Szuper-katonákat fejlesztenek a nagyhatalmak

Három fő irányt vesznek a szuper-katonák kifejlesztésére, kitenyésztésére irányuló erőfeszítések.

Az első: magukban a hús-vér katonákban a fizikai-szellemi szuper képességek kifejlesztése.

A második: olyan technikai berendezéseket hoznak létre, amelyek a katonák fizikai képességeit megsokszorozzák. Ezek tulajdonképpen szervomotorokból, az emberi testre csatolt acélvázakból állnak, amelyek megsokszorozzák az ember fizikai erejét.

Ilyen szerkezetekkel a harcos gyorsabban tud futni, hatalmas terhek cipelésére is képes, egymaga kiránt a sárból egy beleragadt kisebb katonai járművet, vagy a két karjára erősített mini-rakéta-hajtóművel le tud szállni olyan helyeken, ahová másképpen nehezen jutna el. Az interneten milliókat vonzott az a rövid video-felvétel, amelyen egy katonai rohamcsónakból ilyen kar-minirakétákkal felszáll egy katona és a több száz méterre tőle haladó hajó fedélzetén landol.

Mondani sem kell, milyen fontos lehet egy ilyen képességű alegység egy stratégiai rakományt szállító hajó elleni kalóztámadás leverésében, a terroristák semlegesítésében.

A harmadik, és egyben a legtöbb kérdést felvető irány:

100 százalékig gépeket, robotharcosokat építenek a katonai laboratóriumokban. Ennek egyik al-programja az emberi agy és a számítógépek összekapcsolása.Ez akár közvetlenül, finom elektródáknak az agyba való bevezetésével, vagy telepátián alapuló, közvetett kapcsolattal működhet.

Mindhárom katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok, az Oroszországi Föderáció és Kína foglalkozik mindhárom fő fejlesztési csoporttal.

Talán a legérdekesebb irány a harmadik, a robotkatonák kifejlesztése és/vagy az emberi agy összekötése a gépekkel, az informatikai technikával.  

Ez közelebb járhat a valósághoz, mint gondolnánk – ugyanakkor irdatlan mennyiségű technikai problémát vet fel.

Kezdjük a legbonyolultabbal.

A robotharcos, és a beleépített mesterséges intelligencia alkalmazásának egyik alapkérdése: vajon a tanulásra képes robot egy idő után nem kerekedik-e megteremtői fölé, nem fordul-e ellenük?

Mert a robotkatonák, megteremtőik céljainak megfelelően egyértelműen megszegik Isaac Asimov világhírű tudományos-fantasztikus író még a második világháború idején, 1942-ben megfogalmazott, máig alapvető három (robotika) törvényét?

Ezek:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Szóval a robotkatonák megalkotása roppant kockázatos dolog. Ma egyelőre nem tartunk itt.

A mesterséges intelligencia (AI) egyes részelemei ugyan be vannak építve a robotokba, de ezek még nem képesek komplex, önálló döntésekre – legalábbis a hadseregekben, nemzetbiztonsági szervezetekben.

A mai kor katonai-nemzetbiztonsági alaptörvényét már megfogalmazták: minden olyan folyamatban, amelyben emberéletekről van szó, azaz gyakorlatilag a fegyveres harc bármely szakaszában, tilos olyan automatizált rendszerek alkalmazása, amelyek ember nélkül döntenek a tűzparancsról. Ennek az alapelvnek a tömör angol nyelvű megfogalmazását követik az Egyesült Államok fegyveres erőiben is.

Ennek a megfogalmazásnak a lényege angol betűszóval:

HITL, vagyis human-in-the-loop. Ez körülbelül azt jelenti, mindig embernek kell részt vennie, kimondania a végső szót az emberéletekről szóló, robotok bevonásával végrehajtandó döntési láncban, folyamatokban. Tehát hiába vannak szuper-okos, mindent látó, a célt, a célszemélyt azonosító, a robotok által vezérelt rakéták, amelyeket az ember nélküli drónok indítanak, azokat a folyamatot távolról figyelő és irányító ember parancsa, gombnyomása nélkül nem bocsáthatják útjukra.

Ilyen rendszerek végeztek Kaszim Szulejmani iráni katonai vezetővel a bagdadi repülőtéren. A két gépkocsiban ülő iráni delegációt és a kíséretet, iráni, iraki biztonsági embereket, gépkocsi-vezetőket, összesen tíz embert egyidejűleg több rakétacsapás érte. Valamennyien meghaltak.

A tűzcsapásról a döntést a CIA egyik magas rangú tisztje hozhatta ezer kilométerekkel a szinhelytől.

Összefoglalva: katonai robotok, amelyek távirányítottak és felkutatják, semlegesítik az elrejtett aknákat, levegőből támadnak célpontokat, megfigyelnek-elemeznek helyzeteket – már léteznek, az embert helyettesítő, önállóan döntő, felfegyverzett robotkatonák még nincsenek.

Úgyhogy egyelőre olcsóbb, egyszerűbb az első út, a hús-vér emberek képességeinek továbbfejlesztése. Azt mondják, az ember fizikai teljesítőképességének határait még nem értük el.

Ezt számokban kifejezve a mai sportolók teljesítménye jelzi, ha összevetjük az akár fél évszázaddal előttiekkel.

A szuper-katonák mellett dolgozó orvosok, laboratóriumi kutatók a lehető legjobb szerekkel kondicionálják a katonákat.

És a szuperkatona-kitenyésztés irányítói vélhetően sokkal durvább „doppingszereket” vetnek be a teljesítményfokozás, az ember, az egyesharcos fizikai és szellemi képességhatárai kitolása érdekében, mint a sportorvosok, edzők.

 Olyan (vegyi) anyagokról van szó, amelyek időlegesen fokozzák az emberi szervezet fizikai és szellemi teljesítő képességét. Az már bizonyított, hogy büntetlenül nem alkalmazhatók, hosszú távon a szert használók súlyos árat fizethetnek.

Korábban, a második világháborúban már tömegesen alkalmazták mindkét oldalon az amphetamin-alapú készítményeket.

Ezek ideiglenesen felfokozzák a teljesítményt, csökkentik az alvásigényt, megerősítik a fizikai képességeket, akik beszedik ezeket, jobban bírják a fájdalmat, a nélkülözést. Ezen szerek tartós alkalmazásának azonban ára van, az emberi szervezet nem hagyja, hogy vég nélkül kizsákmányolják.

Ma már az amphetamin-alapú szereket felváltják mások, például

a következő generációt képviselő, modafinil-alapú készítmények. Ezek „polgári” formáit a dél-amerikai, délkelet-ázsiai, balkáni droglaborokban ipari méretekben gyártják, árasztják el velük a világpiacokat. A szinte naponta megjelenő újabb és újabb dizájner-drogok egy részét is a nagy katonai kutatóintézetekből kiszivárgott-ellopott dokumentációk alapján gyártja a szervezett alvilág.

Csak Ashraf H.-ként említi a német média a nagyrészt közel-keleti gyökerű, kábítószergyártó-csempésző német alvilág fejét. Eme kábítószer-mafia ellen a német rendőrség, bevetve a különleges alakulatokat, a SEK-et is, 2020. december 14-én nagyszabású akciót indított.

A modafinil-készítményeket (amelyek alapja a Diphenylmethylsulfinylacetamide nevű vegyület) mára már szinte szabadon forgalmazhatják.

Akik ezt a Provigil, Modvigil-200 néven is ismert szert szedik, ideiglenesen akár több napig képesek alvás nélkül, teljes értékű emberként tevékenykedni, adott esetben harcolni.

A technika fejlődésével a nagyhatalmak stratégia bombázógépei (az USA, az Oroszországi Föderáció és Kína tartozik ebbe a körbe) a légi utántöltési rendszerek elterjedésével képesek egyfolytában akár egy hétig a levegőben maradni.

Az őket vezető pilótáknak azonban nagy kihívás a maratoni időtartamú repülés, emiatt a kismértékű függőséget okozó modafinil-készítményekkel tartják őket formában.

Faramuci helyzet. Miközben egyes helyzetekben a hadsereg, a biztonsági erők alkalmaznak modafinil-alapú szereket, a rekrutákat az általános drogfüggőségi vizsgálat keretében tesztelik modafinilre is.

Nagyvállalatok is szokták alkalmazottaikat tesztelni, vajon szedik-e a tiltott modafinil-készítményeket, amelyek befolyásolhatják munkájukat.

Noha az ókortól kezdődően az első világháború rohamrum-adagjaiig, a második világháborúban a támadást megelőzően a szovjet katonáknak kiosztott „szto gramm” vodkáig gyakorlatilag minden hadsereg alkalmazott teljesítmény-fokozókat, ezt a náci haderő, a Wehrmacht vitte szinte tökélyre a második világháborúban.

A Pervitin nevű, metamphetamin alapú tablettát egy német tudós, Fritz Hausschild szabadalmaztatta 1937-ben. A náci hadvezetés hamar felfedezte, hogy a Pervitin egyfajta „csodafegyver”, amely radikálisan csökkentette a katonák alvásigényét, éhségérzetét, lélektanilag pedig felspanolta őket, a sebezhetetlenség, az ellenféllel szemben a felsőbbrendűség érzését keltette bennük.

Ezért is a német birodalom 1941-től betiltotta a szer nyilvános forgalmazását, miközben a frontra tízmillió számra szállították a tablettákat.

Heinrich Böll német író, a második világháborús Wehrmacht katona a frontról írt leveleiben könyörgött a családjának, küldjenek Pervitint, mert egyre nagyobb adagokban való szedése nélkül nem tud létezni. A Wehrmacht páncéloskatonái „tankcsokoládénak” nevezték a rendszeresen kiosztott tablettákat, amelyeket a Luftwaffe pilótái csak „repülősóként” emlegettek. Hitler, orvosának, dr. Morellnek „köszönhetően” metamphetamin-függővé vált, ez történetírók szerint a háború későbbi szakaszában rossz döntések sorozata meghozatalához vezetett.

Amerikában a katonai kutatásokat koordináló szuperszervezet, a DARPA az emberi agy és a számítógépek összekapcsolásával a gép-ember szisztémával megvalósítandó gondolatátvitellel kísérletezik. Az oroszok hasonló programját „katonai parapszichológiaként” emlegetik és az Armejszkij Szbornyik (a moszkvai védelmi minisztérium folyóirata) egyik, tavaly márciusi cikke szerint a megfelelően kiképzett katona képes a foglyul ejtett ellenfél gondolataiban olvasni. Ezt a módszert állítólag már a csecsen háborúkban 1994-től megszakításokkal 2009-ig alkalmazták.

Az ilyen szuper-katona képes rá, hogy egy lezárt széfben lévő dokumentumot elolvasson és visszaadjon, még akkor is, ha az számára ismeretlen nyelven íródott - állítják.