Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új kihívója akadt Elon Musknak a világ leggazdagabb embere címért

Elemzések2024. feb. 3.F. P.

A Tesla gyengélkedése okán elvesztette Musk a világ leggazdagabb embere címet, de most már a második helye is veszélybe került, sőt, a harmadikra is van már új jelentkező.

A szerencse forgandó - szokták mondani, de itt szó sincs szerencséről:

a világ leggazdagabb embereinek vagyonát és így helyezését vállalataikban lévő részesedésük értéke határozza meg, ezt pedig a mindenkori tőzsdei árfolyam.

A gyors változások a tőzsdei árfolyamok mozgékonyságának köszönhetőek, ugyanakkor ezeket a szerencse (a befektetők lélektana) csak rövid távon mozgatja, a meghatározó tényező az, hogy a vállalat milyen eredményt tud elérni, és mi várható a jövőben.

Elon Musk

Elon Musk úgy lett a világ leggazdagabb embere, hogy a Tesla részvénye igen magasra emelkedett, mert a befektetők

évi 10-20 millió autó eladását várták tőle, mégpedig az iparágban szokásosnál jóval nagyobb profithányaddal.

Ez azonban egyelőre nem látszik megvalósulni, így a részvény árfolyama csökkenni kezdett, Musk nemrég 250 milliárd dolláros vagyona 198 milliárdra olvadt. 

A francia úr

Igen ám, de hasonló métékű vagyonával ott állt a Louis Vuitton legnagyobb részvényese, Bernard Arnault, és az LVMH (Louis Vuitton Moet Hennessy) részvénye még tovább is emelkedett, így most 212 milliárd dolláros vagyonnal a francia vállalkozó stabilan az első helyen áll.

Jeff Bezos és Mark Zuckerberg

Közben azonban az Amazon részvényének árfolyama is emelkedett, így annak alapítója és fő részvényese, Jeff Bezos vagyona 194 milliárdra nőtt, így megközelítette Elon Muskot. Ha a Tesla tovább esik, Bezos átveszi a megtisztelő második helyet, azonban a tegnapi nappal egy új trónkövetelő is megjelent. A Facebook (Meta) árfolyama felrobbant: 20 százalékkal nőtt egy nap alatt, így Mark Zuckerbert vagyonai is megugrott, 167 milliárd dollárra.

Ha még 20 százalékot emelkedik a Facebook, Zuckerberg már a második helyre kerül,

ha 25 százalékot, övé az aranyérem.

Ebben az esetben Musknak a negyedik hellyel kellene megelégedni, hacsak ne történik fordulat a Teslánál.