Már csak két percre vagyunk egy végzetes háborútól

A Világvége, vagy az Atomóra percmutatója, amely azt mutatja, mennyire lehetünk a földünket nagyjából lakhatatlanná tevő, az emberiség döntő részét, vagy talán egészét elpusztító atomfegyver-világháborútól, még sohasem volt olyan közel a végzetes „éjfélhez”, az atomháborúhoz, mint ma. Tavaly azt mutatta, két percre lehetünk a világtragédiától. Annak ellenére, hogy a világon felhalmozott atomfegyverek száma az 1986-ban, a hidegháború egyik legforróbb évében regisztrált több mint 70 ezer aktív, bevethető fegyverről csaknem az ötödére csökkentek.

Jelenleg körülbelül 14.500 atomfegyver van a világ hadseregeinél rendszerbe állítva, ezek 92 százaléka a két nagynál, az Egyesült Államoknál és Oroszországnál, mondja az Amerikai Tudósszövetség (FAS).

Vajon vigasztalást nyújthat, hogy nemcsak az atomfegyverek száma, hanem azok pusztító ereje is valamelyest csökkent? Aligha. E mögött több más tényező mellett a célba juttató eszközök nagyobb pontossága rejlik.

A világ legnagyobb ismert atomfegyvere, a Szovjetunió által 1961-ben felrobbantott, a hirosímainál mintegy 2500-szor erősebb kísérleti Cár-bomba sohasem került szolgálatba a szovjet hadseregnél,

vélhetően a több fokozatú hidrogénbomba-építési elvek ellenőrzése mellett az Egyesült Államoknak szánt figyelmeztetésnek szánták.

A mai atomfegyverek a Cár-bomba hatóerejének a századát sem nagyon érik el.

Feltételezések szerint tömeges bevetésük – amely Európára, Oroszországra, Kínára, Észak-Amerikára koncentrálódna - a közvetlen hő, légnyomás és sugárzás okozta pusztításon túl megváltoztatná az egész Föld klímáját. Beköszönthetne a kiszámíthatatlan következményekkel járó „atomtél”, a hőmérséklet drámai csökkenése. Egyes források szerint nagyjából hasonló történhetne, mint amikor 65 millió évvel ezelőtt a mai mexikói Yucatán-félszigetnél egy hatalmas, mintegy Budapest-átmérőjű meteorit csapódott a földbe, az élővilág jelentős része kihalását okozva. Kipusztulhatnának magasabb rendű, bonyolultabb, kényesebb életformák, beleértve a homo sapienst is.

Noha sokkal kevesebb aktív atomfegyverről tudunk, mint a rekord-évben, 1986-ban, mégis az atomháború kirobbanásának a veszélye korábban nem tapasztalt mértékűvé erősödött.

Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az atomhatalmak, a két meghatározó erő, az Egyesült Államok és Oroszország, továbbá a feljövő harmadik, Kína között korábban nem tapasztalt mértékű katonai-politikai-gazdasági feszültség uralkodik. Felgyorsult a nemzetközi erőviszonyok módosulása, radikálisan megváltozhat a korábban évtizedekig ismert kétpólusú, majd 1991-től gyakorlatilag egypólusú világ.

Csak egy elem a többtucatnyiból, amelyek befolyásolják a nemzetközi biztonságot, növelik a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot.

A két nukleáris nagyhatalom, az USA (NATO) és Oroszország atomfegyverei földrajzilag is olyan közel kerültek egymáshoz, hogy percek alatt elérik a másik fél területén lévő célpontokat.

Másfelől az atomfegyvereket célba juttató eszközök, rakéták, cirkáló rakéták, hipersebességű, nukleáris fegyvert célba juttató űreszközök ugrásszerű fejlődést értek el. Tehát, ha véletlenül, vagy például egy terrorista támadás folytán atomrakétákat indítanak el a másik fél ellen, nincs idő a döntésre, a rakéták önmegsemmisítő mechanizmusa bekapcsolására.

Valójában csak a két atom-szuperhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország tette közzé atomfegyver-arzenálja méreteit, engedélyezte más testületeknek annak ellenőrzését. Az összes többi atomfegyverrel rendelkező országnál csak becslésekre lehet hagyatkozni a nukleáris fegyvereik számát illetően.

Ez elsősorban Kínára vonatkozik, amelynek atomfegyver-készleteinek méreteit egyes források Franciaországéval vagy Nagy-Britanniáéval tartják összehasonlíthatónak. Más elemzők szerint ennél jóval nagyobb készletekről lehet szó. Némely ország esetében még az sem bizonyos, hogy van atomfegyvere. Izrael például nem erősítette meg, igaz nem is cáfolta, hogy van atomfegyvere. Észak-Koreánál is a sötétben tapogatóznak. Jószerivel azt sem tudni, hogy van-e bevethető, tehát a hordozó rakéta orr-részébe beleférő méretű atomfegyvere.

A világ a Szovjetunió összeomlásának évében, 1991-ben volt a legbiztonságosabb az atomóra-számítások szerint. Abban az évben az országok bíztak benne, hogy új, a nemzetközi kapcsolatok alakulása szempontjából virágkor köszönt be. Nem így lett.

Paradox helyzet alakult ki azzal, hogy a jelentős atomfegyverkorlátozó megállapodások nagy része a hidegháború, az amerikai-szovjet szembenállás idejében jött létre. A Szovjetunió széthullása óta a meghatározó irányzat nem a feszültségcsökkenést szolgáló új, átfogó leszerelési megállapodások létrejötte, hanem a meglévők felmondása. Lásd a február elején mindkét fél által felmondott, a rövid és köztes hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris hordozóeszközök betiltásáról szóló szerződést, az INF-et.

Talán az egyik leghatásosabb visszatartó erő, hogy ez idő szerint egyetlen országnak sincs olyan védelmi rendszere, amely képes lenne kivédeni egy, az űrből, a levegőből indított tömeges atomtámadást. Itt mindenekelőtt a nagy 2+1-ről, az Egyesült Államokról, Oroszországról + Kínáról beszélünk. Viszont más országokkal együtt ez

a három „nagy” gőzerővel dolgozik egy univerzális védelmet adó atompajzson, annak meghatározó elemein, ám ennek megteremtésére belátható időn belül nincs esély.

Mint ahogy arra sem, hogy a hidegháború idején és a Szovjetunió összeomlását követő időszakban kötött nagy volumenű atomfegyver-leszerelési, nemzetközi biztonságerősítő szerződéseket újabban kövessék. Hiányzik a politikai akarat – és a Világvége óra percmutatója vészesen közeledik a 12-es felé.

Atomóra-állások az egyes években

Hány jelképes perc van még az atomkatasztrófa kitöréséig?

2018 – 2 perc

2017 – 2.5 perc

2016 – 3 perc

2015 – 3 perc

2012 – 5 perc

2010 – 6 perc

2007 – 5 perc

2002 – 7 perc

1998 – 9 perc

1991 – 17 perc

1984 – 3 perc

1980 – 7 perc

1972 – 12 perc

1968 – 7 perc

1963 – 12 perc

Forrás: Az Atomtudósok Bulletinje (Bulletin of the Atomic Scientists)