Visszatért az MKB Bank eredménytermelő képessége

Elemzések2020. nov. 26.HP

Az MKB Bank gyorsjelentése alapján a bank tőkemegfelelése továbbra is rendkívül erős, miközben a hitelportfólió minősége kedvező. Az MKB 15,5 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt ért el a harmadik negyedévben. Az NHP Hajrá, az Exim és a Széchenyi hitelek bővülő folyósítása támogatta a hitelportfólió növekedését.

A járványhelyzet miatt különösen nehéz első félév után a harmadik negyedévben már szebb eredményeket prezentált az MKB Bank a gyorsjelentésében.

A bizonytalan körülmények ellenére 15,5 milliárd forint korrigált adózás utáni eredményt ért el a pénzintézet a harmadik negyedévben.

A bank indoklása alapján az eredményt az ügyfélhitelek és az értékpapír-portfólió növekedése, a hosszú távú hozamok emelkedése, illetve a szűkülő eszköz-swap különbözet támogatta.

A kihívásokkal teli makrogazdasági környezetben ugyanakkor az MKB Bank bruttó bevétele éves alapon 18 százalékkal 27,5 milliárd forintra süllyedt. Ezen belül a nettó kamateredmény 11 százalékkal 9,3 milliárd forintra, a nettó jutalékeredmény 24 százalékkal 5,9 milliárd forintra mérséklődött éves alapon. A nettó egyéb eredmény sor 21 százalékkal 12,3 milliárd forintra csökkent.

Hitelezés

Az ügyfélhitelek 1027 milliárd forintra nőttek, ami egy dinamikus 9 százalékos emelkedésnek felel meg éves alapon. Ezzel párhuzamosan a bank mérlegfőösszege 2399 milliárd forintra hízott.

Az NHP Hajrá!, az Exim és a Széchenyi hitelek bővülő folyósítása támogatta a hitelportfólió növekedését. Emellett meghaladták a várakozásokat a lakossági jelzáloghitel folyósítások, illetőleg a Babaváró hitel iránt is nagy volt az érdeklődés.

Pozitívum, hogy az ügyfélbetétek 16 százalékkal 1582 forintra nőttek éves alapon. A bővülést a lakossági és vállalati hitelállomány felfutása egyaránt támogatta, bár a vállalati betétállomány nagyobb mértékben növekedett.

A hitel/betét arány ennek eredményeképpen mindössze 68 százalékon állt a harmadik negyedévben, mely egy meglehetősen egészséges érték. Bőven van még mozgástere az MKB Banknak a hitelállomány bővítéséhez.

Az MKB Bank üzleti jelenléte erősödött: növekedett mind a hitel- mind a betét piaci részesedése.

Csökkenő moratóriumi részvétel

A jogosult ügyfelek 62 százaléka választotta a moratóriumot, míg az ügyfélkitettségeknek csak 55 százaléka van moratórium alatt. Ez egy mérsékelt változás az előző negyedévhez képest, amikor is az ügyfelek 63 százaléka, illetve a kitettség 57 százaléka volt moratórium alatt.

Költségek

A kockázati költségek mindössze 2,2 milliárd forintot tettek ki a harmadik negyedévben.

A nem teljesítő hitelállomány ráta csupán 3,2 százalék körül mozgott. A 90 napon túli késedelmes hitelek aránya mindössze 1,9 százalék volt, ami a hitelportfóliók jó minőségét jelzi.

A 2021 közepéig meghosszabbított szelektív hitelmoratórium számos adósnak jelenthet megoldást.

A bank működése hatékony, a korrigált (kumulált) költség/bevétel arány mindössze 54,9 százalékon állt a harmadik negyedévben.

Mutatók

A bank korrigált saját tőke arányos megtérülése 30,9 százalékra ugrott, mely rendkívül magas értéknek számít. A bank nettó kamatmarzsát az alacsony kamatkörnyezet továbbra is nyomás alatt tartja, mely 1,6 százalékon alakult július és szeptember között.

A bank tőkehelyzete erős. A tőkemegfelelési mutató 18,9 százalékon áll, mely meghaladja az iparági átlagot.

Jönnek az új prémium bankkártyák

November 20-án az MKB Bank elindította a prémium ügyfélkört célzó „Metálkártya” kampányát. Az érdeklődő ügyfelek részt vehetnek a termékfejlesztési folyamatában.

Az új, fémből készült kártya egyedülálló és kimagasló, a fintech vállalatok által nyújtotthoz hasonló élményt fog biztosítani. Az MKB Platinum Metal és MKB World Elite Metal kártyák előreláthatóan 2021 első felében lesznek elérhetőek az ügyfelek számára.