Összehasonlítottuk Roosevelt New Deal-jét Joe Biden gigacsomagjával

Közel egy évszázaddal ezelőtt 1929. október 23.-án a később a történelembe fekete csütörtökként bevonuló napon, elindult a nagy gazdasági világválság, amely 1929 és 1933 között az egész világot sújtotta. Összeomlott a hitelezés, nagy pénzintézetek dőltek be, visszaesett az ipari termelés, a nemzetközi kereskedelem volumene pedig a töredékére olvadt. Ebből a hosszú recesszióból való kilábalás érdekében indította el 1933-ban a New Deal nevű gazdasági élénkítőprogramot Franklin D. Roosevelt amerikai elnök.

Napjainkban valami hasonló, de mégis merőben más dolog történt: a koronavírus járvány okozta válsághelyzetben, ahogy azt korábban megírtuk, Joe Biden bejelentett egy 2000 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagot, melyet úgy jellemzett, hogy ez a legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta.

Hozzá kell tenni, hogy ezt a csomagot már megelőzte másik három mentőöv is, melyek azonban elsősorban a belső kereslet megtámasztását szolgálták, szemben a most elfogadott Biden-csomaggal, amely kifejezetten hosszabb távú, főleg infrastrukturális és zöld beruházásokra fókuszál.

A mostani válság különbözik az 1929 és 1933 közöttitől

Több szempontból is édemes összehasonlítani Joe Biden mostani csomagját az 1933-as New Deal-lel. Ezt rögtön érdemes azzal kezdeni, hogy a mostani válság a ’29-33-as depressziós időszakhoz képest nem a felelőtlen monetáris politika, a tőzsde, vagy a bankszektor hibájából alakult ki, hanem egy előre be nem látható ok, a COVID-19 világjárvány miatt következett be.

A mostani válságban nem voltak tömeges bankcsődök, közel sem omlott össze a tőzsde, relatíve jól működött a hitelezés, valamint nem kellett szembenézni a hiperinfláció rémével sem. Másik fontos különbség a munkanélküliség: a 30-as évek elején húsz százalék fölé is emelkedett a ráta, most viszont 6,3 százalékra esett vissza a tavalyi átmeneti 14-15 százalékos szintről.

A különbségek mellett közös pontok is akadnak

Komoly különbségeket tapasztalhatunk tehát, de vannak viszont kapcsolódási pontok a két válság között. Mindkét esetben rengetegen veszítették el az állásukat (az 1929-es válságban nagyságrendekkel nagyobb volt a munkanélküliség, ráadásul most a munkaerőpiac visszaépülése is sokkal gyorsabbnak ígérkezik), családok csúsztak le a létminimum alá, beszakadt az ipari termelés, csökkent a nemzetközi kereskedelem volumene. A gazdasági visszaesés tehát mindkét esetben bekövetkezett, viszont itt is érdemes megjegyezni, hogy a mostani pandémia okozta válság alatt nem minden ágazat állt leszállópályára, a 92 évvel ezelőtt kezdődött krachot viszont úgyszólván a gazdaság minden szegmense megsínylette.

Új kor, új kihívások

A fentiek alapján, ha összevetjük a két elnök mentőcsomagját, Bidennek bizonyos problémákkal, mint többek közt a bankszektor talpra állítása nem kell megküzdenie, viszont olyan új kihívások is állnak előtte, amelyek távoli elődjét nem nyomasztották például úgy kell helyreállítani a gazdaságot, hogy közben biztosítania kell a zöld átállást, és meg kell küzdenie a világgazdasági színtéren az ellenfeleivel.

(Ezzel szemben Roosevelt egyik első intézkedése a bankszektor rendbetétele volt, az instabil pénzintézeteket bezáratta, a lakosságot pedig rávette, hogy helyezzék vissza a megtakarításaikat a bankokba.)

A másik szembetűnő különbség az Európával való összehasonlításban keresendő.

Most az amerikai gazdaság Európához képest erősebben húzott már a pandémia előtt is, sokkal gyorsabb volt a kumulatív növekedés a 2008-as krízis után 2020 elejéig, és a tavalyi visszaesés mértéke majdnem feleakkora volt az USA-ban, mint az EU-ban. Sőt, az idei talpraállás is gyorsabbnak ígérkezik Amerikában, hat százalék körüli GDP-emelkedéssel, amiben a magasabb átoltottság is szerepet játszik.

A New Deal első szakaszában Roosevelt visszafogta a mezőgazdasági termelést, hogy normalizálja az árakat, megengedte a munkások szakszervezetekbe tömörülését és létrehozta a szövetségi finanszírozású közmunka-igazgatást. A mostani csomagban nem találhatunk olyan lépéseket, melyek ez előbbiekkel párhuzamba állíthatók.

’’Második’’ New Deal: infrastruktúra fejlesztés

Mivel a recesszióból nem sikerült kilábalni újabb drasztikusabb intézkedéscsomagot vezetett be 1935-ben Roosevelt, melyet szokás második New Deal-nek hívni. Ebben a programban azonnal találunk egy fontos közös pontot a mostanival. A WPA azaz Works Progress Administration program keretein belül, munkanélkülieket foglalkoztatva rengeteg infrastrukturális beruházást valósítottak meg. Iskolákat, autópályákat, hidakat, és egyéb közintézményeket építettek, a projekt keretein belül.

A hasonlóság itt kísérteties. Biden tervének egyik legfőbb pontja, hogy mintegy 620 milliárd dollárért fejlesztik a közlekedési infrastruktúrát, 111 milliárdból bővítik a víz és csatornahálózatot és 100 milliárd dollárból építenek, illetve újítanak fel iskolákat, és ugyanennyiből fejlesztik az internethálózatot.

A fentebb említett infrastrukturális fejlesztések egyébként rendkívül impozáns elemeket tartalmaznak. 20 ezer mérföld úthálózatot és a gazdaságilag legfontosabb legfontosabb hidakat is felújítják Biden infrastrukturális programjának keretében. Az elnök szerint egy generáció életében egyszer adatik meg egy ilyen volumenű fejlesztésű beruházási program, amely a legnagyobb befektetés az amerikai munkahelyekbe a második világháború óta.

Az Amerikai Út és Közlekedési Építővállalatok Szövetsége (ARTBA) szerint a programra égető szükség van nem csak a munkahelyteremtés szempontjából, hanem mert mintegy 220 ezer amerikai híd szorul felújításra, ezek közül 45 ezer szerkezetileg is sérült, és naponta 170 millióan használják. Számításuk szerint a program nélkül akár negyven évet is kellene várni a felújításra, melynek pénzügyi igénye meghaladja a 40 milliárd dollárt.

A legtöbb felújítandó híd Iowa és Pennsylvania államokban található.

Trump adópolitikája után meglepő Biden emelése

Nagy port kavart, hogy Joe Biden adóemelést és globális minimum adó bevezetését is javasolta a programjában. Elődje Donald Trump, hogy felpörgesse az amerikai gazdaságot a korábban hosszú időn keresztül 35 százalékos társasági adót leszállította 21 százalékra.

Ezzel az új értékkel a taxfoundation.org adatai alapján, az Egyesült Államok kikerült a legmagasabb társasági adót kivető államok közül, és nagyjából a középmezőnyben helyezkedett el a társasági adó mértékének alapján felállított rangsorban (a vizsgált 223 ország közül, a 85. helyet foglalta el). Most erről az értékről tervezi Biden 28 százalékra felhúzni a társasági adót. 

Adószakértők és gazdasági érdekcsoportok képviselői úgy vélik, az emelés rossz hatással lenne az amerikai vállalatok versenyképességére: ismét erőre kapna a termelés kiszervezése más országokba, mert nehéz lenne betartatni a globális minimum adót, amit Biden ígért.

Ha a teljes globális körképet vesszük figyelembe, szintén szokatlannak tűnik az amerikai elnök lépése. Szintén a taxfoundation.org adatai alapján, jól látszik, hogy tavaly is inkább adócsökkentéseket hajtottak végre az államok, vagy változatlanul hagyták az adórendszerüket, és idén is ezek a trendek várhatóak, így Joe Biden elég egyedül van ezzel a lépésével.

A társasági adó emelése mellett különösen megmozgatta az állóvizet az a bejelentés, hogy egy globális minimumadó kerülne bevezetésre. Ennek részletei még kérdésesek, de látható, hogy korábban mind az OECD, mind az EU próbálkoztak hasonló terv keresztülvitelével és eddig elmaradt a siker.

Roosevelt is adóemelésből finanszírozta a programját

A Roosevelt féle ’’újraindítási’’ csomaggal azonban közös pontot találhatunk az adóemelések terén. Érdekes módon 1930 és 1940 között 12 százalékról 24-re emelkedett a társasági adó mértéke, emellett bevezetésre került

• többlet nyereség adó, osztalékra kivetett adó,
• tőkeállomány adó,
• szeszesital jövedéki adó,
• 2 százalékos társadalombiztosítási munkáltatói adó, sőt
• az ingatlan adó mértékét is megnövelték.

Összeségében tehát elmondható, hogy Roosevelt is adóemelésből és új adók kivetéséből tervezte finanszírozni gigászi gazdaságélénkítő csomagját, hasonlóan Joe Biden-hez.

A New Deal egy történelmi léptékű program volt, sikeresen csökkentették általa a munkanélküliséget, racionalizálták a mezőgazdaságot, stabilabbá tették a tőzsdét és a bankszektort, a gazdaságot is növekedési pályára tette, viszont érdemes megemlíteni, hogy azt csak a világháború által hozott konjunktúra robbanás mozdított ki teljesen a gödörből.

Roosevelt csomagjának másik másik nagy érdeme, hogy olyan nagyívű beruházások és infrastrukturális fejlesztések jöttek létre, melyek hasznát még a jóval későbbi generációk is élvezték, tehát a New Deal egy nagyon sikeres beavatkozásnak tekinthető. Joe Biden jelenlegi terveinek a kifutásáról és eredményeiről jelenleg nyilván még semmit sem tudunk mondani, hiszen még csak most jelentették be, így tehát ilyen formában minősíteni azt nem érdemes.

Előzik Európát

Érdemes kiemelni ellenben, hogy a 2008-as válság idején Európában megszigorításokkal próbálták meg kezelni a válságot, ami nem vezetett sikerre, még az Egyesült Államok akkoriban éppen engedett a nadrágszíjon, és jobb válságkezelési programot hajtott végre, mint az uniós tagállamok. Most az Európai Unió, tanulva hibájából messziről kerüli a megszorító intézkedéseket, sőt még adócsökkentést is bevezettek néhány tagállamban, miközben komoly pénzt tesznek a gazdaságba különböző forrásokból. Ez azonban uniós szinten nyilvánvalóan lasssabb, mint az amerikai szövetségi költségvetés szintjén.

Az Egyesült Államokban összességében gyorsabban tudtak reagálni, ez már a negyedik bejelentett gigászi mentőcsomag a pandémia kezdete óta, és már most az Uniót maga mögé utasítva halad az USA a kilábalás útján.

Kérdéseket vet fel viszont az a tény, hogy mint látható várhatóan adóemelések következnek, amik lassíthatják, visszavethetik a gazdasági növekedést, de a magasabb eladósodottsági szint fenntarthatósága is probléma lehet később.

A végső mérleget azonban csak hosszú évekkel később vonhatjuk le arról, hogy sikeres volt e Joe Biden nemrég bejelentett történelmi jelentőségű csomagja.