Varga: már magyar érdek a Nemzetközi Beruházási Bank sikere

Elemzések2019. szept. 18.Harsányi Péter

Magyarország messzemenően érdekelt a Nemzetközi Beruházási Bank sikeres működésében, tekintve, hogy hazánk az intézmény második legnagyobb tulajdonosává vált. Többek között erről, illetve a hazai beruházási folyamatokról beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a bank befektetői és sajtórendezvényén. Emellett mutatjuk, hogy milyen fontos változások jöhetnek a hazai export szerkezetében az elkövetkezendő években.

A kedvező hazai folyamatok és felfutó beruházások

Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzetközi Beruházási Bank rendezvényén kifejtette, hogy 2010-ben még kevésbé volt Magyarország vonzó befektetési célpont a magas költségvetési hiány, a folyamatosan növekvő államadósság, a magas munkanélküliség és a kevésbé kedvező profitkilátások miatt.

Ennek tükrében az volt az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai cél, hogy konszolidálódjon az ország gazdasági helyzete, és az üzleti körök számára is vonzó növekedési pályát lehessen prezentálni.

Mára a kedvező hazai folyamatoknak és intézkedéseknek köszönhetően Magyarország egy kiemelkedően vonzó befektetési célponttá vált, ahol egyre több régióba érdemes befektetni, illetve üzletet kötni. Ezzel párhuzamosan a magyar GDP növekedési üteme jelenleg egész Európában a legmagasabb, miközben a foglalkoztatottak aránya is történelmi magasságban van.

Nem utolsó sorban egy hazai pénzügyi központ kialakítására is törekszünk, aminek egy fontos mérföldköve, hogy Budapest lett a Nemzetközi Beruházási Bank új székhelye, és mi adhatunk otthont a bank kormányzótanácsának mostani ülésének is.

Jelenleg 5 nagy nemzetközi fejlesztési bank székhelye található az Európai Unió területén, de egyik sem a közép-kelet-európai régióban, így a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre történő költözése egy jelentős előrelépés, és egyben elismerése magyar gazdaságpolitikának is - tette hozzá Varga Mihály.

A magyar kormány támogatásának köszönhetően a döntéstől számított egy év alatt a székhely áthelyezés megtörtént, és a bank operatívan is tud működni. A budapesti székhely egyúttal magasabb szintre emelte a bank nemzetközi elismertségét, ami a jövőben még tovább épülhet.

Pozitív hitelminősítői reakciók

Varga Mihály hozzátette, hogy a budapesti központ megnyitására a nemzetközi hitelminősítő intézetek is kedvezően reagáltak. Az S&P már korábban felminősítette a bankot, a Moody’s pedig kiemelte, hogy ennek a lépésnek pozitív hatása lesz a jövőben az adósbesorolással kapcsolatos döntésekre. A Fitch pedig néhány nappal ezelőtt javította fel a bank kilátásait stabilról pozitívra.

Csökkenő kamatok

Az európai központ létrehozása önmagában is csökkenti a forrásbevonás költségét. A bank a történelmében rekord alacsony áron tudott kötvényeket kibocsátani idén márciusban a Budapesti Értéktőzsdén.

Remélhetőleg ezzel a lehetőséggel a Nemzetközi Beruházási Bank a jövőben is élni fog.

Növekvő hazai részesedés

Mindezek eredményeképpen emelkedett a bank profitja is, amellyel minden tulajdonos, így Magyarország is jól jár.

Hazánk nemrég 10 millió euróval növelte a Nemzetközi Beruházási Bankban lévő tőkerészesedését, így mára Oroszország után Magyarország lett a bank második legnagyobb tulajdonosa. Az intézmény jelenléte egyébként azért is kedvező számunkra, mert versenyképességet és termelékenységet javító beruházásokat finanszíroz.

Hazai kilátások

Varga Mihály hozzátette, hogy a magyar gazdaság a második negyedévben 5,2 százalékkal bővült, ami az EU tagországok között egyedi, ilyen magas növekedést más ország nem ért el.

A közép-kelet-európai térség növekedése is kedvező, amely már hatodik éve meghaladja az EU növekedését, míg a magyar GDP bővülés mértéke legutóbb az EU átlag háromszorosa volt.

Ezzel együtt a hazai munkanélküliség 3,4 százalékon áll csupán, tehát egyre inkább olyan beruházások kerülnek előtérbe hazánkban is, amelyek nem annyira a foglalkoztatottsági szempontokat, hanem a hozzáadott értéket, a fejlesztéseket, és a digitalizációt tekintik irányadónak.

Magyarország kormánya 2010 óta olyan gazdaságpolitikát folytat, amely kedvező üzleti környezetet teremt, támogatja a foglalkoztatást, a növekedést, ez pedig elengedhetetlen a beruházások emelkedéséhez.

Ezzel összhangban kedvezőbb beruházási célponttá vált Magyarország az elmúlt években, a beruházási ráta idén meghaladta a 27 százalékot, ami a profitkilátások kapcsán is bizakodásra ad okot.

A befektetés ösztönzés eredményei kapcsán Varga Mihály kiemelte, hogy a Site Selection Magazin májusi rangsora alapján Magyarország bekerült a világ 10 legjobb befektetési célországa közé.

Végezetül, válaszul a külső lassulásra idén egy 14 pontos gazdaságvédelmi akciótervet indított el a kormány, amely számos adó- és járulékcsökkentést tartalmaz. Ezenfelül a fiskális politika következetes és szigorú lesz: a költségvetési hiány jövőre 1 százalékot tehet ki, míg a tartalékok a GDP 1 százaléka körül alakulhatnak, amely jelentősen megnöveli a mozgásteret szükség esetére.

Változás az export szerkezetében

Joó István, export növeléséért felelős helyettes államtitkár Varga Mihály beszédét követően elmondta, hogy két fontos célt tűzött ki a kormány az exporttal kapcsolatban.

A magyar export 80 százaléka az EU tagországokba áramlik, és csupán 20 százalék célozza meg a nem EU országokat. A kormány elképzelése alapján 2030-ra 20-ról legalább 25 százalékra kell emelni a nem EU országokba áramló export arányát a fenntartható növekedés és a kockázatmegosztás érdekében.

Ezenfelül szintén stratégiai cél, hogy a kkv szegmens exporttevékenysége jelentős mértékben növekedni tudjon 2030-ra. Ezt a folyamatot a Nemzetközi Beruházási Bank aktívabb régiós tevékenysége is érdemben segítheti.