Három évvel ezelőtt egy januári napon sok embert ért olyan meglepetés, amire álmában sem gondolt volna: befektetett pénzét nem csak, hogy elvesztette, de számláján hatalmas negatív egyenleg is megjelent. A helyzetet a svájci frank árfolyamrögzítésének hirtelen megszüntetése, és az azt követő teljes káosz okozta. Ma viszont majdnem ott van az árfolyam, ahol az esemény előtt volt: talán az egész gigantikus veszteség elkerülhető lett volna.
A lakáshitelek
A svájci frank régóta sokakat foglalkoztat: kezdetben a lakáshitelek miatt, melyet a múlt évtized középső részében vett fel boldog-boldogtalan. Ma visszanézve, amikor a forint kamata is alig több mint nulla, ezért olcsók a hitelek, furának tűnik a dolog, de akkor bizony 7-8 százalékos jegybanki kamat és bőven kétszámjegyű hitelkamatok voltak, így senki nem vett fel forinthitelt. Az euró kamata lényegesen alacsonyabb volt, de bankok és a hitelfelvevők úgy gondolták, hogy ha már más valuta, akkor legyen a nagyon alacsony kamatozású svájci frank.
Épp csak arra nem gondolt senki, vagy ha gondolt, félresöpörte a problémát, hogy a valuták árfolyama mozoghat is, nem is kicsit. A svájci frank ráadásul egy viszonylag kis valuta, hisz egy 8 milliós lakosú országról van szó (legyen az bármilyen gazdag is), így, ha fél Európa frankban adósodik el, akkor logikusan adódott, hogy hitelfelvételkor, amikor eladják (helyi valutára váltják), esik a frank, a hiteltörlesztéskor viszont emelkedik.
A fél világ
Nos, ha ez önmagában lezajlik, már az is fájdalmas lett volna, de közben jött a válság, majd az eurózóna válsága, így a tőke más valutákba, többek között svájci frankba kezdett menekülni. És ebből lett a dráma: ha a fél világ a 8 milliós ország valutájáért rohan, akkor bizony annak bármeddig, mondhatni az égig emelkedik az árfolyama. És pontosan ez történt: míg egy euróért korábban 1,50-1,60 frankot adtak, addig 2011-ben hirtelen felvágtatott a frank a paritásig, vagyis 1 euró 1 frank lett.
Ekkor gyorsan beavatkozott a Svájci Nemzeti Bank (SNB): 1,20-on húzott egy határt, ahol bármennyi eurót megvesz. Ezt megteheti, hisz saját valutáját kellett így végtelen mennyiségben eladni, és abból bármennyit kibocsáthat, miközben a teljes, forgalomban lévő euró mennyiségének nem jelentéktelen hányada került hozzá. Ennek persze van költsége a jegybank számára, de komolyabb gond csak akkor van, ha olcsóbban kell visszaadnia az eurót, mint ahogy vette, vagyis az ország hatalmasat bukik az ügyleten.
És hogy miért kellett limit a jegybanknak? Mert a végtelenül erősödő frank megviselhette volna a svájci exportot, lelassítva a gazdaságot. Emellett úgy gondolhatta a jegybank, hogy átmeneti hisztiről van szó, elmúlik, és nincs semmi gond. Csakhogy ez az árfolyam is igen fájdalmas lett már az itthoni és más országbeli frankhiteleseknek, ezért országaik mentőprogramokon, a frankhitelek nemzeti valutára váltásán kezdtek gondolkozni.
Ingyenebédnek hitték
Ez végképp megnövelte a franki iránti keresletet, nálunk le is zajlott a teljes átváltás, ami önmagában combos tétel lehetett az SNB-nek. És ha mindez nem lett volna elég, az 1,20-as szinten tömegesen spekulálni kezdtek kisbefektetők és nagyobb alapok egyaránt, arra gondolva, hogy az 1,20-as szint garancia, ezért ott shortolni kell a frankot (eurót venni frank ellenében), onnan a frank csak eshet, emelkedni nem tud, hisz minden megvesz a svájci jegybank.
Az árfolyam aztán 2015 első napjaiban oda is tapadt az 1,20-as szintet, sokan zárni kezdték nem működő pozíciójukat, ami további keresletet jelentett. Ráadásul nem kis pozíciók nyíltak: valaki akár a pénze 50-szereséért is adhatott el frankot, hisz a közvetítő devizabrókercégek is úgy gondolták, hogy nincs kockázat. Félelmetes helyzet alakult ki, egy robbanásra váró bomba, melyet csak a svájci jegybank hatástalaníthatott volna.
A tragédia
A naponta beáramló eurómilliárdoktól azonban a svájci jegybank pánikba esett, és bármiféle értelmes megoldás helyett január 15-én 10 órakor hirtelen szabadon engedte az árfolyamot, mindezt úgy, hogy az előző napokon is megerősítette, hogy nem tesz ilyet. A jegybank, mint eladó hirtelen megszűnése miatt a kereskedés el is akadt, ugyanakkor a befektetők stop megbízásai aktivizálódtak 1,19 körül. Korlátlan vevő lett volna frankra, semennyi eladó. A stopmegbízások azonban olyanok, hogy ott kötnek, ahol tudnak, ezért gyorsan 15-20 százalékkal felhajtották az árfolyamot, majd 1-1,03 körül alakult ki újra a kereskedés.
Ezen a szinten minden spekulatív pozíció lezárult, hisz gyakorlatilag elképzelhetetlen, finanszírozhatatlan veszteségek keletkeztek. Aki pénze 50-szeresével kereskedett, befektetett pénze sokszorosát elérő veszteséggel találta szemben magát. Ez több nemzetközi devizabrókercéget tönkretett és rengeteg befektető vesztette el mindenét, köztük komoly, nagyobb vállalkozók és intézmények, alapok is.
Jegybanki baki
Mit tehetett volna másként az SNB? Például odébb tolhatta volna az árfolyamsávot kisebb mértékben (ilyet az MNB is tett, amikor a forintban volt hasonló spekuláció), hozzátéve, hogy ilyenre máskor is sor kerülhet, ezért ne nyissanak további pozíciókat. A meglevő rengeteg spekulatív pozíciót nyilván le kellett volna zárni, de jóval kisebb veszteséggel, és az ellenoldalon csak a svájci jegybank állhatott volna, hisz először nemigen lett volna eladó. Ha ez megvan, fokozatosan felszabadíthatták volna az árfolyamot, már nem lett volna nagy dráma.
Kétségkívül eben az esetben a svájci jegybanknak a tetemes mennyiségű megvett euró mellé még ezt az utolsó, igen csinos adagot is meg kellett volna vennie, de ennyit talán megért volna a jegybank hitelessége, és a nemzetközi pénzpiacokon a bizalom megmaradása. Igen rossz az üzenete, ha egy jegybank az egyik nap esküszik valamire, a másnap az ellenkezőjét teszi.
Eljött az igazság
Az azóta eltelt időszak bebizonyította, amit amúgy is lehetett sejteni: az átmeneti, frankot erősítő tényezők megszűnnek, és az árfolyam szépen megfordul, gyengülni kezd, hisz egy valuta árfolyamának alakulásakor hosszabb távon a fundamentumok számítanak, márpedig a frank rendkívül túlértékelt, elég összehasonlítani a svájci árszínvonalat a környező eurózónás országokéval (hogy a bérekről ne is beszéljünk).
Először a lakáshiteleket váltotta át mindenki, így az ebből eredő frankkereslet elapadt, utána egyre inkább hatni kezdett a svájci jegybank által bevezetett negatív kamat is, és végül megjött az euró iránti bizalom, nem kell már menekülődeviza. A frank szépen el is kezdett gyengülni, tavaly ez a folyamat begyorsult, és most 1.17-1,18 közt van az árfolyam, immár egész közel ahhoz a szinthez, ahol három éve bekövetkezett az összeomlás. Ha akkor nem zárulnak kényszerűen a pozíciók, most már elfogadható veszteséggel zárulhatnának.
A három év
Mi történhetett közben? Gyanítjuk, hogy a paritás körüli árfolyamon is maga a svájci jegybank adhatott még el, feltehetően ő váltotta be a lengyel, román, horvát stb. lakáshiteleket is, és persze az összes bukott spekulatív pozíciót is ők zárták. A negatív kamat miatt már gondolhatták, hogy utána elapad a további vevők hada, hisz azért eleve drágán megvenni egy devizát, hogy majdnem egy százalékot fizessünk évente, elég dőreség.
Ha viszont így volt, akkor egy idő után gyors esésbe is kezdhetett volna az árfolyam, de azt gyanítjuk, hogy a jegybank a megvett elképzelhetetlen mennyiségű eurót elkezdte visszaadni a piacnak. Amit az összeomlás után egy frank körül vett, azt nyerőben adta el, most pedig már vélhetően rég azt adja, amit 1,20-on vett, kisebb veszteséggel. Az egész ügylet számára végül nullszaldós is lehet, vagy összeségében kis veszteséggel zárul.
Tanulságok
És hogy mi történhet a továbbiakban? Ha a svájci jegybanknak elfogy az eladni való fölösleges eurótartaléka, akkor tovább csökken a frank iránti kereslet, és akkor jöhetnek a fundamentumok: átlépheti a frank az 1,20-as szintet, és akár vissza is térhet oda, ahol az egész hitelhiszti előtt volt, valamikor 15 éve.
Mi a tanulság ebből a szomorú történetből? A lakossági hitelezéssel kapcsolatban ezt már levonták, olyan valutában vegyen fel hitelt a lakosság, amiben a jövedelme keletkezik. Befektetői és vállalkozó szempontból (ha valaki export-importtal foglalkozik): nem feltétlenül vehető készpénznek, ha egy jegybank rögzít egy árfolyamot. Ha a piac kikényszeríti, az elmozdulhat, nem is akármennyit.
Fellegi Tamás