Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Digitalizáció a sztyeppén - A kazah IT-szektor helyzete

Globál2024. jún. 2.Veres Szabolcs
A rovat támogatója:

A 21. században egyre több vállalat stratégiájának szerves része a digitalizáció, mely a világban végbemenő munkavégzési szokások dinamikus változásának is köszönhető (hibrid és teljes egészében remote végezhető pozíciók). A vállalati stratégiák változásának reziliens lekövetéséhez pedig szinte mindenhol szükség van jól képzett IT szakemberekre. A cikk szerzője a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója.

A 2000-es évek óta a kazah IT-szektor jelentős támogatásokat kap a kormánytól, és tesz elkötelezett erőfeszítéseket a szektor fejlesztéséhez szükséges kedvező jogi keret megteremtésére. Ezen elképzelések mentén hozták létre még 2017-ben a Digitális Kazahsztán programot is, amelynek megvalósítására Asztana eddig több mint 700 millió dollárt fektetett be.

A Digitális Kazahsztán program mellett a Kazah Köztársaság Stratégiai Fejlesztési Terve 2025-ig elnevezésű program kereteibe is belefoglalta azoknak a prioritásoknak a meghatározását, amelyek a kazah gazdaság pillérei mellett elősegítik az ország IT-szektorának fejlesztését és a kazah ipar digitalizálását.

Emellett 2021-ben került bevezetésre egy országos projekt is Technológiai áttörés a digitalizáción, a tudományon és az innováción keresztül néven, amely a kazah gazdasági digitalizáció infrastrukturális fejlesztését és tudományos-technológia támogatását foglalja magában.

Ezen kívül 2022 februárja óta átfogó megbeszélések zajlanak a kazah digitális átalakulás koncepciójának tervezetéről is.

2020-ban az Egyesült Nemzetek Szervezete Kazahsztánt a Független Államok Közössége (FÁK) első számú országaként értékelte az e-kormányzat fejlesztése szempontjából. Az Internet World Stats szerint 2022 júniusában Kazahsztánban összesen 16 465 777 internet-felhasználó volt, ami 76,6%-os internet-penetrációt jelent.

Ugyanakkor Kazahsztán esetében nemcsak a digitalizáció állásával kapcsolatos pontmutatókat kell azonban figyelembe venni, hanem olyan összetettebb, mint a humántőkét, a tudományos fejlettséget, a piac és a vállalkozás fejlettségi szintjét, a technológiák és a tudásgazdaság fejlődését, a kreatív ipar és tevékenység eredményeit.

Kazahsztán az állam és természetesen az IT-szektor szereplői mellett a fejlődésben kulcsszerepet játszottak az olyan globális entitások bevonása, mint a Google for Startups és a Draper University, valamint a Silkroad Innovation Hub. E kombinációnak köszönhetően a közép-ázsiai ország információs technológiai szektora 2023-ban jelentősen bővült. Ennek köszönhetően a számítástechnikai programozási szektor és az ehhez kapcsolódó területek és IT-szolgáltatások összértéke elérte a 2,4 milliárd dollárt, amely összeg jelentős, 41,1%-os növekedést jelent 2022-hez képest.

A kazah IT-szektorral kapcsolatban közzétett jelentések ugyanakkor kiemelik a szektor jelentős növekedési pályáját, ami 2024-re már most erőteljes, 54,8%-os (1,7 milliárd dollár) bővülést jelez előre. A közzétett adatokból az is kiderült, hogy a kazah IT szektorban a különböző kategóriák közül a szoftverfejlesztés jelent meg a domináns szektorként, amely a szolgáltatások legnagyobb részét alkotja. Ez a kategória is jelentős, 60,3%-os növekedést mutatott az előző évhez képest. Emellett a tanácsadási és gyakorlati informatikai szolgáltatások is figyelemreméltó 2,5-szeres növekedést mutattak 2023-ban Kazahsztánban. Emellett a kazah IT-szektor a jövőre való tekintetben is igen optimista, hiszen a további növekedést illetően Kazahsztán 1 milliárd dolláros IT-szektorból származó exportbevételt céloz meg.

Az IT-szektor kazahsztáni felfutása jelzi a kreatív iparnak növekvő jelentőségét és hozzájárulását a kazah gazdasághoz. A kazah kreatív ipar területével kapcsolatba érdemes azt is kiemelni, hogy a Közép-Ázsia országai közül Kazahsztán áll az élen (globális szinten 81., regionális szinten 3. helyen).

A cikk szerzője a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója