Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új boros webshop jelent meg, a piacot is átrendezheti

Elemzések2021. jan. 16.Kovács Dániel

Tavaly októberben bontott vitorlát a WineShop.hu. Az új magyar boros gyűjtőoldal célja, hogy közvetlen összeköttetést teremtsen termelők és fogyasztók között. Az oldal gyakorlatilag egy virtuális piactér, ahol a borászatok önállóan üzemeltetett webshopjaik csomagajánlatait, később termékeit jelenítik meg. Nincs könnyű dolguk, hazánkban eddig nem hasított a netes borvásárlás, ám a járványhelyzet miatt már elkezdtünk hozzászokni, hogy olyan terméket is online rendelünk, amikért eddig a boltba jártunk. Ha a modell beválik, akár a hazai borkereskedelmet is megváltoztathatja, és ha az alkotók végső célja, a külföldi terjeszkedés is sikerül, az a magyar borok exportját is fellendítheti.

Nem volt ördögtől való gondolat 2020-ban borokat forgalmazó webshopot indítani. A pandémiás helyzet miatt a tavalyi esztendő eleve az online értékesítésnek kedvezett, a tavaszi lezárások alatt pedig hozzászoktunk, hogy olyan dolgokat is az interneten rendeljünk, amit normál helyzetben eszünkbe sem jutna. Ilyen termék a bor is, amit jellemzően az áruházak polcairól emelünk le, vagy személyesen vásárolunk meg a termelőtől. De korábban a borászatok sem kapkodtak az internet kínálta lehetőségek után, a nagyobb játékosok üzemeltettek csak webshopot, beszédes adat, hogy az online értékesítés nem tudott egy százalék fölé nőni hazánkban, de Nyugat-Európában is bőven tíz százalék alatt teljesít. Ezt az állóvizet zavarta fel a koronavírus, tavaly év végén jelentette be a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József, hogy egy beruházói csoport közel ötszázmillió forintos befektetéssel indít online borkereskedést, de megjelent egy egészen egyedi kezdeményezés is. A Wineshop.hu, amely közvetlenül kapcsolja össze a termelőt a fogyasztóval.

Az ötlet alapja már húsz éve a fejemben volt, igény is volt rá az ágazaton belül, de a technológiai háttér sokáig hiányzott ahhoz, hogy belevágjunk 

meséli Pintér Zsolt, a Wineshopot üzemeltető a WineGroup Projekt kereskedelmi és marketing vezetője. Idén viszont informatikai partnerünk, a Futurion Kft. forradalmi online borkereskedelmi megoldással jelentkezett.

A Wineshop.hu online piactérként gyűjti egybe a borászok saját, testreszabható, online borboltjait, ami egyszerűen, pár kattintással létrehozható.

A koronavírus kényszeríti ki a változást

A turizmust, vendéglátást és rendezvényszektort érintő járványügyi korlátozások jelentősen megtépázták a hazai borkereskedelmet és a borfogyasztást, főleg azok a jellemzően kis és közepes borászatok jártak rosszul, akik nem rendelkeznek webshoppal, és termékeiket nem forgalmazzák a nagy áruházak. A Borászati Vállalkozások Európai Bizottságának becslése szerint az unió borfogyasztása körülbelül harminc százalékkal esett vissza, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig úgy számolt, hogy a minőségi borokat előállító, vendéglátásba szállító hazai borászatok eladásai akár hatvan-nyolcvan százalékkal is visszaeshettek a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet miatt.

- Amikor elkezdődtek a tavaszi lezárások, megpróbálkoztunk a házhozszállítással, de nagyon sok a rossz tapasztalat, a gondosan becsomagolt borok rendre összetörtek. Volt olyan küldemény, amely szőrén szálán eltűnt, előfordult, hogy a feladott három palack borból mindössze egy jutott el a címzetthez, rejtély, hogy a többi hova lett – meséli Vittényi Dániel, a villánykövesdi Wingert Családi Pince tulajdonosa. A borászok többsége ezért inkább többet költ a csomagolásra, hogy a töréskárt elkerüljék, de még így is előfordulnak balesetek. Ráadásul Vittényi szerint az ilyen esetekben szinte lehetetlen jogi úton kártérítést kapni, ezért ma már ahova csak lehet, inkább maga szállítja ki a rendelést.

- A nagy futárszolgálatok többsége futószalagon kezeli az árut a központi depóban, ami nem kedvez a törékeny borosüvegeknek – mutat rá Pintér Zsolt. Ezért ők külön megállapodást kötöttek a Sprinterrel, így kézzel kezelik a Wineshop-os szállítmányokat, amelyekre ennek köszönhetően száz százalékos törésgaranciát tudnak vállalni.

- Ez egy sokkal zöldebb megoldás, mivel nem kell biztonsági okokból dupla, vagy tripla csomagolásba helyezni a palackokat, ráadásul a küldemények nem utaznak felesleges kilométereket egy kereskedő központi raktárba, hanem egyből a vásárlóhoz mennek – teszi hozzá.

Véletlenül egy rendszerhibát is kiküszöböltek

A Wineshop.hu jelenleg kezdeti verzióban fut, a következő félévben még számos fejlesztést kap majd, például különböző szűrők kerülnek a rendszerbe, hogy a felhasználó könnyebben eligazodjon a borvidékek, fajták és csomagok között. Jelenleg huszonöt borász kínálja portékáját virtuális borboltjában, ez nagyjából kétszáz borfajtát jelent, de a tulajdonostársak reményei szerint viszonylag gyorsan negyven-ötvenre ugrik a borászaik száma, ami a kínálatot is jelentősen megnöveli.

- Folyamatosan jönnek be új ügyfelek, úgy látszik, erre tényleg szükség van a piacon – véli Pintér Zsolt, aki már a következő nagy dobást tervezi, ez lesz a WineEvent.hu, ahol a legkülönfélébb boros rendezvényekre – borkóstolókra, borvacsorákra lehet majd kényelmesen és minél egyszerűbben jegyeket értékesíteni.

Ráadásul, ha a Wineshop.hu beválik, akkor az ágazat egy régi problémájára is megoldást kínálhat.

- Nálunk évtizedek óta úgy történik az értékesítés, hogy a termelő eladja a bort a nagykereskedőnek, aki harminc, hatvan, vagy százhúsz nap múlva fizet érte, szemben például Németországgal, ahol a viszonteladó fizet, és utána szállít a borász. Emiatt a termelők meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A virtuális borbolt ezt úgy küszöböli ki, hogy kiiktatja a köztes kereskedőket a folyamatból, a borász pedig azonnal megkapja a pénzt, amint a vásárló kézhez kapta a csomagot. Ez a modell megváltoztathatja a hazai borkereskedelmet – véli a WineGroup vezetője.

Külföldön is eladható

Kell még egy kis idő, míg a vásárlók felfedezik, de az oldal látogatottsága hónapról hónapra dinamikusan nő, és a megrendelések is egyre sűrűbben érkeznek

tudjuk meg Pintér Zsolttól. Az a cél, hogy év végére már százötven borász értékesítését támogassuk, de maga a rendszer úgy lett kialakítva, hogy korlátlan számú csatlakozót elbírjon. A somlói Fekete pince régóta fent van a rendszerben, tulajdonosa, Riesz Gábor elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez.

- Közel öt hektáron gazdálkodunk, ez tizenkét-tizenháromezer palack bort jelent évente. Kis borászat ez, eddig webshopunk nem is volt, a termés nagy részét exportra szántuk. Java részét itthon és külföldön is éttermekben szolgálták fel, ezért a koronavírus miatt szinte teljesen leállt az értékesítés. Ekkor kezdtünk el közvetlen kapcsolatot keresni a vevőkkel, és megnyitottuk a borboltot a WineGroup szolgáltatásának köszönhetően– mondja lapunknak Riesz Gábor. A borász szerint ez ugyan a bevételeken még nem látszik, a folyamatos fejlesztés végül meghozza majd az eredményt, elvégre az oldal csapata nagyon komoly marketinget tesz a projekt mellé. Arra pedig a lockdown után is alkalmas lesz a webshop, hogy azok is hozzájussanak a boraihoz, akik a távolság miatt nem tudnak ellátogatni a pincészetbe.  

A WineGroup csapata eközben már a jövőt tervezi, amiben szerepel a külföldi terjeszkedés is.

A WineGroup egy olyan startup, amit bárhol a világon tudunk értékesíteni, de arra is lesz lehetőség, hogy a magyar bor exportját segítsük. Száz-százötven borászt összefogva már hatékony kampányokat tudnánk indítani 

teszi hozzá Pintér Zsolt.