ig sikerült eljutni.

Magyarország esetében 14 százalék volt a kezdeti szint, ez 30 százalékra nőtt (idén 32). És most jön az észt csoda: 16 százalék az indulás, 47 százalék a tavalyi adat, idén pedig már 50. A horvát változás szerény, de jóval magasabb bázisról: 26-ról 36 százalékra, a szlovének pedig eleve nagy magasságból a német bérek 42 százalékáról indultak, 47-ig jutottak.

Konklúzió

Összefoglalva: minden olyan EU-tagállam, amely 1990 előtt a keleti blokk része volt, hatalmas bérfelzárkózáson ment át: a nettó átlagbér a német szint 6–16 százalékáról a 19–47 százalékára emelkedett, ezen belül a magyar bér némethez viszonyított aránya több mint duplájára nőtt. Ami a jövőre nézve kedvező: egyelőre nyoma sincs a folyamat lassulásának, így egy újabb ekkora időszak alatt vélhetően minden ország eljut arra a szintre, ahol már csak akkorák a bérkülönbségek a kontinens két fele között, amelyek még országon belül is előfordulnak.