Olaszliszkai borászportré: Öltöny és nyakkendő helyett  bakancs és munkásruha

Legutóbb hol szerepelt a Relique és milyen minősítést kapott?

A legkomolyabb a londoni Decanter nemzetközi borverseny volt, ahol aranyérmet kapott a bor. Ez az elismerés azért nagy jelentőségű, mert az angolok nem „szórják” az aranyakat. Első díjat kapott a Relique az itthon rendezett Vinagora nemzetközi  borversenyen, valamint a hegyközségek nemzetközi tanácsa által szervezett országos megmérettetésen. És a sornak még nincs vége: ahol csak tudunk, megjelenünk borainkkal.

Mit jelentenek ezek az elismerések családi vállalkozásuknak? 

A versenyeztetés segíti az eladást: visszajelzés, hogy jó úton járunk. Nemzetközi „vizsgaeredményekkel”  már könnyebb bebocsátás nyerni a világpiacra. S ha rajta van az előkelő helyezést jelző három „plecsni” a palackon, akkor a fogyasztó hamarabb megveszi a bort, nagyobb bizalommal van iránta. Még akkor is, ha drága. 

A Relique mivel érdemelte ki az első díjat?

Elsősorban a jó alapanyagoknak köszönhetően. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy az alapbor – amiben az aszúszemek áznak – kiváló minőségű legyen. A mi alapborunk egy késői szüretelésű területünkről kerül ki: késő ősszel megindul a szőlőszemek töppedése, helyenként aszúsodása. Ebbe az alapborba kerülnek aztán az aszúszemek, amelyeknek hibátlannak kell lenniük. 

Milyen stílus jellemzi a Kvaszinger borászat aszúit?

Borászatunkban új stílust igyekszünk meghonosítani: frissebb, gyümölcsösebb ízvilágra törekszünk. Ezért rövidítjük le az érlelési időszakot, nem hagyjuk darabban a hordókat, hogy ne érintkezzen nagy felületen levegővel. Ezáltal könnyen érthető, szerethető bort kapunk, szemben az oxidatív, kissé nehézkes, kicsit diós ízvilágú aszúkkal. Ezt az új, fiatalos stílust díjazták a Decanter bírálói is az aranyéremmel, hiszen általában nem jellemző, hogy aszút ilyen fiatalon tüntetnek ki. 

Manapság mennyire állja meg a helyét a régi mondás: az aszú a királyok bora – a borok királya?

Az egyik – hogy az aszú a borok királya – teljes mértékben így van. Ezt jelzik a  nemzetközi elismerések. A fogyasztás azonban csökkenőben van, amint általában az édes borok fogyasztása. „A királyok idejében” jószerivel az aszú volt az egyetlen édes ital, mára viszont már rengeteg a helyettesítő termék. Ezzel a problémával minden olyan borvidék küszködik, ahol édes borokat állítanak elő.

Hogy lehetne kitörni ebből a helyzetből?

Elsősorban az eddigiektől eltérő kommunikációval. A köztudatban az van, hogy az aszú desszertbor, süteményekhez megy jól. De hány olyan ember van, aki mondjuk egy Michelin-csillagos étteremben a 2-3 ezer forintos süteményhez megvesz egy palack minimum 20 ezer forintos aszút. Miért ne lehetne a magas alkohol tartalmú pálinkák helyett aszúval koccintani? A külföldi vendéget aszúval fogadni érkezéskor a szállodákban? S nem elhanyagolható az aszú élettani hatása sem természetes összetevői, magas penicillin tartalma miatt.  Ezeknek a megértéséhez az egész hegyaljai borvidéken újfajta reklám- és marketingstratégiára lenne szükség.

Ebben a kiélezett versenyhelyzetben  milyen a viszony a térség feltörekvő borászai között?

Nagyon jó. Rendszeresen összejárunk, kóstolgatjuk, elemezzük egymás borait. Megvitatjuk a problémáinkat, beszélgetünk a lehetőségekről, ha úgy adódik közösen lépünk fel egy-egy rendezvényen. Apáink generációja ezt nem tudta. Hogy miért?… Nem tudom.

Mióta borászkodik?

Az agráregyetem elvégzése után nem akartam rögtön belevágni a gazdálkodásba, bár megvolt a terület és a felhalmozott tudás is: apám, nagyapám, dédapám is szőlész-borász volt. De láttam a szüleim nehéz életét és úgy gondoltam, hogy inkább öltönyös-nyakkendős leszek. Így helyezkedtem el Budapesten a gazdasági minisztériumban, Három év elteltével azonban rájöttem, hogy ez nem az én világom. Sokak megrőkönyödésére a sok küzdelemmel, sok munkával járó életet választottam.

És ez bejött?

Igen. A természet közelségében sokkal tartalmasabb életet élek, összetettebb a munkám.

Ebbe beleértendő a szőlőkapálás is?

Már nem. Az elején sok fizikai munkát végeztem – bár metszeni még most is kijárok –, de gazdaságunk olyan dinamikusan fejlődik, hogy mára szinte minden energiámat vállalkozásunk menedzselése köti le.

Számokban kifejezve mit jelent ez a dinamikus növekedés? 

Három év alatt megdupláztuk a termelést: 25 ezer palackról 45 ezerre nőtt a termelés közel kilenc hektáron – beleértve az aszú mellett a borvidékre jellemző furmint, hárslevelű, sárgamuskotály borainkat is. De a zászlóshajó mindenképpen az aszú.

Milyen anyagi forrásból tudták megvalósítani terveiket?

Folyamatosan pályáztunk uniós pénzekre. A fiatal gazda támogatás a kezdeti tőkét adta, a telepítésekre külön pályáztunk, majd 2018-ban nagyszabású fejlesztést hajtottunk végre feldolgozó üzemünkben: saválló tartályokat, fix hűtőberendezéseket szereltünk fel, készárú raktárunk klimatizált. Itt van az iroda, és tervezünk egy vinotékát is. S nem utolsó sorban a környezettudatosság jegyében a feldolgozó energiaellátását napelemek biztosítják.

És hogyan állnak az értékesítéssel?

Az eladás, mint sok hazai borásztól, tőlünk is komoly erőfeszítést igényel. Az idei év legnagyobb kihívása, hogy el tudjuk adni a megnövekedett mennyiséget. Igyekszünk minél több nemzetközi tenderen részt venni. Legutóbb a düsseldorfi Prowein nemzetközi borkiállításon sikerült néhány ígéretes kapcsolatra szert tennem: egy londoni kereskedőnek – akinek a brit fővárosban öt borbárja van – már elküldtünk egy raklapnyi bort, s bejelentkeztünk a Qatar Airways légitársaságnál is, ők édes borokra írtak ki pályázatot. De érkezett érdeklődés Belgiumból, Dániából és Lengyelországból is. Folyamatosan tárgyalunk a hazai üzletláncokkal is, eddig a CBA és az Auchan polcaira sikerült bekerülnünk.

Itt ülünk  Olaszliszkán, a szülői ház udvarán felépített borozóban. Előttünk a Bodrog-kanyar, balra a Zempléni-hegység csúcsai.

A közel kétezer fős Olaszliszka olyan település, amelynek adottságai egészen rendkívüliek. Itt találkozik a folyó, a hegyvonulat és a végeláthatatlan mezőség. Kíváló szőlő, és szántóterületek, ártéri legelők vannak, mégsem tart ott a régen mezővárosi rangban lévő település, mint amire méltó lenne.

Miért?

Mert nincs kellő vállalkozó szellem. Pedig lehet itt is érvényesülni, nemcsak Budapesten, vagy külföldön. Csak észre kell venni, és meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat. A borászat bőven kínál lehetőséget a szakmát segítő vállalkozóknak: grafikusoknak, IT-szakértőknek, honlap-fejlesztőknek, -szerkesztőknek. Elkelne egy-két pékség, étterem, cukrászda, szállás is. Pedig a természeti adottságokon túl jó a falu ellátottsága: van posta, gyógyszertár, orvosi rendelő, iskola, óvoda, bolt. Ez egyáltalán nem magától értetődő például egy hasonló méretű franciaországi településen.

A szülői háztól néhány lépésre, a Burgundia utcában (nomen est omen – a szerk.) egy zsákutca végén lakik a párjával, aki nem mellesleg szintén egy fővárosi állást hagyott ott. Két, a harmincas éveik elején járó fiatalnak nem jelent a világtól való elzártságot ez az élet?

Egyáltalán nem. Evezés, úszás, túrázás, biciklizés, megannyi sportolási lehetőség. Focizni járok a mádi műfüves pályára, Sátoraljaújhelyen korszerű jégcsarnok épült, ahol én is megfordulok időnként. Félórányi-órányi autózással sok minden elérhető – Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen –, s ha arra gondolok, hogy Budapesten mennyit ültem dugókban, nem is tűnik hosszúnak egy-egy ilyen út. S akkor még ott vannak a barátaim, borásztársaim, akikkel rendszeresen összejárunk egy – egy sütögetésre, borozgatásra – szóval mi is bulizunk.

Mi a legfelemelőbb a munkájában?

Az az érzés, hogy ha felnyitok egy palackot - az én vagyok. Benne van a rengeteg munka, minden kortyban benne van egy kicsit a lelkem, a személyiségem is. A bor által ki tudok teljesedni, a sikerek erősítik az önbizalmamat, még jobb teljesítményre serkentenek. S ez bizony olykor többet ér, mint a pénz.