Példa nélküli helyzet alakult ki az Ázsia és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) pápua-új-guineai, vasárnap befejeződött csúcstalálkozóján: a térségben egymásnak feszülő USA és Kína ellentéte miatt nem született zárónyilatkozat.

Mike Pence amerikai alelnök a szellemi tulajdon lopásával és méltánytalan kereskedelmi gyakorlattal vádolta Kínát. A kínai államfő, Hszi Csin-ping szerint viszont egyre növekszik a protekcionizmus és az egyoldalú döntéshozatal, amelyben komoly szerepe van az USA-nak. Ez a mostani összecsapás is rámutat arra, hogy változóban van a világ, az USA-nak kihívója akadt a világ vezető hatalmaként. Erről, illetve az USA 21. századi nemzetközi szerepéről, a Trump-kormány tevékenységéről és annak az amerikai stratégiára gyakorolt hatásairól, valamint a világrendi átalakulás lehetséges következményeiről beszélgetett Németh Bence, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója és Klemensits Péter, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány senior kutatója a Trend FM rádióban. A beszélgetésen elhangzott, hogy a második világháború után kialakult világrend egyértelműen az USA szája íze szerint alakult, s 70 évig változatlan volt. De már Donald Trump elnökké választása előtt voltak jelek, hogy Kína is bejelentkezett a világ vezető hatalmának szerepére. Az amerikai nemzetbiztonsági politika középpontjában 1987 óta az amerikai hegemónia fenntartása áll. Ez egyrészt az amerikai modell elterjesztését jelentette a világ vezető gazdasági és politikai szervezetein keresztül, az ország befolyásának erősítése érdekében. De már a kétezres évek elején világossá vált az USA vezetői előtt, hogy a legnagyobb kihívást Kína jelenti. Barack Obama elnök idején került valóban komolyan veszélybe az USA vezető szerepe a világban.

Eközben Hszi Csin-ping hatalomra kerülése óta egyre nyilvánvalóbb, hogy Kína bejelentkezett a világ vezetésére,

amit első lépésben a csendes-óceáni térségben igyekezett megmutatni az Egyesült Államoknak. De a csata másutt is zajlott a két ország között. A Közel-Kelet a második világháború óta mindig is neuralgikus pontja volt a világpolitikának, s mostanában itt feszül egymásnak az USA és Kína. Amíg a távol-keleti ország minden lelkiismeretfurdalás nélkül jó kapcsolatot ápol például Iránnal, addig Trump alatt az Egyesült Államok Egyiptom, Törökország és Izraellel egységfrontot igyekszik összehozni a perzsa állam ellen. Bár sokan bírálják Trumpot, hogy nincs koncepció a politikájában, ebben a tekintetben logikusak a lépései, hiszen a cél az amerikai hegemónia megvédése – legfeljebb szokatlan eszközöket alkalmaz. De nemcsak az elnök retorikája szokatlan és erőteljes a korábbi vezetőkhöz képest: az alelnök és James Mathis hadügyminiszter is erőteljes hangnemet használ, időnként még a szövetséges országokkal szemben is. Ennek a határozott fellépésnek iskolapéldája a Trump által indított kereskedelmi háború, amelynek Kína mellett az Európai Unió is célpontja. Az elnök magyarázata szerint nem lehet tovább hagyni, hogy a világ kihasználja az Egyesült Államokat. Elemzők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy hosszú távon ugyan az USA kerülhet ki győztesen a háborúból, de minden résztvevő komoly károkat szenvedhet az elhúzódó háborúskodásban. Ugyanakkor tény, hogy az amerikai külpolitika részben gazdasági indíttatású, részben pedig a világ csendőrének szerepét igyekszik továbbra is fenntartani. Az utóbbi fontos része, hogy jelentősen fejleszti a haderőt. Ismét felvetődött, hogy korlátozott nukleáris eszközöket is hajlandók bizonyos esetekben bevetni, s ennek örvén új eszközök kifejlesztésén is elkezdtek dolgozni. A felgyorsult fegyverkezés másik hozadéka, hogy az USA az alapkutatások, illetve a high tech fejlesztések területén képes megőrizni jelenlegi pozícióit. Így sikerül elkerülni, hogy az előre törő országok gyorsan letaszítsák a trónról. Bár sokan úgy gondolják, hogy az erőteljes retorika arról szól, hogy az USA fel akarná rúgni jelenlegi erőviszonyokat, erről szó sincs, hiszen annak legnagyobb haszonélvezője éppen az Egyesült Államok. Trump egyszerűen csak védeni akarja az országnak a világban eddig kivívott pozícióit. Az viszont vitathatatlan, hogy az USA fölénye jelentősen csökkent, az összeomlott Szovjetunió utódállama, Oroszország, és a korábban elmaradott Kína feljövőben van. Az amerikai térvesztés oka, hogy amíg korábban igen hatékonyan működött az amerikai gazdaság, ez a hagyományos iparágakban már megváltozott,

igaz, a nagy technológiai vállalatokon keresztül még mindig a globalizáció nyertesei közé tartozik az ország.

A másik oldalon Kína is nyertese a globalizációnak, hiszen az alacsony hozzáadott értékű termelés felszívásán keresztül erőt gyűjtött arra, hogy mostanra a legfejlettebb iparágakban is a világ élvonalába, vagy legalább annak közelébe kerüljön. Ebben persze a gazdasági szereplők mellett a rugalmas gazdaságpolitikát folytató kommunista vezetőknek is nagy szerepük volt.  

Összefoglalva el lehet mondani, hogy az Egyesült Államok olyan mélyen bele van ágyazva a globális világba, és olyan sok szövetségessel rendelkezik, hogy a jelenlegi rend még mindig az USA elvárásai szerint alakul.

Ezért bár csökken előnye a feltörekvő országokkal szemben, még hosszabb ideig megmaradhat vezető szerepe. Ezt Kína ugyan igyekszik megtörni, de hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy hasonló világhatalomra tegyen szert, mint az Egyesült Államok. Az USA esélye vezető szerepének megőrzésére, hogy sikerül fenntartani az Európával együtt felépített liberális demokráciák elsődlegességét. Kína ezzel szemben összefoghatja az egyre inkább elterjedő autoriter rendszereket, s így sikerülhet világhatalommá válnia.