Németország hadereje egy európai középhataloméval ér fel - De 60 atombombát tárolnak ott az amerikaiak

Konrad Adenauer, akkori nyugatnémet kancellár 1957. április 5-én egy bonni sajtóértekezleten az atomfegyverek kifejlesztését, beszerzését firtató újságírói kérdésre a következőket válaszolta:

Különböztesse meg a taktikai és a nagy atomfegyvereket. A taktikai atomfegyverek tulajdonképpen a tüzérség fejlesztésének hatáskörébe tartoznak. Természetesen nem mondhatunk le róluk.

Adenauer ezzel badarságot állított.

Igaz, noha mindkét világháborút túlélte, nem voltak katonai tapasztalatai, nem szolgált a hadseregben, nem is értett a hadtudományhoz, és az atomfegyver-kérdésben sem lett igaza. Az ország törvényhozása rögvest ellene fordult és elutasította, hogy valaha is atomfegyverek kerüljenek német kezekbe...

Ám más vonatkozásokban sem érdektelen a múlt.

1955-56-ig egyik német államnak sem volt reguláris hadserege.

Nyugat-Németország 1955-ben vált a NATO tagjává, és ez azzal járt, hogy elindult a Bundeswehr felállítása.

Nyugaton, az 1949-ben a három nyugati megszálló hatalom zónájában (Trizóniában) az amerikai, angol és francia katonai kormányzók átadták a hatalmat a frissen megalakult Német Szövetségi Köztársaságnak (NSzK), első legendás hírű kancellárjának, az „újjáépítő” Konrad Adenauernek. Ám az NSzK önálló hadereje csak 1955-ben, az ország NATO-ba való felvételével jött létre.

A hidegháború éveiben részben a Nyugattól, részben saját hadiiparától kapott, csúcsminőségű-mennyiségű hagyományos fegyverzetet kapott.

Kelet-Németország (az NDK) egy évvel később, 1956-ban kezdte meg saját hadserege, az NVA (Nationale Volksarmee – Nemzeti Néphadsereg) felállítását.

Paradox módon a szovjet megszállási övezetben, a helyi kommunista párt vezette Kelet-Németországban, a fegyveres erőkben feltűnően nagy volt az egykori náci tisztek, a Wehrmacht katonák aránya.

1958-ban az 1956-ban alapított Nemzeti Néphadsereg (NVA) személyi állományának mintegy egynegyede a hitleri Wehrmacht katonáiból állt.

Még magasabb volt az egykori hitleri hadsereg tagjainak az aránya az NVA legmagasabb parancsnoki, főtiszti-, tábornoki állományában, a 82 vezetői posztból 61-et egykori Wehrmacht-tisztek töltöttek be.

Ugyanakkor a nácitlanítás keleten sokkal radikálisabban folyt le, mint Németország nyugati részén, ezt a keletiek sokszor a nyugatiak orra alá dörgölték. Másfelől a folyamat ellentmondásos volt, az NDK hatóságai a számukra hasznos náci párttagokat, egykori SS-katonákat is felhasználták saját céljaikra. Az NDK hadseregében a náci hátterű alacsonyabb rangú tisztekből kerültek ki az IM-ek, a besúgók, akiket náci előéletükkel zsaroltak…

Az NVA-ban a hírek szerint még nagyobb részt tett ki a besúgók aránya, mint az országos átlag. Pedig az is elképesztő volt, minden 17.-18.-ik felnőtt NDK lakos spicliskedett.

Kezdettől fogva a két Németország a Nyugat és a Szovjetunió katonai szembenállásának a színterévé vált.

Keletről és nyugatról ide összpontosították fegyverzetük színe-javát.

A nyugat- és kelet-német hadsereg

Nyugat-Németországban a három megszálló hatalom, az amerikaiak, franciák és az angolok állomásoztattak jelentős erőket, hogy az NSzK hadseregét támogassák egy feltételezett szovjet-NDK (Varsói Szerződés) katonai támadással szemben. A nyugatnémet hadsereg és a megszálló hatalmak azonban felmérték, hogy nem tudnának megállítani egy nagy volumenű, páncélos ékekkel benyomuló keleti támadást. Ezért a Der Spiegel már 1965-ben címlapsztorit közölt a hírhedt atomaknákról. Ezek az amerikai tervek szerint viszonylag kis robbanóerejű atomfegyverek lettek volna, amelyeket a két Németország határának nyugati körzetében ástak volna földbe, hogy egy keleti támadáskor felrobbantsák.

Kijelölték az úgynevezett „A” zónát, amely több tízezer négyzetkilométeres nyugatnémet határ menti övezetet jelentett Hannovertől keletre, Würzburg és Nürnberg vonalában. Ebben a keleti pufferzónában megengedett lett volna az atomfegyverek használata.

Az atomfegyvereket a Nyugat-Németországban betörő NDK és az ott állomásozó, több elithadosztályból álló szovjet katonai kontingens ellen vetették volna be. Az atomaknák mellett atomágyúk, taktikai atomfegyverek szerepeltek a nyugatnémet oldal fegyvertárában.

Az atomfegyverek bevetéséről persze nem a nyugatnémetek, hanem az amerikaiak döntöttek volna az akkoriban érvényes „masszív megtorlás” doktrina jegyében.

Ez megengedte volna, hogy a Szovjetunió mellett Kelet-Közép-Európa területe ellen is bevessék a nyugati atomarzenált egészen a hatalmas robbanóerejű, az USA-ból, az Egyesült Királyság és Franciaország atom-tengeralattjáróiról indított stratégiai, nagy robbanóerejű atomfegyvereket, a francia légierő gépeiről indított, atomrobbanófejes levegő-föld atomrakétákat.

A terv szerencsére csak terv maradt, az „A” zónában az atomaknák földbe ásására sohasem került sor.

Persze Keleten, az NDK-ban sem volt más a helyzet. A keletnémet hadsereg – párhuzamosan a Bundeswehrrel – gyakorlatilag közvetlen hozzáférést kapott a szovjet gyártmányú, az NDK területén tárolt nagy számú szovjet taktikai atom-robbanófejhez.

Brandenburg tartomány területén, Fürstenberg és Lychen települések közelében a szovjet KGB-tisztek irányításával a hatvanas évek végén két óriási földalatti atomfegyver-raktárat építettek, amelyekben szovjet gyártmányú, közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták atom-robbanófejeit tárolták.

Válsághelyzetben az ott tárolt atom-robbanófejek nagy részét a keletnémet hadsereg ballisztikus rakétáira szerelték volna, szovjet asszisztenciával. Az NDK néphadseregének emellett vegyi- és biológiai fegyverei is voltak (miként a legtöbb szocialista országnak, beleértve Magyarországot is).

Ám az NDK hadserege, felszerelése és a katonák kiképzettsége magasan a Varsói Szerződés többi, nem szovjet tagjáé fölé emelkedett.

A nyugati országrész sem maradt le, a Bundeswehrnek voltak atomfegyver-hordozásra alkalmas repülőgépei, rakétái és amerikai gyártmányú atomágyúi is.

Mind a NATO, mind a Varsói Szerződés katonai hírszerzése tudta, mi a helyzet, hogy egy fegyveres konfliktus esetén a teljes Európa, mindenek előtt az NDK és az NSzK megsemmisült volna a becsapódó több száz szovjet, illetőleg amerikai, nyugati atombombától. Még a katonailag viszonylag jelentéktelen Magyarország is mintegy negyven amerikai, NATO-atombombát kapott volna egy totális kelet-nyugati atomháború esetén.

A német hadsereg ma

Ami a mai helyzetet illeti, Németország területén az Egyesült Államok hadserege mintegy 60, a B61-es fegyvercsoporthoz tartozó atombombát tárol.

Ezeket a bombákat éles hadi helyzetben a német légierő, a Luftwaffe Panavia Tornado Büchelben állomásozó, többcélú vadászbombázó gépekre szerelnék, hogy elinduljanak az Oroszországi Föderációban, vagy Belorussziában lévő katonai célpontok ellen.

A Luftwaffe Tornádóit vezető pilóták a B61-es bombák makettjeivel gyakorolják az atombombákkal végrehajtott támadás fortélyait.

Az Egyesült Államok egyébként milliárd dolláros nagyságrendű programot indított a B61-es atombombák korszerűsítésére.

Ennek keretében a Németországban, más nyugat-európai országokban (egyes jelentések szerint még a törökországi Incirlik NATO-amerikai támaszponton is) lévő B61-es bombákat 2015 és 2018 között kicserélték, vagy feljavították a legkorszerűbb, B61-12 változatra.

Az első lépcsőben a német és az olasz légierő Tornadoi szerezték meg a képességet a B61-12 kezeléséhez, bevetéséhez.

Még három (vagy biztosan kettő, Belgium és Hollandia – a harmadik, Törökország, bizonytalan) NATO-tagállam F-16A/B vadászbombázóit tették-teszik alkalmassá az új, B61-12 bombák hordozására, kezelésére – NATO-amerikai szakszóval integrálásukra.

Hogy a török légierő F-16A/B gépeit is az új amerikai atombombához alakították-e, ismerve az USA-val kialakult, katonai komponenst is tartalmazó feszültséget, kétséges. Annyit tudni, hogy a szupertitkos B61-12 program megvalósítása bizonyos időbeli csúszást szenvedett.

Magyar vonatkozás

Egy magyar vonatkozású érdekesség: az NDK néphadseregében is rendszeresítve volt az 1952-től a Diósgyőri Gépgyárban készített, Magyarországról az NDK-ba exportált, szovjet konstrukciójú 122 milliméteres M-30-as közepes tábori tarack. Egyébként az NDK hadseregének, az NVA-nak a fegyverzete a keletnémet állam összeomlásáig, 1990-ig minőségileg a legjobb volt a Varsói Szerződés tagjait nézve.

Ez olyannyira igaz, hogy az NVA feloszlatása után, amikor eladták a feleslegessé vált keletnémet hadi eszközöket, készleteket, a takarékosabb NATO-nemzetek, mindenek előtt Finnország, alaposan bevásároltak belőlük. Két, a finn légierőben szolgált, kiváló műszaki állapotú Mi-8-as többcélú közepes helikoptert, amelyek állítólag az NDK készleteiből származtak, Magyarország ajándékba kapott a finnektől.

De 1990 után az „össznémet” légierőben is repültek az NDK légi erejének MiG-29-es, szovjet gyártmányú vadászbombázói. 1990 után a nyugatnémet Luftwaffe átvette az NDK-színekben nagyon keveset repült, együléses 20 darab MiG-29A-t és 4 darab tandem-üléses MiG-29UB-t. Ezek a gépek még úgy kerültek ki a nyizsnij novgorodi repülőgépgyárból, hogy nukleáris bombavető képességeik is voltak.

Arról nincs hír, hogy a DASA, EADS (a mai Airbus Defence) által végzett átalakítások során, amikor a NATO-szabvány szerint egyes berendezéseiket kicserélték, távközlési berendezéseiket átalakították, megtartották-e az atombombavető-képességeiket is. Aligha.

Különlegesség, hogy ezt a műveletet nagyrészt az Egyesült Államok finanszírozta. Az átalakított gépek, amelyeket MiG-29G, illetve a kétüléseseket GT jelzéssel regisztráltak, a német légierő 73. Steinhoff repülőszázadában szolgáltak. Egészen 2003-ig repültek, ekkor jelképes, gépenként egy eurós áron átadták őket a lengyel légierőnek. Lengyelországban az 1988-89-ben a Szovjetunióban gyártott gépek, megjárva az NDK, majd utána a Luftwaffe útját, az ország légi erejéhez tartoznak, egy részük ma is aktív szolgálatban áll.

Németország 2020-ban a világ nyolcadik helyén áll a katonai költségvetések tekintetében, és a védelmi büdzsé aránya a nemzeti jövedelemben (GDP) nem éri el az 1,3 százalékot – miközben a NATO-követelményrendszer 2 százalékot ír elő.

Noha Európában magasan vezet gazdasági befolyását illetően, ez nem érvényes katonai erejére, amely átlagosnak mondható.

Tavaly október 20-án 175 456-an szolgáltak a Bundeswehr kötelékében.

A lakosságszámban nagyjából a németekhez közel álló Olaszországban ez a szám 165 500 (aktív szolgálatban), Franciaországban 451 635 (ebből 183 635 tartalékállományban), Nagy-Britanniában 275 660, ebből aktív szolgálatban: 192 660.

Haderő-összehasonlítás, néhány mutatóval

Az adatok 2020-asok, forrásuk a globalfirepower.com szakportál.

A Luftwaffe állományában 712 gép van, ebből 212 merev szárnyú harci gép (vadászbombázó, közeltámogató). A szárazföldi erőkben 245 közepes harckocsi (MBT), haditengerészet: 9 fregatt, 5 korvett, 6 tengeralattjáró szolgál.

Nagy Britannia légi ereje gépállománya 733 gép, ebből 148 merev szárnyú harci gép. Közepes harckocsijainak száma: 227, haditengerészet: 2 repülőgép-hordozó, 6 romboló, 13 fregatt, 10 tengeralattjáró.

Franciaország légi ereje 1229 gép, ebből merev szárnyú harci gép 314. Közepes harckocsik száma: 528, haditengerészet: 4 repülőgép-hordozó, 11 romboló, 11 fregatt, 9 tengeralattjáró.

Olaszország légi ereje: 860 gép, ebből merev szárnyú harci gép 210. Közepes harckocsik: 200, haditengerészet: 2 repülőgép-hordozó, 4 romboló, 12 fregatt, 8 tengeralattjáró.

Törökország: 355 ezer aktív katonájával a NATO második legerősebbje. Közepes harckocsik száma: 2622. Légi ereje: 1055 gép, ebből 224 merev szárnyú harci gép. Haditengerészete: 16 fregatt, 10 korvett, 12 tengeralattjáró.

Megjegyzendő, hogy a németek kiemelkedően magas arányban vesznek részt az ENSZ, más nemzetközi szervezetek békefenntartó, avagy az ennél határozottabb katonai fellépést igénylő béke-kikényszerítő, többnemzetiségű akcióiban Koszovótól, Bosznia-Hercegovinától az afrikai Maliig, a közel-keleti Irakig, vagy a dél-ázsiai Afganisztánig.