Összeomlott a Tesla, Elon Musk 18 milliárd dollárt bukott

Elemzések2024. jan. 26.F. P.

Meglepően nagyot zuhant csütörtökön a Tesla részvénye, értéke 12 százalékát veszítette el. A befektetőket a cég eredménye mellett Musk nem éppen a legjobbkor időzített kijelentése is megriasztotta.

Miután megjelent a Tesla negyedik negyedéves eredménye, amely vártnál gyengébb lett, Elon Musk a CNBC szerint kijelentette, hogy a kínai autógyártók szinte felfalják az iparágat, ha nem hoznak velük szemben valamilyen védőintézkedést. Ez a kijelentés több szempontból is nagyon ügyetlenül lett megfogalmazva: egyrészt az érezhető belőle, mintha a vállalkozó egyszerűen feladná a velük való versengést, másrészt ő követel védővámokat, amikor eddig maga volt a szabad világkereskedelem híve, hisz ő is világszerte szeretné termékeit eladni.

Hangulatember

Aki figyelni szokta Musk megnyilvánulásait, tudja, hogy hangulatember, és ezeket nem kell szó szerint venni és további terveire következtetni belőle, ugyanakkor a befektetőktől nem várható el, hogy Elon Musk lélektanát is felvegyék a befektetések elemzésének menetébe. Így érthető, hogy

a számok és a kijelentések alapján hoznak gyors döntést, és keresnek esetleg jobb növekedési paraméterekkel rendelkező, alacsonyabban árazott részvényt.

Elveszhet az első hely

Az amerikai tőzsdéken nem ritka, hogy ekkorát mozdul egy részvény egy eredményre vagy hírre, ugyanakkor ez a Tesla esetében azért is különösen látványos, mert Musk a világ leggazdagabb embere, de a második helyezett Bernard Arnault, a Louis Vuitton Moet Hennessy fő tulajdonosa most közel kerül ahhoz, hogy ismét átvegye ezt a helyet. Ha kicsit több, mint még egyszer ennyit esik a Tesla (nem feltétlenül egy nap alatt), a Louis Vuitton pedig stabil marad, már le is zajlik a helycsere.

Árazás

Kétségtelen, hogy a Tesla részvénye rendkívül magasan árazott még a nagy esés után is, 60-es P/E (részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó nyereséggel) értékkel, mikor autógyáraknál ez a szám gyakran 10 alatti, technológiai cégnél stabil eredménnyel 15-20 körüli. A Teslának így, attól függően, mekkora árréssel tud hosszabb távon dolgozni, így is 3-6-szorosára kell növelnie nyereségét, hogy ez az ár indokolt legyen.

Musk kiejelntése után sokan gondolhatják úgy, hogy lemondott a növekedésről, de erről szó sincs, hisz a jövőbeni tervekben ott az olcsóbb autótípus 2025-ben történő piacra dobása, és legyen bármekkora is a kínai konkurencia, a nyugati piacokon a Tesla sokáig olyan lesz a kínai típusokhoz képest, mint az iPhone más telefonokhoz viszonyítva: jókora felárat elbír.

Eddig mindent megoldott

Azt sem lehet kizárni, hogy Musk az eredmény megjelenése után szándékosan mondott ijesztőt, jól leverve a részvényárat, hogy esetleg saját maga, vagy vele együtt szavazó baráti befektetők vásárolhassanak, így megnőjön a cégben a szavazati joga. Végül nem szabad elfelejteni, hogy

Musk már sokszor oldott meg teljesen reménytelennek látszó helyzeteket úgy a Teslánál, mint űrcégénél, a SpaceX-nél.

Ennek fényében a kínai gyártókkal Európában és Amerikában versenyre kelni nem is tűnik olyan megoldhatatlan feladatnak, így nem is valószínű, hogy a részvény olyan mélyre esne, ahol már nem áraznak érdemi profitnövekedést.