Spekulánsok ellenszere: miért jelent nagyobb védelmet az amerikai védőpajzs, mint bármely hitel?

A Donald Trumppal való csúcstalálkozót követően hazánk devizaswap-csatorna létrehozásáról szóló egyezményt kötött az Egyesült Államokkal.

A hazai médiában az együttműködési forma széles körű félreértelmezése terjedt el. Súlyos szakmai tévedés a devizacsere-ügyletet összetéveszteni a hitelszerződéssel.

További félreértelmezése a most köttetett megállapodásnak, hogy devizacsere-csatorna megállapodással kizárólag a krízis közeli állapotban levő országok rendelkeznek.

Az Egyesült Államoknak aktív devizaswap-csatornája működik Európában az Európai Központi Bankkal (így az eurózóna összes tagállamával), az Egyesült Királysággal és Svájccal, de kontinensünkön kívül meg lehet még említeni Mexikót, Kanadát vagy éppen Kínát is. A devizaswap-csatorna valójában egyfajta kölcsönös rendelkezésre állás abban az esetben, ha valamelyik partnerországot jelentős gazdasági válság vagy spekulatív támadás érné, ahogyan például 1992-ben az Egyesült Királyságot érte.

Ilyenkor a devizaswap-megállapodásban érintett országok „pénzügyi védőpajzsot” vonnak egymás köré, javítva az ország deviza-likviditását - foglalja össze az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzése.

A devizaswap-csatorna lényege messze áll minden klasszikus hitelkonstrukciótól. Egy hitel egyoldalú viszony: valaki folyósít, valaki visszafizet. A devizacsere ezzel szemben kétoldalú jóváírás: mindkét fél a saját devizájából helyez letétbe a másik számára meghatározott összeget, előre rögzített feltételek mellett. Ez azonnal növeli a partner devizalikviditását, vagyis azt a pénzügyi mozgásteret, amellyel az ország képes védekezni egy spekulatív támadás, tartós árfolyamgyengülés vagy hitelminősítői leértékelési hullám idején. A konstrukció logikája világos: mindkét fél egy korábban meghatározott árfolyamon cserél devizát, a másik fizetőeszközére pedig a partner jegybanki kamatát fizeti, majd a futamidő végén az így létrejött pozíció visszacserélődik.

Nincs tartós adósság, nincs függési viszony, csak ideiglenes likviditásbővítés – pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lehet rá.

A modern pénzpiacokon egy ország fizetőeszközét néhány óra alatt képesek bedönteni a nagy spekulatív alapok. Elég felidézni az Egyesült Királyság 1992-es fekete szerdáját, amikor Soros György támadása szinte pillanatok alatt térdre kényszerítette a fontot. Ha akkor létezett volna amerikai–brit swap-vonal, a brit jegybank a válság előtti árfolyamon, tehát kedvező feltételekkel jutott volna dollárhoz, amellyel megállíthatta volna a pánikot. A swap-csatorna tehát nem a válság kezelése, hanem annak megelőzése. Ezért tekintenek rá a hitelminősítők is stabilizáló mechanizmusként: egy swap-vonal megléte önmagában javítja az ország kockázati megítélését, hiszen jelzi, hogy a devizatartalékok kimerülése irreális forgatókönyv. Többnyire már a swapkeret puszta léte is elég ahhoz, hogy elriassza a spekulánsokat, hiszen tudják: a támadott ország mögött ott áll egy nagy jegybank devizalikviditása.

A devizaswap-csatornák rendszere a 2007–2008-as világgazdasági válság idején vált a nemzetközi pénzügyi stabilitás egyik alappillérévé. Az Egyesült Államok ekkor Svájccal, az eurózónával, Kanadával, Mexikóval, Japánnal, Ausztráliával, Új-Zélanddal és más fejlett országokkal kötött megállapodásokat.

Ezzel párhuzamosan Kína saját régiójában épített ki kiterjedt swap-hálózatot Japántól Dél-Koreán át a délkelet-ázsiai államokig. A COVID-válság újabb hullámot indított: az USA és az EKB ideiglenes swap-vonalakat nyitott többek között Norvégia, Szingapúr és Lengyelország felé. Tavaly már 43 ország rendelkezett legalább egy devizacsere-megállapodással. Magyarország eddig az EKB-n keresztül és Kínával állt swap-kapcsolatban, ehhez érkezett most az amerikai együttműködés, amely a nemzetközi pénzügyi kapcsolatrendszerünk fontos erősítése.

A magyar–amerikai devizaswap-csatorna tehát nem arról szól, hogy Magyarország bajban van, hanem arról, hogy nem szeretne bajba kerülni.

Ez a konstrukció bizalmi szintet jelez, amelyet a FED csak nagyon kevés partnerországnak biztosít. Jelentősége pedig egyértelmű: stabilabbá teszi a forintot szélsőséges piaci helyzetekben, javítja az ország hitelminősítői megítélését, és olyan pénzügyi védőpajzsot jelent, amely válság esetén is biztosítja a devizalikviditást.

A swap-vonal tehát nem hitel, nem adósság, nem kényszerhelyzet. Sokkal inkább egy stratégiai biztosítási forma, a modern gazdaságpolitika egyik legfontosabb megelőző eszköze. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy félreérti a konstrukciót, vagy tudatosan torzít. A valóság ennél jóval egyszerűbb: Magyarország a világ legerősebb gazdaságával hozott létre egy pénzügyi stabilitási szövetséget, amelyből csak erősebben kerülhet ki.