Vészjóslónak tartják az új német kormány agrárterveit a magyar gazdák

Fokozódó aggodalommal tekintenek a hazai agrárpiaci szereplők azokra a hírekre, amelyek a nemrég megalakult új német kormány agrárpolitikai terveiről szólnak.

Az Olaf Scholz kancellár vezette koalícióban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek vesznek részt, és elfogadott kormányprogramjukban az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek a mezőgazdaságot is alapvetően érintő környezetvédelmi és állatjóléti szempontokra.

A magyar agráriumban különösen nagy visszatetszést kelt Cem Özdemir agrárminiszteri kinevezése, akit a Zöldek delegáltak a kormányba.

A vegetáriánusnak mondott új tárcavezető szociálpedagógusként diplomázott, majd oktatóként és szabadúszó újságíróként is dolgozott. A Bundestag tagjaként és európai parlamenti képviselőként korábban főként kül- és integrációs politikával foglalkozott, vagyis az agrárpolitikában nem vállalt szerepet.

Hazai agrárberkekben ma elképzelhetetlennek tartják, hogy egy-egy kormányalakításkor ne kifejezett agrárszakember kerüljön az agrártárca élére.

Bár korábban - éppen az Orbán-kormányokban - Torgyán József egykori kisgazda pártelnök 1998-as, vagy Fazekas Sándor karcagi polgármester 2010-es kinevezése ellenpélda volt erre, de az akkori helyzeteknek az adott különlegességet, hogy az agrárminisztériumban a vidékfejlesztést helyezték előtérbe, és ez indokolhatta az agráriumtól távolabb álló tárcavezetők szerephez jutását.

Németországban most annyiban is más a helyzet, hogy kifejezetten zöldpárti politikus foglalta el az agrárminiszteri széket. Köztudott ugyanakkor, hogy

az egész Európai Unióban hatalmas ellentét feszül a zöldek és az agrárium szereplői között, mert a két tábor érdekei gyökeresen eltérnek egymástól.

A zöldek sokszor szélsőséges módon is érvényre akarják juttatni a környezetvédelmi-fenntarthatósági, illetve az állatjóléti-állatvédelmi követelményeket, miközben a profitorientált agrárium erőteljesen tiltakozik a gazdasági szempontból ésszerűtlennek tartott és versenyképességet veszélyeztető zöld követelések ellen.

Az agrárszektorban tehát a németországi kormányalakításnak különösen nagy jelentősége lehet, mivel az erősödő német zöld törekvések komolyan befolyásolhatják az uniós szintű agrárpolitikai elképzeléseket is.

Emellett arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a külpiacokon Németország számít a magyar agrárgazdaság első számú kereskedelmi partnerének.

Az oda irányuló agrárexport 2020-ban meghaladta a 1,474 milliárd eurót, a legutolsó ismert, tavalyi első háromnegyedévre vonatkozó adatok szerint pedig 1,126 milliárd eurót tett ki, vagyis időarányosan növekvő tendenciát mutatott. Ezért egyáltalán nem mellékes, hogy a német agrárpiacon hogyan változnak (szigorodnak) az agráriummal, illetve az agrártermékekkel szembeni követelmények.

Az unióban az utóbbi időszakban egyébként is felerősödtek a környezetvédelmi és fenntarthatósági elvárások, amelyek a tagországokban végrehajtott Közös Agrárpolitikára (KAP) is hatottak.

Az Európai Bizottság 2019-ben közzétette az Európai Zöld Megállapodásnak (European Green Deal) nevezett programot, majd 2020-ban az ennek részét képező „Termőföldtől az asztalig” (Farm to Fork) stratégiát és a „Biológiai Sokféleségre” vonatkozó biodiverzitás stratégiát. Mint a Növekedés.hu beszámolt róla, ezek együttesen azt eredményezik, hogy a 2023-tól kezdődő új KAP-ban a mezőgazdasági szereplőknek több „zöld követelményt” kell teljesíteniük ahhoz, hogy uniós támogatásokhoz jussanak.

Az új német kormány elképzelései ugyanakkor jónéhány lapáttal rátesznek az eddig megismert EU-s fenntarthatósági célokra is.

Reformterveikben hangsúlyos elemként szerepel a vegyszermentes biogazdálkodás érdemi növelése, hosszabb távon pedig a növényvédő szerek teljes betiltása. Az ökológiai termékek arányát jelentősen javítanák a fogyasztásban, így többek között el szeretnék érni, hogy az állami közétkeztetésben kizárólag ökológiai művelésből származó alapanyagokat használjanak fel.

Ezzel párhuzamosan emelnék az élelmiszerek árát, hogy a termékek értékesítésekor el lehessen ismertetni a nagyobb (ökológiai) hozzáadott értéket, amely az ágazat szereplőit több jövedelemhez juttatná, a lakosságot pedig az élelmiszerpazarlás csökkentésére ösztönözné, bár piaci oldalról nézve akár komoly fogyasztáscsökkentő tényező is lehet.

Német kormányvélemények szerint a haszonállattartás erőteljesen hozzájárul a klímaváltozáshoz, ezért csökkentenék az állatállományt, illetve a hagyományos húsfélék fogyasztását is.

Szintén lényeges programpont, hogy az ágazatnak járó támogatások kifizetését még inkább állatjóléti előírások betartásához kötnék.

Uniós szinten ez elv hosszabb távon ennél is markánsabban jutna érvényre, ha a német ambíciók további teret nyernének. Így például az EU-s támogatási rendszerben azt tartanák jó megoldásnak, ha a kifizetések sokkal jobban kapcsolódnának a környezet- és klímavédelemhez. Ennek érdekében 2027 után a legnagyobb uniós összeget jelentő, hektárra vetített területalapú támogatások száz százalékánál előírnák, hogy a gazdálkodók cserében zöld feltételeknek tegyenek eleget.

A német törekvések szembe mennek a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar célkitűzéseivel, ahol éppen a termelés és a hatékonyság fokozása a cél a növénytermelési és állattenyésztési termékpályákon egyaránt.

A német elvárások viszont a termelési tradíciók, illetve a gazdaságosság és a jövedelmezőség ellen hatnak, és hazai vélemények szerint felszínre juttatják a szélsőséges zöld álláspontokat is, amelyek elsősorban az agráriumhoz egyáltalán nem kötődő, „edzőcipős városi értelmiségiek” meggyőzésére hangzanak el.

Valószínűsíthető, hogy a „zöld filozófia” gyors európai előretörése előbb-utóbb a végletekig kiélezi a környezetvédelmi és agrárgazdasági ellentéteket. Hazai érdekképviseleti vezetők már most kilátásba helyezik, hogy készek részt venni uniós szintű gazdademonstrációkban is, ha a termelőkre kényszerített zöld követelmények a támogatáshoz jutást vagy akár a megélhetést is komolyan veszélyeztetnék.

Ennek ellenére az új német kormány programja is jelzi, hogy az agráriumnak várhatóan egyre több „zöld békát” kell lenyelnie a következő években. Ezért Magyarországon is nehezebb lesz megvalósítani azokat az elképzeléseket, amelyek a fajlagos kibocsátási mutatók javítására irányulnak, illetve sok esetben a már elért jövedelmezőségi szintek megőrzése is nagy feladatot jelenthet.

Kétségtelen, hogy a modern precíziós és digitalizációs megoldások agrárgazdasági alkalmazása segíthet megfelelni a szigorodó környezetvédelmi követelményeknek, de ezzel együtt is az prognosztizálható, hogy a agrártámogatási és -szabályozási alkupozíciók megvédéséhez sokkal nagyobb harcokat kell majd megvívni Brüsszelben.