„Olcsójános” magyarok – avagy még mindig „alacsony munkabérrel” versenyzünk?

2024-ben az átlagos munkaóraköltség az EU-ban 33,5 euró volt. A különbségek azonban jelentősek. A legmagasabb 55,2 eurós luxemburgi érték a legalacsonyabb, 10,6 eurós bolgár érték 5,2-szerese. A 14,1 eurós magyar érték a harmadik legalacsonyabb, nem éri el az EU-s átlag felét (42 százalék).

Ha hosszabb időtávon is megvizsgáljuk az adatok alakulását, akkor azt találjuk, hogy 2008-ról 2024-re átlagosan 55,1 százalékos a növekedés EU-ban. A magyar érték növekedése viszont ennél sokkal nagyobb: 80,8 százalékos volt. Viszont a cseh érték 97,8, a lengyel érték 136,8 százalékos növekedést mutat!

2024-ről 2025-re a magyar érték növekedésénél (9,7 százalék) 6 országban emelkedett jobban a munkaerőköltség. Például Lengyelországban 19 százalék volt a növekedés. Ezek az adatok arra mutatnak rá, hogy a foglalkoztatás több országban is erőteljesebben drágult, mint Magyarországon.

A munkaerőköltség természetesen nem egyezik a bérköltséggel, mivel tartalmazza a bérek után fizetendő járulékot is. Továbbá a bérköltség teljes értékét sem kapja meg a munkavállaló, mivel abból még adófizetési kötelezettségei vannak.

A magyar bérek nettója

Az Eurostat szerint a munkaerőköltségből a nem bérjellegű költségek aránya is nagyon eltérő az egyes országokban. A magyar arány -13,7 százalék – az alacsonyabbak között van.  Az EU-s átlag 24,7 százalék, a cseh 24,5, a lengyel 18 százalék. Elvileg tehát a teljes költségből Magyarországon magasabb a bérekre költhető arány. A munkavállaló ebből természetesen csak a személyi jövedelemadóval és egyéb terhekkel csökkentett összeget kapja meg. A személyi jövedelemadó Bulgáriában és Romániában a legalacsonyabb: 10 százalék. A magyar érték 15 százalék, a lengyel – a bér nagyságától függően – 12 és 32, a cseh 15 és 23 százalék között változik.

Persze nem csak jövedelemadót kell fizetni. Például Magyarországon levonásra kerül még 18,5 százalék társadalombiztosítási járulék is, így a teljes levonás 33,5 százalék. A nettó bér, vagyis, amit a munkavállaló ténylegesen megkap átlagos esetben a teljes munkaerőköltségből levont munkaadó járulék után megmaradt érték 66,5 százaléka. Vannak azonban egyedi kedvezmények is, mint például a cafeteria, telefon- és autóhasználat vagy különböző költségtérítések és gyermekek utáni kedvezmények, amelyek hozzáadódnak a nettó munkabérhez, de ezek hatása az országos nettó átlagbérre nehezen számszerűsíthető. 

Nagyon fontos az átlag mellett az is, hogy mekkorák a munkabérek közötti különbségek. Ezen belül figyelemre érdemes az úgynevezett nagyon alacsony keresők aránya, amit minimálbérként értelmezhetünk. Sajnos ezzel kapcsolatban csak 2022-re vannak az Eurostatnak összehasonlítható adatai. A magyar érték 14,6 százalék, ami az EU átlag közeli érték (14,7 százalék). Ennél alacsonyabb a kiskeresetűek aránya Csehországban (13,78 %), Dániában (9,7%), Finnországban (6,49%), Svédországban (4,05%), de magasabb például Lengyelországban (18,96%) és Németországban (18,98%).

Alaptalan indok, hogy régiónkban alacsonyabb a termelékenység

Meg kell azonban jegyezni, hogy az „alacsony bér” nem egy egységes EU-s érték, hanem az adott ország bérszerkezetén belüli kell értelmeznünk. Ezért könnyebb összehasonlítani a munkaadók munkaerőköltségeit, mint a munkavállalók nettó bérét. Ez is elegendő azonban ahhoz, hogy megállapítsuk, régiónkban a cégek számára még mindig előnyt jelent az alacsony bérköltség. Ezzel kapcsolatban pedig el kell oszlatni egy szokásos magyarázatot, amely szerint ez így rendben is van, mivel régiónkban a termelékenység is alacsonyabb. 2024-ben 2023-hoz képest Lengyelországban és Bulgáriában nőtt a leginkább a munkatermelékenység. A magyar érték – 0,6 százalék – a 13-dik legmagasabb növekedést mutatja. Viszont csökkent például a termelékenység Ausztriában és Németországban Az EU-s átlagnövekedés 0,3 százalék. 2015-höz viszonyítva a magyar termelékenységi szint 13,2, a cseh 11,9, az osztrák 0,8, a német 0,7, az EU átlag pedig 4 százalékkal nőtt. Nagy kiugrást Lengyelország esetén látunk, ahol a növekedés 25,7 százalékos volt. Tehát a termelékenység alakulása nem feltétlenül indokolja a lassú bérfelzárkózást.

A termelékenység erőteljesebben akkor lenne növelhető, ha régiónkban csökkenne az alacsony hozzáadott értéket előállító cégek aránya. A bérek és a termelékenység összekapcsolása helyett ezért fontosabb lenne a bérek és a gazdasági szerkezet kapcsolatának bemutatása.

Olyan alacsony tudás- és innováció-tartalmú gazdasági szerkezet mellett, mint Magyarországon, ahol az összes beruházás csupán 0,49 százaléka a kutatás-fejlesztési beruházás ugyanis korlátai vannak a termelékenység növelésének. (KSH 2025.08.06.)

A másik említésre érdemes téma az új érték megoszlása. Az új érték bérből és profitból tevődik össze. Régiónkban – a statisztikai adatok szerint – nagyobb az új értékben a profit aránya. Erre utal az is, hogy például 2024-ben a magyar GDP 15,9 százalékát tette ki csak a külföldi cégeknek tulajdonosi jogon járó jövedelem (KSH, 2025.10.01.). A tudásalapú fejlődési útra való áttérés pedig a tudásberuházások növekedésén, a gazdasági szerkezet tudásalapú dinamizálásán át vezet, ami nem képzelhető el alacsony bérekkel.