Trump vámpolitikája egy félreértésre épül? Dobozi István írása

Nem véletlen, hogy a kereskedelmi hiány leépítését gazdaságpolitikai prioritásként kezelő elnök megszállottan Kína megregulázására összpontosít. A kormány nemzetbiztonsági stratégiája a kétoldalú egyensúlyzavart a nemzetbiztonsági kockázat rangjára emelte.

Külkereskedelmi deficit: makroökonómiai szükségszerűség

Felmerül a kérdés: van-e gazdaságilag racionális alapja Washington merkantilista beütésű kereskedelempolitikájának, s különösen a Kína elleni vámháborúnak?Alapvetően nincs, annak ellenére, hogy egyes kínai kereskedelmi technikákkal szemben Amerikának már hosszú ideje jogos, de javarészt orvosolatlan panaszaik voltak. Nem véletlenül hemzsegnek Kína-ellenes panaszoktól a WTO alacsony hatékonyságú vitarendezési mechanizmusai.

Trump agresszív vámpolitikája két ingatag pilléren nyugszik.

Az egyik a kereskedelmi deficittel kapcsolatos félreértés: az a legszimplább populista-merkantilista tévhit, miszerint az import rossz, mert megöli a hazai munkahelyeket, az export viszont jó, mert új állásokat teremt. A másik pillért a kereskedelmi globalizáció hatásainak nem kellő ismerete alkotja, ami a kínai mérlegtöbblet mértékének és gazdasági jelentőségének túldramatizálásához vezet.Trump tipikusan nulla összegű, konfrontációs gondolkodásmódjában Amerika mint globális szuperhatalom számára vereséget jelent a nagyléptékű kereskedelmi hiány, ami ellen tenni kell. Szerinte az olyan kiugróan nagy exportöbblettel bíró országok, mint Kína, Németország, Japán, Mexikó és Dél-Korea „tisztességtelen” kereskedelmi technikákat alkalmaznak Amerikával szemben, s főként ennek köszönhetik mérlegaktívumukat. Trump szakmai stábjának többségére jellemző a nemzetközi közgazdaságtan fölöttébb hézagos ismerete.

Az egymással intenzíven együttműködő olyan nehézsúlyú gazdaságok között mint Kína és az USA hosszú távon alapvetően makroökonómiai tényezők idézik elő a kereskedelmi aránytalanságokat.Trump nem vesz tudomást arról, hogy – sajátos és rövid távon megváltoztathatatlan makroökonómiai fundamentumai miatt – Amerika számára természetes strukturális állapot a tetemes külkereskedelmi mérleghiány. Ráadásul matematikai szükségszerűség is a nemzeti jövedelmi azonosságból levezethető alábbi formula alapján: Export – Import = Megtakarítás – Beruházás. Alapvetően tehát a nemzeti megtakarítás és beruházás volumene közötti rés határozza meg a kereskedelmi mérleghiány nagyságát.

Az Egyesült Államokban a beruházások tartósan nagyobbak a belső megtakarításnál.Ebből a makroökonómiai konstellációból törvényszerűen következik az importtöbblet kialakulása a kereskedelempolitikától nagyrészt függetlenül. Nem véletlen, hogy az USA második világháború utáni exporttöbblete az 1970-es évek első felében csapott át deficitbe, amikor a megtakarítási ráta trendszerűen süllyedni kezdett.

Részben a dollár nemzetközi kulcsvaluta szerepének köszönhetően a kereskedelmi mérlegdeficitet ellensúlyozza a fizetési mérleg tőkeszámlájának a fölöslege, többek között amerikai kincstárjegyek külföldiek általi vásárlása. Ennek következtében Amerika tovább nyújtózkodhat, mint ameddig a takarója ér, azaz tartósan többet fogyaszthat, mint amennyit megtermel. Ez nem a kereskedelmi deficit által okozott vereségre utaló állapot.

A külkereskedelem makroökonómiáját tekintve Kína tökéletes ellenképe Amerikának: a szuper magas belső megtakarítás (2018-ban a GDP 46,6 százaléka) jelentős kereskedelmi mérlegtöbbletet szül.Kína az áruforgalmi többlet formájában valójában belső megtakarítása egy részét exportálja az USA-ba. Emellett az amerikai állampapírok folyamatos vásárlásával és amerikai gazdaságban eszközölt egyéb beruházásaival az ázsiai ország lehetővé teszi a kétoldalú mérleghiány hosszú távú fenntartását.

A fenti makroökonómiai összefüggésekből logikusan következik, hogy az USA nem túlfűtött protekcionizmussal, hanem elsősorban a megtakarítási ráta emelésével tudná a strukturális kereskedelmi mérleghiányát tartósan mérsékelni.A szövetségi kormány a nemzeti megtakarítási rátát emelni tudná például a költségvetési hiány csökkentésével. Az amerikai gazdaságban empirikusan bizonyítható az „ikerdeficit” megléte, vagyis a költségvetési és kereskedelmi hiány tendenciaszerű együttmozgása.

A kereskedelmi globalizáció optikai torzításai

A világkereskedelem korszerűtlen, a globalizáció előtti érát tükröző felfogása a másik ok, amiért Trump és kereskedelempolitikai stábja számára Kína mumussá vált.Az elmúlt évtizedek viharos ütemű gazdasági nemzetköziesedése és a multinacionális vállalatok kontinenseken átnyúló értékláncai elavulttá, torzítottá tették a hagyományos, bruttó szemléletű kereskedelmi statisztikákat. A nemzetközi szállítási hálózatok felnagyítják a világkereskedelemben a globális értékláncok végén elhelyezkedő olyan összeszerelő országok súlyát, mint Kína.

Kína az évek folyamán a világ legnagyobb ipari összeszerelő műhelyévé tornázta fel magát, ahol főként a más ázsiai országokból (Japán, Dél-Korea, Tajvan stb.) és az USA-ból odaszállított közbenső termékek végső összeszerelése folyik, igen gyakran jelentős kézi munkára támaszkodva.Az ázsiai ország exportjának nagyobbik fele főként amerikai multikon keresztül jut a világpiacra és az USA-ba. A bruttó szemléletű exportstatisztikák azonban a végső termék teljes értékét a „feladó” országnak tulajdonítják, akkor is, ha az ott hozzáadott érték csak töredékét teszi ki a végtermék teljes értékének.

Például 2017-ben az amerikai Apple cég Kínában összeszerelt iPhone-ja mesterségesen felnagyítva, 16 milliárd dollárt kitevő értékben járult hozzá Kína Amerikával szembeni exporttöbbletéhez, mivel az okostelefon 230 dollárra becsült előállítási egységköltségén számították be az exportba. Az egységnyi kínai hozzáadott érték – alkatrészek és munkaerő – azonban csak 8,5 dollár volt.

A kínai hozzáadott érték aránya az Amerikába irányuló statisztikailag kimutatott export harmadára becsülhető. A Kínával szembeni „tényleges“ amerikai kereskedelmi hiány így mintegy 100 milliárd dollárral kisebb, mint amennyit a hivatalos statisztikák mutatnak. A szolgáltatáskereskedelemben (turizmus, oktatás, pénzügyi szolgáltatások stb.) az USA-nak jelentős, évente 40 milliárd dollárra rúgó exporttöbblete van kínai relációban.

Emellett Amerika Hongkonggal szembeni 30 milliárd dolláros kereskedelmi többletének java részét Kínába re-exportálják. De ami a kétoldalú gazdasági együttműködés összképe szempontjából a legfontosabb: a Kínában működő amerikai multik (Apple, Nike, Ford, General Motors stb.) évente mintegy 250 milliárd dollár értékű árut adnak el az ottani belső piacon. Például a GM már több járművet értékesít Kínában, mint otthon.

A gazdasági együttműködés egésze szempontjából az összkép tehát meglehetősen kiegyensúlyozott, sőt a Wall Street Journalban és a Financial Timesban közölt becsléseim szerint még némi nettó többlet is mutatkozik Amerika javára.Mindez ellentmond a Trump-kormány által hangsúlyozott „kolosszális aránytalanságnak“, Amerika Kína általi „megvágásának“, amely az árukereskedelemre való túlzottan egyoldalú, korszerűtlen szemléletből következik. Ez vezetett Washington Peking elleni aránytévesztett protekcionista lépéseihez. Trump nem érzékeli, hogy a Kína büntetését és megregulázását célzó importvámokat Amerika végső soron saját magára veti ki.

"Amivel Trump nincs tisztában: az amerikai kereskedelmi deficit mélyen strukturális jellegű" címmel 2020. május 21-én, Donald Trump első elnöksége és elsősorban Kína ellen indított vámháborúja alatt jelent meg Dobozi István alábbi írása. A téma és az analitikus megközelítés szuper aktualitása miatt az írást újra közöljük.

A szerző a Világbank korábbi vezető közgazdásza.